10 éves fennállását ünneplő Szövetségünk idén (2006 okt. 26-29. között) harmadik alkalommal állított ki a Hungexpo Vásárvárosban, ami azt mutatja: jól felkészült és tehetséges tervezőink vannak, olyanok, akiknek érdemes 250-350 négyzetméternyi értékes kiállítási területet felajánlani, hogy töltsék meg tartalommal és szépséggel.

 

LIFESTYLE 2006

 

 

A prospektus letöltése [PDF – 8,3 MB]
A képgalériában szereplő összes kép letöltése egyben, nagyobb méretben [ZIP – 7,2 Mb]

LIFESTYLE 2006Október 26-29-éig a Bútorvilág LifeStyle Kiállításon bebizonyítottuk, hogy nem feltétlenül a „fal teszi a szobát”. A különböző funkciójú tereket csak jelzés-szerűen határoltuk el egymástól, ezek így együtt mégis gyönyörű egységet alkottak. Enteriőrönként mindössze 10,5 négyzetméternyi falfelület és ugyanekkora padló is elég volt ahhoz, hogy ízelítőt adjunk a luxusból, megmutassuk, hogy van a kereskedelemnek olyan szegmense, amely magas minőségű termékeivel a legkényesebb ízlésű emberek igényeit is kielégíti. A szépséges tárgyakból, világító testekből, bútorokból, burkolatokból már-már éteri finomságú enteriőröket alkottunk. A világító parkettától a fehérarany üvegmozaikig, a fényterápiás zuhanytól a poénos, iparművész-készítette bőrkutyákig sok-sok különlegességet tervezhettünk be. A stand alapötletét a látszólag egyszerű forma, egy félbehajtott filmszalag ihlette, az enteriőröket ennek megfelelően filmkocka-szerűen jelenítettük meg. A lakberendezés varázslat, ugyanúgy, mint a filmezés, de mindkettő csak akkor az, ha színvonalasan művelik. A koncepció kedvéért híres filmek címeit kölcsönöztük az enteriőrök elnevezéséhez, jutott arra is energiánk, hogy az adott filmhez illő miliőt és itt-ott némi humort is becsempésszünk a teljesség kedvéért. Látványos, szép standunk rengeteg érdeklődőt vonzott, vakuk villantak, kamerák pásztáztak. Sokan jöttek alaprajzokkal a VIP standra, ahol eddigi hagyományainkhoz híven most is tartottunk szaktanácsadást a hozzánk forduló látogatóknak. Fényűző „filmünk” láttán valóban mindenki nézett, mint a moziban.

 

LIFESTYLE 2006

 

LIFESTYLE 2006

 

A tizenegy „ékszerdoboz” méretű enteriőr 17 lakberendező és 51 cég együttműködésének eredményeképpen jött létre.

 

VIP FOGADÓ – AZ ÖTÖDIK ELEM

Tervező lakberendező:

Zámborszky Éva
06 20 9688 175
06 70 451 7574

Támogató cégek: 

NAPHOLD OTTHONDESIGN 

a mai Ázsia lakásművészete

www.naphold.hu

LEDIUM Kft. LED Világítástechnika 

www.ledium.hu

LUMINART Lámpastúdió 

www.luminart.hu

ÓBUDAI PARKETTA CENTRUM 

Parador referenciaszalon

www.parkettacentrum.com

 

 

LIFESTYLE 2006A VIP fogadó AZ ÖTÖDIK ELEM alapgondolatából kiindulva született. A film arról szól, hogy tudósok egy csoportja 4 bűvös kőhasáb segítségével kapcsolatba került egy másik világ küldötteivel. Az idegenek nem szándékoztak kommunikálni velük, hanem a 4 ősi elemet jelképező kövekért jöttek, hogy biztonságos helyre vigyék azokat. A katasztrófát majdan úgy kerülhetik el, ha az Univerzum öt elemét együttesen aktiválják. A négy őselemet, melyek háromszögű kövekben öltenek formát, az ötödik elem, az EMBER ereje egyesíti, hogy a világ megmeneküljön általuk. Talán merész a képzettársítás, de a környezetünk megszépítése is csak úgy lehet szemet gyönyörködtető és emberhez méltó, ha a bennünket körülvevő „őselemeket” együttes erővel alakítjuk kinek-kinek az igényeihez, elképzeléseihez. Minden darab csak akkor kelhet életre, ha összhangban vannak egymással és az emberrel, aki társul választja őket. Az enteriőrben elhelyezett szépséges, természetes anyagokból készített egyedi bútorok időtlenséget sugároznak, mentesek a pillanatnyi divathóbortoktól. Nyugalmat, kiegyensúlyozottságot árasztanak magukból, a világítás – a parkettától a mennyezetig – rafináltan járul hozzá ehhez a szép látványhoz. Valódi időutazásban lehet része annak, akit a napi rohanás után ilyen bútorokkal, kiegészítőkkel berendezett ízléses otthon vár.

