Kedves kötelességemnek tettem eleget március 28-án (hála a MÁV-nak, hogy aznap éppen nem volt sztrájk), amikor Szabó Zoltán, a Lakásdesign Kiállítás főszervezőjének invitálására elutaztam az esemény ünnepélyes megnyitójára.
Szinte már hagyományosnak tekinthető az idén harmadízben megrendezésre került, három napos lakberendezési kiállítás és vásár Zalaegerszegen, amelyen már nem csak helyi forgalmazók, kivitelezők és tervezők vettek részt.
A látogatók bepillantást nyerhettek a lakberendezést érintő területek nagy részébe, kezdve a tervezéstől a hideg- és melegburkolatok, a nyílászárók, a háló, nappali és étkezőbútorok, a lakástextilek, a tapéták, a lámpák választékán át a fürdőszobai és egyéb kiegészítő tárgyakig. S a felsorolás még nem is teljes. A stílus tekintetében az örökéletű klasszikus vonaltól a letisztult minimálig, és az egyedi, be nem sorolható megoldásokig. Lakberendezőként kiemelném a helyi tervezők aktív kis csapatát, akik évről évre képesek a megvalósítás nehézségeit leküzdve újat, látványosat, ötletadót bemutatni. Idei mottójuk mindent elárul a koncepciójukról: „Pirosra piros”. Aki dolgozott már kiállítás létrehozásán, az tudja igazán, mennyi munka, idő és fáradság, mennyi kompromisszum és újragondolás előzi meg a megnyitót. És ezek a „lányok” évről évre vállalják ezt a munkát. Nekik is köszönhető, hogy Zalaegerszegen is egyre szélesebb körben talál értő, befogadó, környezetére igényes közönségre a mi fiatal szakmánk. Gratulálok G. Léder Anita, Szökrönyös Ágnes, Gálné Pozvai Teréz és Tornyos Enikő lakberendezőknek ehhez az eredményes munkához a LOSZ és a magam nevében is!
A kiállítás számomra nagy meglepetése az Uffix stand mellett, amelyet Bakonyiné Varga Ágnes valósított meg itt is, a tavalyi BNV-s Trendszigethez hasonlóan, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fiatal tehetségeinek kiállítása volt. A MOME hallgatói olyan személyes és használati tárgyakat állítottak ki a maguk egyszerű, tiszta, rendezett módján, hogy túlzás nélkül állítható, a kiállítás legszebb, legtartalmasabb élményét nyújthatták az értő közönségnek. Tavasz van! Az általános megújulási szándék többé-kevésbé mindenkit elér. Aki ellátogatott a kiállításra, kaphatott ötleteket, tippeket, címeket, prospektusokat is hozzá. Nem a kiállítókon múlik, hogy tudnak-e élni vele.
Szöveg és fotó: Krebsz Zsuzsanna
GALÉRIA KELL