A MAXCity rendezvénysorozatán szövetségünk egy különálló kb. 80 m2 területen mutatkozhat be a nagyközönségnek. Elkerülendő, hogy túlságosan statikus legyen a kiállítás, fotópályázatot hirdetünk a Junitim Studio Kft-vel közösen. Az installáció központi eleme és egyben a fotópályázat témája a Junitim által képviselt német gyártók prémium-kategóriás termékújdonságainak magyarországi bemutatása. A Bette GmbH. egy darab acéllemezből készülő, szabadon álló, zománcozott acél fürdőkád családjának legdivatosabb, a SAM Schulte GmbH. pedig beépített, változtatható fényerejű LED világítással felszerelt kozmetikai tükörcsaládjának legújabb tagját hozza Magyarországra. A pályázat célja a fenti termékek katalógusfotót utánzó megjelenítése egyedi látásmódban, változó környezetben. A három napos pályázat során a termékek más-más környezetbe kerülnek – melyet lakberendezőink terveznek meg. Pénteken a múlt, szombaton a jelen, vasárnap pedig a jövő enteriőrjei jelennek meg – nem feltétlenül a megszokott módon! Különleges anyaghasználat, térszervezés, kiegészítők- A fotók elkészítéséhez tehát biztosítjuk a profi módon berendezett enteriőrt, egy női és egy férfi modellt, valamint alap világítást. Pályázni amatőr és profi kategóriában lehet.

 

 

A fotópályázat időtartama

A fényképek készítésére 2011. május 6. és 8. között, minden nap 11.00 és 19.00 óra között van lehetőség a következő helyszínen:
MaxCity Lakberendezési bevásárlóközpont
2045 Törökbálint,
Tópark u. 1/a.

 

 

Programok:

– sminkbemutató
– divattanácsadás
– ékszerbemutató és vásár
– gasztro-idő

 

ido-ter-kep

 

 

 

A pályázat leírása

A Max City Lakberendezési bevásárlóközpont születésnapi rendezvényén sok más program mellett egy interaktív installáció is kiállításra kerül a Lakberendezők Országos Szövetsége által. Az installáció központi eleme a Junitim Studio Kft. által képviselt német gyártók prémium-kategóriás termékújdonságainak magyarországi bemutatása. A Bette GmbH. egy darab acéllemezből készülő, szabadon álló, zománcozott acél fürdőkád családjának legdivatosabb, a SAM Schulte GmbH. pedig beépített, változtatható fényerejű LED világítással felszerelt kozmetikai tükörcsaládjának legújabb tagját hozza Magyarországra. A termékek megtekinthetők a következő linkeken:

www.bette.de/Home/Baden/Oval-Badewannen/p6542687l3/index.php?pid=6542687&languageid=5

www.sam.de/index.php?id=1267&L=1

 

 

A bemutató részeként fotópályázatot hirdetünk, melynek célja a fenti termékek katalógusfotót utánzó megjelenítése egyedi látásmódban, változó környezetben. A három napos pályázat során a termékek más-más környezetbe kerülnek – köszönhetően a Lakberendezők Országos Szövetsége lakberendezőinek. Pénteken a múlt, szombaton a jelen, vasárnap pedig a jövő enteriőrjei jelennek meg – nem feltétlenül a megszokott módon! Különleges anyaghasználat, térszervezés, kiegészítők – A fotók elkészítéséhez tehát biztosítjuk a profi módon berendezett enteriőrt, egy női és egy férfi modellt, valamint alap világítást. Pályázatokat akár egy, akár kettő vagy három nap fotóival is várunk! Pályázni amatőr és profi kategóriában lehet.

 

 

A fotópályázat időtartama

A fényképek készítésére 2011. május 6. és 8. között, minden nap 11.00 és 19.00 óra között van lehetőség a következő helyszínen:
MaxCity Lakberendezési bevásárlóközpont
2045 Törökbálint,
Tópark u. 1/a.

 

 

Megközelítés autóval

Budapestről az M1-es autópályáról, a 14-es kijáratnál letérve (Törökbálint irányába), jobbra kanyarodva a körforgalomig, ahonnan az első kijárat (MAXCity feliratú tábla jelzi) vezet a Bevásárlóközponthoz. A helyszín autópálya matrica nélkül elérhető!

Megközelítés tömegközlekedéssel

Budapestről, a Kosztolányi Dezső térről induló 272-es autóbusszal, átszállás nélkül. Leszállás a Tópark utcai megállónál, ahonnan 2 perc sétával a benzinkutat megkerülve elérhető a helyszín.

