Abszurd humoráról híres angolok és az ő brit zászlajuk, név szerint Union Jack főszereplésével készült összeállításunkban a vagány brit lakberendezési stílust vesszük górcső alá.
A ködös Albion városi lakásaiban az eklektika uralkodik, lakói szeretetteljesen keverik az antikot a modernnel, a mintást a mintással, vagy az egyszínűvel, a régit az újjal.
Első és legfontosabb szereplője egy valóságos brit enteriőrnek a brit zászló motívuma, ami bármilyen módon megjelenhet, csak zászló formájában nem – hogy ebben is homlokegyenest különbözzenek az amerikaiaktól. A brit zászló megjelenhet kanapén, tapétán, lámpaburán, párnákon, és még ki tudja milyen bútoron és kiegészítőn egyaránt – elszántabbaknál a szoba és a hűtőajtó dekorációját képezi. Van belőle természetesen szőnyeg, és festmény is, de pólókon is gyakran megjelenik. A kék-vörös-fehér elég harsány és domináns ahhoz, hogy uralkodjon a térben, és központi szerepet kapjon egy helyiségben.
Egy igazi modern brit lakás elképzelhetetlen nagy, régi bútorok nélkül, amelyek mellett kötelező érvénnyel jelennek meg a modern dizájn bútorok, az erős színek, a mintás kiegészítők, a nemes vadászmesterség trófeáival kombinálva és egy csepp glamúrral megbolondítva. Nézzük részletesen!
A méretes, sötét bútorokat világosabb alapszínű, de nem teljesen fehér térben helyezik el – ha fehérek is a falak, a padló biztosan más színű, vagy éppen a plafon, esetleg egy falrész kap egy plusz árnyalatot. Jellemző, hogy a bútorok összeválogatásánál az ad hoc jelleg dominál, melynek gyakori főszereplője az óriási, kopott, barna bőrfotel, és egyébként is nagy a valószínűsége annak, hogy az ezer fontokért vásárolt kiegészítők, technikai eszközök és dizájnbútorok mellett megjelenik egy-egy lomtalanításból származó komód vagy szekrény, amolyan levetett főúri darab. Kötelező résztvevő emellett a díszpárna is.
A párnákkal kapcsolatban érdemes megemlíteni a mennyiséget – egy szófán minimum húsz darab feszül puha kötelékben -, másrészt mindegyik különböző mintájú, színű, és hogy a káosz teljes legyen, általában szándékosan eltérő stílusúak. Amennyiben valaki ezt a vonalat kívánja követni, fontos, hogy az apró mintás mellé csak elnagyolt, nagy mintás kerüljön, így nem fogja a kanapé zsibvásár képét ölteni. Nincs ez másképp az egyéb szövetekkel, függönyökkel, alkalomadtán terítőkkel sem, sőt, az óriási minták megjelenhetnek a lámpaburán is.
Emellett egy modern urbánus brit lakásban az erőteljes színek bátor használatát figyelhetjük meg. Fontos az, hogy bár ezek a színek – jellemzően a pink, vagy erőteljes kékek és zöldek – egymás mellett is megjelenhetnek az enteriőrben, mégsem teszik nyomasztóvá a teret, mert a többi bútorral és kiegészítővel együtt valamelyest harmóniában maradnak. A falakat emellett kétféle módon teszik érdekessé: vagy extrém tapétát választanak egyes falrészeken – mint például a már említett Vivienne Westwood készítette Union Jack mintás darab – vagy teljesen visszabontják, hogy nyers téglás felületet kapjanak.
Aki angolos enteriőrt akar, jó, ha tisztában van vele, hogy a britek imádnak vadászni, illetve annak a látszatát kelteni, hogy szoktak vadászni. Ennek bizonyítéka az angol agár is, amiből életnagyságú porcelán változattal is találkozhatunk, de sokkal inkább a padlót gyakorta borító állatszőrök és a falon megjelenő trófeák hivatottak érzékeltetni a vadászösztönt. Végezetül, ha ez már mind rendelkezésünkre áll, az egészet érdemes feldobni az itt-ott felbukkanó arany, illetve ezüst csillogásával, ami képkereten, lámpaburán, de főleg tükör keretén egy csipet glamúrt csempész a városi modern brit enteriőrbe.
Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány bútort és kiegészítőt, melyek azon túl, hogy itthon is könnyen beszerezhetők, alkalmasak arra, hogy igazi brit kozmopolita módjára formáljuk át a lakást vagy valamelyik helyiségét.
1. OLUNDA kép, Ikea, 9 980Ft
2. Union Jack tapéta, tervező: Vivienne Westwood, gyártó: Cole and Son, forgalmazó: Wall Decor bambuszmánia, ár a forgalmazónál
3. GNEJS Lámpaernyő, Ikea, 3 990Ft
4. Barna bőr fotel, Kare, 549Euro
5. Fekete fém zsámoly, Bo Concept, 33 950Ft
6. Diesel Fork álló lámpa, gyártó: Foscarini, forgalmazó: Be light, 185 960Ft
7. Flanell párna, Butlers, 3 490Euro
8. Álló tükör, Kare, 84,95Euro
9.Union Jack párna, Kare, 32,95Euro
10. Marhabőr szőnyeg, Ikea, 54 900Ft
11. Eklektikus szekreter, Antikea, 220 000Ft
Forrás: