Vagy 1000-hajós flotilla – gondolák, kajakok, bárkák, és egyéb csónakok – úszott júniusban a Temze vizén, jelezve a brit uralkodó II. Erzsébet (Queen Elizabeth II) gyémánt jubileumát, és beindítva az idei év mindent elsöprő trendjét: „az angol hatás”-t. És mire az Olimpia elkezdődik (2012. július 27.) már az egész világ design-érzékeny fele „Union Jack”-be öltözött (vagy öltöztette lakását)…

 

Gyorsan múló trend, vagy velünk maradó konstans design elemek? Ki tudja. Mindenesetre ne hagyjuk szó nélkül – és nyújtsunk segítséget azoknak, akik – akár divattól függetlenül is – szeretik az Egyesült Királyságot (merthogy nem csak Angliáról van szó), és lakásukban szívesen látnák a klasszikus vörös-fehér-kék színeket.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

„Az Egyesült Királyság zászlaja egy végleges formáját 1801-ben elérő lobogó-, amely feltehetőleg a világ legismertebb zászlói közé tartozik. A lobogó hivatalosan Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának zászlaja, avagy népszerű nevén Union Jack. A lobogó az 1800-ban aláírt brit és ír egyesülési szerződés után jött létre. Az akkori Brit Nemzetközösségben is ez a lobogó volt használatban, ezért több ma már független ország is hivatalos vagy félig-hivatalos lobogójaként használja. A ma használatos brit lobogónak a skót zászló alapját adó kék a háttere, amelyen Írország, Anglia és Skócia keresztjei láthatók. A zászló előterében a nagy piros kereszt Szent György, Anglia védőszentjének keresztje. A György-kereszt hátterében a piros ferde kereszt Szent Patrik keresztje, aki az írek védőszentje. A Patrik-kereszt melletti fehér kereszt pedig Szent András keresztje, aki Skócia védőszentje.” (Wikipedia)

És mivel a britek számos kontinens meghódítottak – hogy csak a mára a trendeket leginkább meghatározót, Amerikát említsem – zászlójukat és annak színeit is maguk mögött hagyták. És most elérkezett az idő, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljenek! A hazai Lakberendező Szövetség (LOSZ) lakberendezői pedig készen állnak, hogy ezt a trendet idehaza is képviseljék…

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

Igaz ugyan, hogy az autentikus angol (igazából brittet kellet volna írnom) enteriőrők másfélék, és nem feltétlenül a zászló motívumán alapulnak, ám a sztereotipiák szerint minden angol, ami union jack. Egy angolos enteriőrben a híres zászló motívuma bármilyen módon megjelenhet, csak zászló formájában nem – és ebben nagyon is eltérnek kései leszármazottaiktól, az amerikaiaktól. A minta lehet kanapén, tapétán, lámpaburán, párnákon, és még ki tudja mi minden bútoron és kiegészítőn, dísztárgyon egyaránt. A vörös-fehér-kék színek triumvirátusa elég harsány és domináns ahhoz, hogy uralkodjon a térben, és központi szerepet kapjon bármilyen helyiségben, mint azt az alábbi, egy amerikai enteriőrről készült fotón is láthatjuk (James Merrell – Union Jack szófa).

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

A ködös Albion városi lakásaiban az eklektika uralkodik, lakói szeretetteljesen keverik az antikot a modernnel, a mintást a mintással, vagy az egyszínűvel, a régit az újjal. A méretes, sötét bútorokat világosabb alapszínű, de nem teljesen fehér térben helyezik el – ha fehérek is a falak, a padló biztosan más színű, vagy éppen a plafon, esetleg egy falrész kap egy plusz árnyalatot. Jellemző, hogy a bútorok összeválogatásánál az ad hoc jelleg dominál, melynek gyakori főszereplője az óriási, kopott, barna bőrfotel, és egyébként is nagy a valószínűsége annak, hogy az ezer fontokért vásárolt kiegészítők, technikai eszközök és dizájnbútorok mellett megjelenik egy-egy lomtalanításból származó komód vagy szekrény, amolyan levetett főúri darab. Kötelező résztvevő emellett a díszpárna is.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

Az antik bútor lehet eredeti (ez esetben értékes, és akár családi örökség, vagy használatban lévő antik), de lehet felfrissített (pl.: kikukázott vagy „ecserizett” és felújított) darab is. Ez utóbbira kiváló példa az itt látható, pasztell-színű és ettől elegánsan nőies – vagy, hogy stílusos legyek: lady-s – fiókos szekrényke.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

Az érdekesség kedvéért bemutatom, milyen is volt akkor, amikor a lakberendező meglátta – vagyis, „miből lett a cserebogár”…

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

Szóltunk a párnákról is, amikkel kapcsolatban érdemes megemlíteni a mennyiséget: egy kanapén minimum 10-20 darab heverészik. Ezek mindegyike különböző mintájú, színű – és, hogy a káosz teljes legyen -, általában szándékosan eltérő stílusúak. Nincs ez másképp az egyéb szövetekkel, függönyökkel, terítőkkel sem, sőt, a zászló mintája megjelenhet akár a lámpaburán is.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

A kevésbé harsány színek kedvelőinek sem kell lemondaniuk a Union Jack mintákról.
Álljon erre itt példának ez a díszpárna (Paisley Union Jack cushion, Jane Homsby Design).

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

A konyhában sem kell nélkülöznünk a brit zászló motívumát.
Kaphatók hűtőszekrények (Smeg), tűzhelyek (Falcon), de lehet „csak úgy” lazán a falra festve is a minta.

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

16753_0

Még a „legkisebb helyiségbe” is juthat e mintából. Persze ez csak a bátrak, vagy igazán elkötelezett szurkolók és brit-rajongók kiváltsága. (És ez esetben már valóban, és szó szerint „angol WC”-ről beszélhetünk.)

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol
A brit trikolor leginkább azonban a nappali szobában és hálóban mutat a legjobban. Az alábbi Bensington szofa egy méretes darab, amit 100 % pamut kárpitozás borít. Klasszikus darab, modern huzattal. A kényelemnek és szépségnek azonban megvan az ára, mert ez a bútor pl. 4.794,- USA dollárba kerül.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol
 

Szintén a nappali-, de akár a hálószoba bútora is lehet ez a John Lewis Union Jack Footstool (azaz lábzsámoly).
A recept ugyanaz: klasszikus vonalak, modern kárpit. Jól mutathat egy eklektikus, klasszicizáló, vagy akár modern (pl. loft hangulatú) enteriőrben egyaránt.

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

Klasszikus vonalakban gondolkodik?
Eleganciára vágyik?
Szereti a hófehéret, a frisset, fiatalosat, ám nem tud lemondani anglofil vonzódásáról?
Akkor ezt a 2-személyes ülőbútort pont Önnek gyártották…

(A bútor kiváltotta hatásról kérdezze meg lakberendezőjét, vagy enteriőr-tervezőjét…)

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

Ha a kanapé túl nagy, vagy csak nem illik az enteriőrbe – akkor sem kell csüggedni. Elegendő lehet egyetlen jól megválasztott fotel (és persze az elmaradhatatlan párnák). Akár éppen az itt látható Union Jack fotel és a British Bulldog illetve Royal Hounds díszpárnák.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

A hálószobában – legalábbis felnőttek esetén – talán túl sok lenne a vörös-kék színpárosítás. Ám azoknak sem kell lemondaniuk a Londont idéző mintáról, akik nem kedvelik a harsányságot az ágyban. Létezik Union Jack fekete-fehérben is, és hiába a színek hiánya, semmivel nem összekeverhető a minta…
Ez esetben azonban vigyük a falakra a vörös és kék színeket, még akkor is, ha nem panton-színhelyesen követjük a brit zászló árnyalatait.

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

A gyerekszoba viszont teljesen más. Ha valahol, hát itt bátran lehet színezni. Ráadásul az ifjabb generációnál még a nemek különbsége sem jelent kizáró okot. A fiúk a foci, a Forma-1, vagy más sport illetve zenész sztárok iránti rajongásból szívesen választják az angol zászló motívumát szobájukba, és a lányoknak is megvan rá a maguk indoka…
A motívum pedig kortalanul kiszolgálhatja a gyorsan cseperedő tinédzsereket anélkül, hogy szüleiknek újra kellene dekorálniuk a gyerekszobát.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

Persze egy igazi brit otthon közel sem ilyen (ez majd egy másik írás tárgya lehetne), hisz rájuk messze nem jellemző az a patriotizmus, ami tengerentúli leszármazottaiakra, az amerikaiakra. De ezzel most ne törődjünk.
Nyár van, 30 fok meleg, elindult az Olimpia, és most még hetekig minden az Egyesült Királyságról szól.
Ha azonban mindennek vége, a Union Jack minta akkor is velünk marad.

 

2012 Nyár, Olimpia, London - Amikor mindenki angol

 

 

Úgy tűnik tehát, mégsem gyorsan múló hóbortról van szó.
Rám ne nehezteljenek, én szóltam időben…

 

 

Andrew Martin (UK)
« A 14 »