Megközelítés vasúttal

Budapest-Győr személyvonat törökbálinti megállója 5 percnyi távolságra van az áruháztól. A vonatok a Déli Pályaudvarról indulnak, menetidejük 16 perc.

 

 

A nevezés határideje

Nevezéseket 2011. április 30., 23:59-ig fogadunk a részvételi szabályzatban meghatározott feltételek szerint!

 

 

Nevezési díj

A pályázat nevezési díjai kategóriánként:
Amatőr : bármely napra 1.500,- Ft, mindhárom napra összesen 3.000,- Ft
Profi : bármely napra 3.000,- Ft, mindhárom napra összesen 6.000,- Ft

 

 

Pályázat leadási határidő

A pályázati anyagot 2011. május 20.-ig várjuk Szervező elérhetőségeire:
Junitim Studio Kft.
1145 Budapest,
Amerikai út 28.
info@junitim.hu

 

 

Eredményhirdetés

A verseny lezárulta után a zsűri dönt a beérkezett pályázati anyagokról. A nyertes képek kiválasztásának dátuma: 2011. május 27. A beküldött fényképekből egy webgalériát hozunk létre, ahol feltüntetésre kerül a pályázó neve, e-mail elérhetősége is. A kategóriánkénti első helyezettek ezen felül különdíjban részesülnek.

 

 

A nyeremények

Amatőr Profi
Péntek Szakirodalom Fotótechnikai ajándék
Szombat Szakirodalom Fotótechnikai ajándék
Vasárnap Szakirodalom Fotótechnikai ajándék
Péntek+Szombat+Vasárnap Sétarepülés 2 fő részére (Budapest-Szentendre-Visegrád útvonalon, fotózási lehetőséggel) Sétarepülés 3 fő részére (Budapest-Szentendre-Visegrád-Esztergom útvonalon, fotózási lehetőséggel)
Abszolút kategória Sam miro sminktükör

 

 

A nyeremények összértéke 900,- EUR!
Az ajándékok másik személy részére átruházhatók, de készpénzre nem válthatók. Amennyiben a nyertes/nyertesek megadott címe nem elérhető, vagy nyereményüket nem veszik át 30 napon belül, akkor a díj automatikusan a következő helyezettre/helyezettekre száll.

 

 

A fotópályázat részvételi szabályzata

1. A fotópályázat résztvevője lehet minden Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező természetes személy.
2. A fotópályázatra nevezni kizárólag elektronikus formában lehet: kérjük az info@junitim.hu címre egy „fotópályázat” tárgyú levélben küldje le teljes nevét, korát, lakcímét, elektronikus levélcímét, telefonszámát, a nevezési kategória megjelölését (amatőr vagy profi) valamint a nevezési napokat (péntek, szombat, vasárnap vagy mindhárom). Jelentkezését telefonon és írásban is visszaigazoljuk!
3. Nevezéseket korlátozott számban, a beérkezés sorrendjében tudunk fogadni!
4. A nevezés alapfeltétele a nevezési díj beérkezése a jelentkezéstől számított 5 munkanapon belül, de legkésőbb a nevezési határidőig. A nevezési díj befizetésének elmulasztása esetén a jelentkezést automatikusan töröljük és a részvételi lehetőséget a soron következő pályázónak adjuk át.
5. A pályázati anyag kizárólag elektronikus formátumban adható le az info@junitim.hu e-mail címre.
6. A pályázatot zsűrizés útján értékeljük. A zsűri tagjai: Mirko Zerbian – a Bette GmbH. exportigazgatója, Detlef Wichert – a SAM Schulte GmbH. exportigazgatója, Ács Erzsébet – a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke valamint Mihavetz Beatrix és Bányász András – a Junitim Studio Kft. tulajdonosai. A zsűrizés szempontjai: egyedi látásmód megjelenése, a téma megközelítésének eredetisége.
7. Egy pályázó legalább 3, legfeljebb 9 fényképpel nevezhet. A nevezés feltétele, hogy a pályaműként leadott legalább 3 fotó egy napon (tehát adott stílusú enteriőrben) készüljön, ebből legalább kettő modellekkel. Pályaműveket tehát kizárólag hármas fotó-csoportokban várunk (3, 6 vagy 9 darab fotó), egy pályázó egy adott napról maximum 3 fotóval nevezhet!