 

LIFESTYLE 2006

 

LIFESTYLE 2006

 

 

GYEREKSZOBA – MADAGASZKÁR

Tervező lakberendezők:

Andrásiné Pocsalyi Julianna
06 56 410 390
06 30 935 4904

Koronczay Noémi 

06 20 330 4503

Cseh Vanda
06 30 2490598

Támogató cégek:

BABYEXPRESS

exkluzív gyermeklakberendezés
www.babyexpress.hu

MAX Parketta

melegburkolatok, burkolás
www.maxparketta.hu

ÉS Galéria

függönyszalon és lakberendezés
www.esgaleria.hu

Amőba

babzsákfotelok igény szerint
www.amobafotel.hu

 

A gyerekszobát a MADAGASZKÁR című rajzfilm ihlette. A gyermek életében meghatározó szerepet játszik szobájának kialakítása. A színek, formák összhangja mellett fontos szerepet kap a praktikum és a használhatóság. Ez az hely, ahol játszik, ismerkedik a formákkal,színekkel, anyagokkal. Itt kezdi felfedezni a világot, így a „Madagaszkár” gyerekszoba választékos színharmóniája megfelelő környezetet biztosít egy igazi kis felfedezőnek. Az enteriőrt a Madagaszkár rajzfilm ihlette, mesés birodalom alvásra, játszásra. Felbukkannak a mesefilm kedves figurái: az extrovertált oroszlán, a hipochonder zsiráf, a határozott víziló, a kalandvágyó zebra és a militáns pingvinek.De a játék nem minden, mert a gondosan összeválogatott, magas minőségű textilek, tapéták harmonizálnak a bútorokkal és a kiegészítőkkel, így teremtve a gyermek számára ideális környezetet.

 

LIFESTYLE 2006

 

LIFESTYLE 2006

 

 

TINISZOBA – CSINIBABA

Tervező lakberendezők:

Andrásiné Pocsalyi Julianna
06 56 410 390
06 30 935 4904

Koronczay Noémi
06 20 330 4503 

Cseh Vanda
06 30 2490598

Támogató cégek:

MAX Parketta
melegburkolatok, burkolás
www.maxparketta.hu

ÉS Galéria

függönyszalon és lakberendezés
www.esgaleria.hu

SB Furniture

thaiföldi lapraszerelt bútorok
www.sbfurniture.hu

Casa Italia

olasz lakberendezési üzlet
www.casaitalia.hu

Innoshop

retro bútorok és kiegészítők
www.innoshop.hu

KARE

bútor- és lakberendezési üzlet
www.kare-design.hu

 

 

Mi más lehetne a lány tinilány szobájának címe, mint a CSINIBABA?A 60-as, 70-es évek formavilága, anyaghasználata futótűzként terjedt el. A régi elemek új felfogásban jelennek meg, a korabeli tárgyakat, bútorok a mai elvárásoknak megfelelő tervezésűek. Az enteriőrt nézve képzeljük magunkat ebbe a világba, ahol a telt, élénk színek és a lágy formák dominálnak. Ez egy trendi „csinibaba” szobája, amely jól kifejezi korosztályának életérzését. A retro hatást erősíti a kép, mely Marilyn Monroe-t ábrázolja, akit a férfiak imádnak kisugárzásáért, a tinilányok pedig olyanná akarnak válni, mint ő. A tanulósarok kiváló hely a szükséges feladatok elvégzésére, míg a színes retro kanapé a barátnőkkel való csevegésre csábít. Megfigyelhető a bútorok és kiegészítők merész összhangja, az élénk fal színek és a textilek.

 

 LIFESTYLE 2006

 

LIFESTYLE 2006

 

 

DOLGOZÓSZOBA – MÁTRIX

Tervező lakberendezők:

Szűcs Klára
06 30 961 3666

Valiskó Ágnes
06 20 315 8445

Támogató cégek:

Mediterrán Kerámia

burkolatok, szaniterek
www.mediterrankeramia.hu

Rio Lámpastúdió

világítástechnika
www.lampastudio.hu

DOM-HOM

faburkolatú képernyők
domhom@t-online.hu
www.hiline.it

Stáb Parketta Kereskedés

www.stab-parkett.hu

 

 

A dolgozószoba tökéletesen kifejezi a MÁTRIX című film mondanivalóját. Az általunk ismert világ digitális adatállományok halmaza – vagyis nem reális – a benne élők pedig e világ rabszolgái – a Mátrix című film szerint. Vajon az itt látható dolgozószoba sem valóságos? Hol van a hagyományos íróasztal és szék? És mit keres a pihenőágy a munkának szentelt helyen? Felejtse el kétségeit és lépjen be egy új dimenziót megnyitó térbe: a monitorral egybeépített pihenőágy nagyon is valóságos és használható, emellett tökéletes kényelmet nyújt. Aki így dolgozik, az nem a munka rabszolgája, hanem az élet kiválasztottja (mint a filmbeli Neó, aki hasonlóan játszi könnyedséggel sajátította el az ismereteket, harcolt, vagyis: végezte feladatát…). Az enteriőr színei, anyagai és szokatlan fényei is az említett film titokzatos hangulatát idézik meg. A legmodernebb mellett megjelenik valami archaikus is: a sziklabarlangot imitáló falfülkében az őskövületre emlékeztető mészkőszobor magában rejti a múltat de a jövőt is. Meditatív fókuszpont: az ebihal egy csodás átváltozás korai állomása, amely itt az átalakulást, a fejlődést szimbolizálja és utal arra is, hogy igazi értéket csak a legrégebbi hagyományra alapozva lehet létrehozni.

 

LIFESTYLE 2006

 

 

 

WELLNESS – CSOKOLÁDÉ

Tervező lakberendező:

Katona Etelka
06 30 263 9369

Támogató cégek:

Hansa Metall

minőségi csaptelepek
www.hansametall.hu

Candela Trade Kft.

világítástechnika
www.candela.hu

Infravit – GGS 2002 Kft.

infraszaunák
www.infravit.hu

R.W. Bautech

gőzkabinok, ülő- és fekpadok
www.rwbautech.hu

Decoceram

fürdőszoba és belsőépítészet
www.decoceram.hu

Santa & Cole

lámpák és növényládák
www.santacole.com

 

 

A wellness infraszaunájában olyan barnák lehetünk, mint a CSOKOLÁDÉ. Wellness – kicsit másképpen. A wellness az általános jó közérzet, a teljes testi és lelki kie­gyen­sú­lyo­zott­ság programja. A mai kor embere számára kialakított reform-életforma, amely magában foglalja a fittséget és a testi, lelki, szellemi egészséget, ugyanakkor azoknál jóval többet jelent. Pezsgőfürdő nélkül, de mindennel, ami a test és lélek felüdüléséhez kell! Lazító, méregtelenítő infraszaunával, frissítő zuhannyal, egy nagyon kényelmes pihenőággyal, színekkel, fénnyel, illatokkal segíti a mindennapok rohanásában a kikapcsolódást. Olyan ez, mint egy szelet a legfinomabb csokoládéból, hat az összes érzékünkre, boldogsághormonokat szabadít föl. Felidézi a filmet, melyben Vianne, a főhősnő varázslatos ösztönnel érez rá vendégei legszemélyesebb vágyaira, és mindegyikőjüknek megtalálja a megfelelő édességet, előbb-utóbb mindenkit rabul ejtve…

 

LIFESTYLE 2006

 

 

 

KERT – A KERTBEN

Tervező lakberendezők:

Kondáné Bartal Piroska
06 28 471 799
06 28 470 381

Veres Zsuzsanna
06 70 221 6611

Támogató cégek:

Ozhung

kémény nélküli kandallók
www.ozhung.hu

Geo ’96 Kft.

természetes kövek
www.geo96.hu

Konda Szilvia

textiltervező iparművész
www.konda.hu

Villeroy & Boch

az otthon eleganciája
www.sanko.hu

La Meridiana

mediterrán lakberendezés
www.lameridiana.hu

EUROGREEN – Tiszafa Kft.

gyepszőnyeg-termesztés
www.eurogreenturf.hu

 

 

A KERTBEN valódi fű zöldellt, a kerti tűzhely elejét csodaszép, természetes fraktálmintás indiai homokkő borította. A kert a természet színpada, melyben álomszerű szép teret valósíthatunk meg. Napszakok és évszakok váltakozásával újra és újra élhetjük a természet szépségét. Tervezésnél fontosnak tartjuk, hogy a ház és a kert azonos életet éljen. Az ember és a ház stílusa útmutató szerepet kap a kert berendezésében. Minden esetben természetes, elegáns és szép, hasznos tárgyakat és anyagokat választunk. Igazodunk a természet színeihez és azok szépségeihez, melyeket kiegészítve tökéletes miliőt hozunk létre. Az épített vagy természetes kert, mely kerítés nélkül vagy kerítések között jön létre, más és más berendezési formát igényel. A városi, falusi, vízparti, hegyi vagy történelmi kertekben való élet egymástól különböző szerepet kap. Ezeket a különbözőségeket kell meglátni a kert építésénél és berendezésénél úgy, hogy a benne és körülötte élő állatokat, madarakat és bogarakat is befogadja. A tájba illeszkedő kertek a természet torzulása nélkül jönnek létre. Az itt látható kert-részlet megvalósulásában fontos szerepet kap a tervezői egyéniség, a belülről fakadó nemes egyszerűség és a természet iránti tisztelet.

 

 

LIFESTYLE 2006

 

 

NAPPALI – ÁLOM LUXUSKIVITELBEN

Tervező lakberendezők:

Jenőfi Réka
06 30 294 1296
www.enteriorart.hu

Oláhné Tóth Ilona
06 20 339 1954

Támogató cégek:

Bohémia Bútor

nappali, háló, étkező bútorok
www.bohemiabutor.hu

Duelle függöny

bőr, szövet, kárpitozás
www.duelle.hu

MAX Parketta

melegburkolatok, burkolás
www.maxparketta.hu

Spirit

lakberendezés
www.spirithome.hu

 

 

A nappali berendezése olyan volt, mint egy ÁLOM LUXUSKIVITELBEN. Az álmok pedig valóra válnak! A lelke mélyén mindenki vágyik egy kis luxusra, különösen az őt körülvevő környezetben. A fémes csillogás mindig is a pompa, a luxus része volt, nincs ez másképp egy mai design bútorokkal berendezett enteriőrben sem. A korunkat jellemző hangulatot a konzol asztal, a tükör és a lámpa karakteres formavilága adja . A kanapé egyszerű, mégis izgalmas vonalvezetése jól egészíti ki mindezt. A fa alapanyagú bútorok titkos módszerrel és egyedi technikával történő felületkezelése, a falikarok újszerű kialakítása, a kiegészítő tárgyak anyaghasználata meghökkentő részletekkel fokozzák a különleges atmoszférát. A mai trendnek megfelelően kerül sor a természetes anyagok használatára: fa, fém, bőr, szőr, növényi szálak,ugyanakkor a megszokottól eltérő megfogalmazásban láthatjuk őket viszont. A tervezők fantáziája, a kiváló minőségű bútorok és nemes anyagok közvetítik a luxus életérzést ebben a visszafogottan monokróm, ugyanakkor a nemes elegancia jegyében fogant enteriőrben.

