Építkeztek vagy költöztek már? Önök is érezték azt, hogy egyes szobák sokkal kisebbeknek tűnnek, amint a bútorok a helyükre kerülnek? A valós zsúfoltságon túl, ennek vizuális okai is lehetnek…

 

 

Hogyan változtassuk meg a szobáink méretét?

 

Hogyan nyújtsuk meg a szobát?

Építkeztek vagy költöztek már? Önök is érezték azt, hogy egyes szobák sokkal kisebbeknek tűnnek, amint a bútorok a helyükre kerülnek? A valós zsúfoltságon túl, ennek vizuális okai is lehetnek. A nagy szekrényeket és a terpeszkedő ülőbútorokat sajnos közelebbinek érezzük, mint ahogy azok a valóságban vannak. Ez pedig csökkenti a szoba tágasságának érzetét.

 

Szoba megnyújtása bútorok segítségével

 

A legjobb megoldás, ha kifogjuk a szelet a vitorlából, és eltereljük a pillantást ezekről a méretes bútorokról. De hogyan? Nos, ezt úgy érhetjük el, ha határozott vízszintes vonalat viszünk velük a falra. Persze nem kell az ecset után nyúlni azonnal, ne féljenek nem festünk a falra semmit. Tervünk megvalósítására kiváló lehetőségünk van képek elhelyezésével való ellenpontozással. A képek, illetve elrendezésük horizontális mivolta megnyújtja a szobát, a távlat illúzióját keltve.

Ezt a hatást tájképek – festmények vagy fotók – alkalmazásával érhetjük el leginkább. Az emberi szem és agy hozzászokott, hogy apanoráma távlatot jelent, ezért egy havas hegycsúcs, egy tengerparti idill, vagy egy végtelenbe futó rét látványa meglepően kinyitja a szobát, de ugyanígy tágasságot ad egy város látképe. (A lényeg, hogy semmiképpen ne szűk olaszos sikátorokat ábrázoljon a kép.)

 

Ügyeljünk arra is, hogy ha két vagy több kép kerül egymás mellé, akkor színeikben és stílusukban hasonlóak legyenek. A legjobb, ha szinte egymás folytatását adják, így téve tökéletessé az illúziót.

 

Hogyan szélesítsük a szobát?

Egy keskeny szoba mindig szűknek és zsúfoltnak érződik, amin a szem hamar végigszalad, ezzel is fokozva a folyosó-szerű érzést. Az ilyen terekben a tekintet nem tud megállapodni sehol. Hacsak meg nem állítjuk valahogy.

A legjobb megoldás olyan elemek alkalmazása és kombinálása, melyek vizuálisan szélesítik az ilyen helységeket. Ilyen trükk lehet a legtávolabbi keskeny fal sötétre festése, vagy tükrök alkalmazása a két szélső falon (de legalább az egyiken), illetve képek elhelyezése az oldalfalakon. Ezek külön-külön alkalmazva is hatásosak, ám együttesen meglepő eredményre képesek.

 

 

Szélesítsük szobánk bútorokkal

 

A sötét, markáns szín a hiedelemmel ellentétben nem nyomja össze a szobát, sőt éppen ellenkezőleg. Egy csokoládébarna fal szinte eltűnik a térben. Erre egy izgalmas, színes, és valóban fókuszpontot jelentő festmény vagy elegáns fekete-fehér fotó felakasztása bombasztikus eredmény ad. Mindezt fokozhatjuk a szomszédos fara feltett tükörrel, melyből kompozíciónk visszatükröződve szélesíti a szobát.

 

Hogyan magasítsuk az alacsony szobát?

A lakótelepi lakások mennyezete gyakran nem túl magas, erre álmennyezetbe süllyesztett spotlámpákat szerelve tovább csökken a belmagasság. Egy bizonyos méret alatt azonban ez már kellemetlenné válik, klausztrofób érzést kiváltva. Az ilyen terekben senki nem tartózkodik szívesen, és valóban, vendégeink szinte menekülnek ezekből a szobákból, vagy ha nem tehetik, hát szorongva néznek ki az ablakon.

 

Alacsony szoba magasítása bútorok segítségével

 

Hogy a diszkomfort érzést csökkentsük, tennünk kell valamit, amivel a belmagasságot – legalább virtuálisan – megnyújthatjuk. Az egyensúly visszaállításához most a színeket és formákat hívjuk segítségül.

 

Az első lépés, hogy színezzük padlónkat sötétre. Ez megoldható a parketta sötétebb árnyalatúra – dió vagy wenge – való cseréjével, vagy átpácolással. Ám ha nem akarjuk magunkat komolyabb költségekbe verni akkor egy erélyesebb, sötétebb színárnyalatú szőnyeg is megteszi. Ezzel a lépéssel a padló és a fal vizuális elválasztása megtörtént. A falakat világos árnyalatokra festve a színkontraszt majd felhúzza a tekintetet.

 

Tovább emelhetjük a belmagasságot, ha függőleges irányú elrendezésben akasztjuk fel képeinket, a nagyobbakat állítva, a kisebbeket egymás fölé téve. Ez kiváló lehetőség portrék, vagy artisztikusabb ábrák elhelyezésére. Itt most kerüljük a tájképeket, ha lehet. Használjunk inkább olyan témákat, melyek a magasság illúzióját erősítik (pl. felhőkarcolók, oszlopok, lépcsők, stb.), a lényeg a párhuzamosan felfelé futó vonalak geometriájában rejlő lehetőségek kiaknázása.
Mint látható, egy pár apró trükkel kihozható a maximum még a „hátrányos helyzetű” szobákból, lakásokból is. További ötleteket is talál a LOSZ honlapon