 

 

Formai és technikai követelmények

Képfájl technikai feltételek:
– fájltípus:.JPG vagy .JPEG
– maximális méret: 5MB (lehetőleg 300dpi-ben)
Nyertesek nyilvánosságra hozatala, nyeremények átvétele
A nyerteseket a megadott elérhetőségen értesítjük a zsűrizést követően. Szervező csak a nyerteseket értesíti.
Szervező fenntartja a jogot, hogy publikálja a fődíj nyertes nevét, fotóját. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy a neve, e-mail elérhetősége és lakóhelyének közigazgatási megnevezése nyilvánosságra kerüljön.

 

 

Adatkezelés

Az enteriőr fotópályázat során az adatszolgáltatás önkéntes. Az adatokat bizalmasan kezeljük. Az önkéntes adatszolgáltatással az érintett egyben hozzájárul az adatok kezeléséhez. Szervező személyes jellegű adatot kizárólag a pályázattal összefüggésben kezel és tárol, azt harmadik személy részére nem adja ki.
A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat során átadott névre és e-mail címre a későbbiek során a Junitim Studio Kft. és a Lakberendezők Országos Szövetsége hírlevelet küldjön, amelyekről Pályázó bármikor leiratkozhat.

 

 

Szerzői jogi feltételek

A pályaművet benyújtó Pályázó az alábbi feltételekkel járul hozzá szerzői alkotása felhasználásához:
Szervező a pályaműveket díjmentesen felhasználhatja a pályaművekből rendezendő kiállítás, esetleges későbbi pályázat népszerűsítésére a mű szerzője és a mű címe egyidejű feltüntetése mellett. Szervező díjazásmentesen jogosult a művek bemutatására a kiállítás keretében, továbbá használni az alkotásokat a kiállításhoz kapcsolódó katalógus, programfüzet, internetes felület, tv műsor, reklám stb. keretében.
Szervező szakmai, oktató tevékenysége körében jogosult a képek díjmentes hasznosítására, többszörözésére, és közzétételére, a szerző személyhez fűződő jogainak sérelme nélkül.
Pályázó hozzájárul, hogy Szervező bármilyen, a pályaművekből készült reprodukciót nyomtatott formában (könyv vagy katalógus alakban), illetve elektronikus formában többszörözze, valamint megjelentesse (nyilvánosság előtt bemutassa, azt a nyilvánosság felé közvetítse, arról másolatot készítsen, kiadványaiban feltüntesse és rendezvényein bemutassa) és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a szerző személyhez fűződő jogainak egyidejű tiszteletben tartásával.
Pályázó a díjazásról lemond amennyiben a munka bármilyen publikálása az eredeti pályázattal, illetve a kiállítással, vagy a kiíró szakmai tevékenységével kapcsolatos.
Magyarország terültén kívül a felhasználás feltételeiről Pályázó a Bette GmbH. és a SAM Schulte GmbH. képviselőivel történő egyeztetésre jogosult, azonban a szerzői alkotás Szervezőn kívüli esetleges profitorientált hasznosításának feltételeit külön megállapodásban kell rögzíteni.
Amennyiben Pályázó a 18. életévét még nem töltötte be és/vagy korlátozottan cselekvőképes személynek minősül, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, a nyeremény átvételére és igénybevételére, valamint a jelen játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra csak a törvényes képviselőjével vagy gondnokával együtt – elvált szülők esetén a szülői felügyeletet gyakorló szülővel együtt jogosult.
14 év alatti, illetve cselekvőképtelen nyertes esetén a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére, illetve a jelen játékszabályzat szerinti adatkezeléshez való hozzájárulásra kizárólag a nyertes törvényes képviselője vagy gondnoka jogosult.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével és nyilvános bemutatásával okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
Pályázó a jelentkezésével tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.
Jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény előírásai irányadóak.
Szervező fenntartja a pályázati felhívásban foglaltak módosításának jogát.

 

 

A fotópályázat szervezője

A fotópályázatot a Junitim Studio Kft. (1145 Budapest, Amerikai út 28., info@junitim.hu, www.junitim.hu, továbbiakban Szervező) szervezi együttműködésben a Lakberendezők Országos Szövetségével (1132 Budapest, Róbert Károly krt. 56., losz@t-online.hu, www.lakberendezok.hu ).

 

 

További információ

Junitim Studio Kft.
Bányász András
andras.junitim@gmail.com
+36 30 222 0055

 

 

Junitim Studio Kft.
Mihavetz Beatrix
bea.junitim@gmail.com
+36 30 225 2565