I. Tervezők Bálja - 2015
Egy kis visszaemlékezés…
Amikor a LOSZ 20. születésnapja alkalmával megszületett a gondolat, akkor sem volt éppen könnyű gazdasági helyzet kis hazánkban, de úgy éreztük, hogy a szakmai összefogás, együtt gondolkodás a szakma szeretete megérdemli, hogy ünnepi bálon tisztelegjünk a tervezők előtt, ünnepeljük meg magunkat, egymást.
Hatalmas összefogással, támogatással és hittel kezdtük el szervezni az első Tervezők Bálját egy maroknyi lelkes csapattal és sok-sok cég támogatásával. Megtaláltuk a helyszínt, némi segítséggel megszereztünk egy nagyon jó zenekart és fellépőket választottunk tagjaink ügyes gyermekei segítségével. Lett a bálnak házigazdája, elfogadta meghívásunkat az akkori design hét országa Spanyolország és a sok munka meghozta gyümölcsét, összeállt minden.
2015. március 28-án megtartottuk az első Tervezők Bálját a Budapest Marriott Hotelben.
Sose felejtem el az a pillanatot, amikor beszóltak a különterembe, ahol átöltöztünk, ahol készültünk a díjátadóra, hogy gyülekeznek a vendégek, menjek őket fogadni. Csak azt láttam, hogy mindenki ismerős, mosolyog rám, de mégis minden más volt, hiszen a vendégek gyönyörű ruhában, csinosan, elegánsan érkeztek, minden nagyon ünnepélyes volt.
Az „Év Lakberendezője” díjátadó után pedig fergeteges táncparti kerekedett, néhány óra elteltével sem akart szűnni a jókedv, a felszabadult bulizás.
Ács Erzsébet
elnök
Az első Tervezők Bálja pillanatai: