Azt hogy mekkorának érzékeljük lakásunkat, a tényleges méretek megváltoztatása nélkül is jócskán befolyásolható, hasonlóan ahhoz, ahogy a világítás a hőérzetünkre is hatással van. Néhány optikai trükk, néhány szempont a pakolásnál, és mintha egy egészen másik lakásban találnánk magunkat.
Szabad bejárás
A bejáratnál elhelyezett beépített bútorok sokat segíthetnek abban, hogy szanaszét heverő cipőkkel vagy egyéb kacatokkal ne vegyünk el még többet az amúgy is kis helyből. Az átjáró részek, az ajtók, ablakok mögötti holt terek is gyakran maradnak kihasználatlanul, pedig a rakodóhelyként nagyon jól funkcionálhatnak.
Az ablak csodája
Még a legkisebb szoba is jóval tágasabbnak hat, ha egy nagy ablak határolja. A kívülről érkező természetes fény, a szabad kilátás mind enyhítik a bezártság, a szűkösség érzését. Éppen ezért érdemes az ablakot a berendezés integráns részének tekinteni. Ez történhet például úgy, hogy a belső párkányt polc módjára dekoráljuk különböző tárgyakkal. Ezen felül az is jó ötlet, ha az ablak előtti térre nemcsak a figyelmet irányítjuk, de magunk is minél többet tartózkodunk ott. Helyezzük el itt ülőalkalmatosságainkat, és nehogy szekrényekkel vagy egyéb felmalmozott tárgyakkal vágjuk el a szoba belsejét az ablaktól.
Játék a szemmel
Ahhoz, hogy egy szobát nagyobbnak tüntessünk fel, érdemes kevés, és egymáshoz képest éles kontrasztot képviselő színt használni. Ilyenek lehetnek a sötétbarna és a homokszín, vagy akár a fehér és az egészen sötétzöld. A legélesebb eredményt természetesen a fekete és a fehér nyújtják. Érdemes a világos falakat, függönyt, fal mellé helyezett berendezési tárgyakat a szoba közepére állított sötét árnyalatú asztallal vagy más tárggyal ellenpontozni.
A tér optikai felosztása persze máshogy is megoldható. Az olyan szobákban például, amelyek egyben nappalik és hálószobák, érdemes az alvósarkot sötétebb falakkal és drapériákkal optikailag leválasztani a többi részről, ahol inkább a világos árnyalatok domináljanak.
Szintén ügyes optikai trükk lehet a padlóburkolat méretének kiválasztása. Bármilyen furán is hangozzék, de így van: minél nagyobbak a burkolólapok, annál tágasabbnak hat a szoba. Ugyanígy jót tehet a térérzetünknek, ha nem a falakkal párhuzamosan, hanem átlósan fektetjük le a burkolólapokat.
A falra akasztott képek szintén nemcsak esztétikai, de más szempontból is jótékony optikai hatással bírnak. A rekamiéval szemközti falra helyezett kép automatikusan magára irányítja a tekintetet, és a távolság érzetét kelti.
Könnyű vagy nehéz legyen a bútor?
Ha az a célunk, hogy minél nagyobb tér érzetét keltsük kis helyen, természetesen érdemes minél könnyebb bútorokkal berendezni. Fotel helyett szék, az ebédlőrészbe hokedli, vékony állólámpa, komód helyett csak kis faliasztal stb. Vannak olyan szituációk azonban, amikor egy kis tér esetében érdemes a görcsös helycsinálási törekvések helyett kihasználni a szűk hely által kínált lehetőségeket. Ilyen szobákban érdemes akár még nehezebb, faragott bútorokkal, könyvespolccal is bensőséges, lakályos, kuckós hangulatot kialakítani.