 

LIFESTYLE 2006

 

 

 

HÁLÓSZOBA – EGY ÁGYBAN AZ ELLENSÉGGEL

Tervező lakberendezők:

Budai Ildikó
Az Év lakberendezője 2005.
www.budaiildiko.hu

Joó Annamária
www.jooani.hu 

Sápiné Márton Anikó
www.t-rend.hu

Támogató cégek:

SB Furniture

thaiföldi lapraszerelt bútorok
www.sbfurniture.hu

Bambuszmánia

különleges anyagokból készült tapéták, bambuszparketta
www.bambuszmania.hu

Pergo

melegpadló burkolatok
www.interterv.hu

Borostyán

függönyszalon
borostyanlak@chello.hu

 

 

Jó kis cím a hálószobának! EGY ÁGYBAN AZ ELLENSÉGGELAz ókortól kezdve Shakespeare-en át máig számos történelmi személyiség, kiváló szellem vallotta a felfogást, hogy az öröm a fölöslegben rejlik. Ha nem követjük el a modern emberre jellemző hibát, hogy századokkal később visszamenőleges kritikával viszonyulunk a régmúlthoz, hanem ellenkezőleg, az adott korból igyekszünk megérteni az adott kort, akkor izgalmas időutazás keretében mi is részesülhetünk elődeink fölösleg felett érzett öröméből. A barokk stílus Itáliából indult útjára , és tavasszal Milánóban láthattuk amint a mai modern lakberendezés felfedezi és újraértelmezi . A legújabb trendnek megfelelően a minimál vonalvezetésű hálószobát egy csipetnyi barokkal fűszerezzük, ettől lesz izgalmas és egyedi a hangulata. Minden eleme meleg csokoládébarna, az anyagok sokféleségének köszönhetően azonban egy pillanatra sem egyhangú. Az érintésnyi óarany fény , a tollak, és a gyöngyök fokozzák a gazdagság illúzióját. Bemutatjuk ebben a felvillanásban, hogy fér meg békében, egy ágyban a minimál és a barokk …

 

LIFESTYLE 2006

 

 

 

FÜRDŐSZOBA – CSOBBANÁS

Tervező lakberendezők:

Budai Ildikó
Az Év lakberendezője 2005.
06 20 454 8221
www.budaiildiko.hu

Joó Annamária
06 20 546 9013
www.jooani.hu

Sápiné Márton Anikó
06 30 393 5628
www.t-rend.hu

Támogató cégek:

Acrokerámia Centrum

csempe- és padlólap szaküzlet
www.acromat.hu

Ideal Standard

az ideális fürdőszoba
www.ideal-standard.hu

Prestige Rattan

rattan és bambusz bútorok
www.rattanprestige.hu

Újlaki Lámpaház

világítástechnika
www.lampa-haz.hu

 

 

CSOBBANÁS – Egy újabb mártózás a barokkal fűszerezett stílusirányzatban…. Mitől ilyen kedvelt és gyorsan terjedő ez a díszítőelem ? Egyfelől a színpadias pompa, a pazarló fényűzés, az örömök lázas hajszolása, másfelől a kultúra, a művészetek nagyvonalú pártolása hitelesen tanúskodnak arról, hogyan teremtett egyfajta teljességet, világképet a kor. Nemkülönben az, hogy noha a barokk számunkra ma elsősorban művészeti alkotásokban gazdag korstílus foglalata, ennél valójában több volt. Életfelfogás, amely különös jelentőséget tulajdonított az örömöknek, a vidámságnak, a játéknak, a társasági életnek, a szalonok, a királyi udvarok bonyolult érintkezési szabályokkal teletűzdelt világának. Mindez átültethető, újrafogalmazható például korunk lakberendezésében is. Pompa, fényűzés, elegancia … a csillogó, gyönyörű mozaik, a barokkos mintájú kőburkolat, a figyelemre méltó formájú kád, a lágy ívű, kecses bútorok mind ezt az érzést kívánják erősíteni.

 

LIFESTYLE 2006

 

 

 

ÉTKEZŐ – BEETHOVEN 2

Tervező lakberendezők:

Bárdóczky Andrea
06 30 952 1042
www.andart.hu

Farkas Anna
06 20 914 6500

Támogató cégek:

Musterring

bútorstúdió
www.musterringbutor.hu

Arcadia Design

egyedi, számozott iparművészeti tárgyak, design bútorok
www.arcadiadesign.hu

Újlaki Lámpaház

világítástechnika
www.lampa-haz.hu

DreamFloor Központ

a természetes otthon burkolatai
www.dreamfloor.hu

Jophiel

tükörgaléria
www.jophiel.hu

Equator Interiors

lakberendezési sziget – tapéta
www.equ.hu

 

 

Az étkező bejáratának őrei: BEETHOVEN 2. Szeretnénk bemutatni egy olyan mai, modern étkezőt, mely az igényeket nemcsak funkcionálisan tölti be, hanem esztétikailag is kellemes harmóniát sugároz. Az ezüst-krómlábú asztal a maga finom, visszafogott színvilágával, a szürke felületű gránit asztallap és a krémszínű bőr fotelek a kényelmen kívül eleganciát sugallnak. A parketta mintázata mintegy megismétli a falon lévő kőburkolat érdekes struktúráját. A csillár és a hozzátartozó falikarok olyanok, mintha az asztal terítékei lennének. A krémszínű tálaló felett egyedi tervezésű tükör díszíti a natúrszövetes tapétával borított falat. Vacsoránk elfogyasztásához két kutya is társul, reméljük, nem a maradékra fáj a foguk!

 

 

LIFESTYLE 2006

 

 

KONYHA – NEM KELL MINDIG KAVIÁR

Tervező lakberendező:

Dávid Juli
www.yulia.hu
06 30 996 1590

Támogató cégek:

V+M Kft.

konyhai és más beépített bútorok
www.vmbutor.hu

Turbucz Márvány

márvány- és gránit munkapultok
www.turbuczmarvany.com

Dósafa Plussz Kft.

vasalatok, bútorszerelvények
www.dosafa.hu

 

 

A jóból is megárt a sok, ezért NEM KELL MINDIG KAVIÁR! A konyha otthonunk központja, fontos szerepet játszik életünkben. Itt kezdjük napunkat egy jó kávé mellett, itt beszéljük meg szeretteinkkel a napközben történteket este, és a napi feszültségek itt oldódnak fel egy jó vacsora mellett. Ezért fontos figyelmet szentelni arra, hogyan alakítsuk ki. Praktikum és esztétikum, mind két tényező fontos. Az itt látható konyhaterv két változatban készült el. Fehér vagy fekete? A mi esetünkben majdnem e kettő közül kellett választanunk. A fényes fekete felület, és a világos fa felület merült fel a tervezés során. A döntéshez szükség volt arra, hogy mindkét változat látványtervét elkészítsük, mint ahogy megrendelőinknek is elkészítjük a szükséges változatokat. Az elkészített konyha szerkezetét tekintve a legigényesebb érdeklődő igényeit is kielégíti.

 

LIFESTYLE 2006

 

 

 

Az ember olykor szkeptikus mosollyal nézi, amikor az Oscar-díjak kiosztásakor a sztárok opálos tekintettel köszönik meg szüleiknek, barátaiknak a megértést és hálásak azoknak a munkájáért, akik hozzásegítették őket a sikerhez. Ha már a filmvilágból merítettünk ihletet, mi sem teszünk másképpen. A VIP Stand, a Csokoládé és nem utolsó sorban a MÁTRIX enteriőr falának különleges dekorációs festését barátunknak és jótevőnknek, Nagy Ákosnak köszönhetjük. ( akos.nagy@tikkurila.hu ) A sikerhez valóban nagy szükség van mindenkire: a tervező lakberendezőkre, akik támogató cégeink segítségével megvalósíthatták az enteriőröket, de ehhez kellettek azok is, akik falakat húztak, festettek, burkoltak, kiadványt szerkesztettek, nyomtattak – és még hosszan sorolhatnánk… 

 

 

Köszönjük a kiállításszervező KG HomeArt-nak, hogy értékes támogatásával lehetővé tette részvételünket a Bútorvilág-LifeStyle 2006 Kiállításon.

A közös munka öröm volt, jó alkalmat adott az új kapcsolatok kialakítására, a régiek elmélyítésére.

 

 

A LAKBERENDEZŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE NEVÉBEN KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A RÉSZVÉTELT ÉS A MUNKÁT!

 

Galéria kell!!