A retro hangulattal újra feléledtek a 60-as 70-es évek kisméretű forgó foteljei, melyek a mai kornak megfelelően legtöbbjük esetében az ülőke magasság is állítható. E retró fotelek könnyen mozgathatóak, kis háttámla magasságúak, s összességében kicsi a méretük. Színviláguk élén, figyelemfelkeltő; lábazatuk krómozott, kerek talpúak, s forgathatóak. Kárpitozásuk ritkább esetben bőr, inkább pamut, plüss.

 
Színes retro fotelekMilyen enteriőrbe illeszthető az egyértelmű retro hangulatú szobákon kívül, ha használni szeretnénk, de mégsem szeretnénk, hogy a szobánk egyértelmű retró hangulatú legyen?

 
Olyan szobákba, ahol a környező berendezési tárgyak színvilága, semleges, pasztell.
Amennyiben a szobánk eddig a minimál trendet követte, s a világos falaink, fehér, fekete, vagy sötétbarna szögletes ülőgarnitúránk biztosította ezt a megjelenést, és ebben a visszafogott játékú elegáns szobánkban kezdjük megunni a színtelenséget, a következetes szögletességet, sikerrel alkalmazhatjuk a gömbölyded retró foteleket, mert megtörhetjük a minimál jegyeket – úgy, hogy közben összességében mégis megmarad a szoba minimál hatása, de kap bele egy karakteres „fricskát”, a kimértségbe egy kis bohókás képet rakhatunk finoman.

 
A minimált legegyszerűbben színesíthetjük, ha egy-egy falat erős színűre festünk. Így jelent meg a minimálban először a piros. De a minimál szobánkat eltolhatjuk finoman retro-barokk irányba (nekem szimpatikusabb meghatározás, a barokkos minimál – annak ellenére, hogy a két stílus jegyei gyakorlatilag a két szélsőséget hordozzák) úgy, hogy a bútorainkat nem cseréljük le, hanem barokkos tapétát, bordűrt ragasztunk a falra. Netán egy egész falat barokk mintájú csempével, kerámialappal burkolunk. Ezt fokozhatjuk barokk keretes tükörrel, képkeretekkel, vagy barokk mintás függönnyel, lecserélhetjük lámpáinkat kristály, avagy kristály-utánzatú csillárokra, falikarokra, esetleg egyszerűen a textil lámpabúrát áthúzzuk barokkosra.

 
Ugyanezeket a módosításokat elvégezhetjük, ha a retró felé kívánjuk eltolni a szobánk stílusát. Azaz retró szín- és mintavilágú tapéta, csempe, drapéria használatával, retró lámpabúrák felszerelésével.

 
Ez így egyszerre soknak is tűnhet, s könnyen lehet, hogy nem akarunk újra festeni, tapétázni, ha a meglévő még jó állapotban van, illetve nem is akarjuk, hogy a retró stílusjegyei olyan erősen legyenek jelen. Ha jobb szeretnénk valami olyat, hogy – megveszem, hazahozom, berakom a szobába és kész – új színt, formát vittem a szobába: – akkor erre az egyik ideális megoldás a retro fotel.

 

Piros retro fotelHova tegyük a foteleket? Lehet csak egy olvasó sarok, de a meglévő ülőgarnitúránkat jól kiegészíthetjük egy-két retro fotellel.

 

A minimál egyik lényeges eleme, hogy az ülőgarnitúra nem a fal mellett áll, hanem a térben. Ez nagyon szép, de sok hátránya is lehet – különösen, hogy a szobánk mérete adott, s a térbe állított ülő alkalmatosság nem feltétlen fér el – úgy érezhetjük, hogy tele raktuk vele a lakást.

 
Ha a térbe állított fotel, vagy kanapé háttámlája magas, akkor elég furán hat, ha mondjuk háttal van az étkezőnek. Ugyanakkor, ha e probléma kiküszöbölésére puffot rakunk tágas marad a szoba, de megtapasztaljuk, hogy senki nem szeret a puffon ülni. Ha nem rakunk semmi ülőalkalmatosságot a térbe, kevés az ülőfelület és ha vendégek jönnek, nem lehet kényelmesen beszélgetni.
Ha meg is találtuk az alacsony háttámlájú fotelt vagy kanapét, még akkor is zavaró lehet, mert úgy helyezzük el, hogy egy jó beszélgetéshez ideális legyen, még esetleg belefér, hogy a TV-t is kényelmesen nézhetjük. Ennek ellenére előfordulhat, hogy háttal leszünk a kandallónak, amit néha onnan is szeretnénk látni, vagy visszatérve az étkező helyzetére – zavarhat, hogy az ott tartózkodóknak háttal ülünk, s egyáltalán – háttal ülünk a szobánk nagyobbik terének.

 
A megoldás a forgatható fotel. Mivel a forgófotel lábazatának kialakítása mindenképp eltér a normál ülőgarnitúrától – még akkor is, ha egy családon belül vásároljuk meg -, mert látszik, hogy ugyanolyan a kárpitozás kialakítása, de a láb eltérő, tehát az egységesség, sérül – ezért is van az, hogy a garnitúrák általában nem tartalmaznak forgó fotelt.

 
Hogyan oldjuk meg e problémát? Vállaljuk be, hogy egy teljesen más stílusú forgófotel helyezünk be a térbe.

 
Retro fotelekA világos elegáns, szögletes vonalvezetésű ülőgarnitúránkat ellensúlyozzuk egy-két gömbölyded, élénk zöld, piros, vagy narancsos retrós forgófotellel.

 
Előnye:
nem zavaró a meglévő stílusú kanapétól az eltérés, mert a hivalkodó színe hirdeti, hogy tudatosan felvállalunk egy más stílusjegyeket felmutató berendezési tárgyat, az alacsony háttámla miatt nem nyomul be a térbe,forgatható, így fordíthatjuk a társaság központja, a tv, a kandalló, vagy akár az étkező felé, kisebb termete miatt könnyebb, s a kerek „tányértalp” miatt könnyen mozgatható, billentve könnyedén félregurítható, ha a helyzet úgy kívánja, ha kettőt veszünk, akkor kettőt egymás felé fordítva kényelmes lábtartót kapunk, így ideálissá válik tévézéshez, haladunk a lakberendezési trendek változásával, egyszerű megoldással frissíthetjük, trendkövetővé tehetjük otthonunkat.