Mik lesznek 2008 trendi színei? A válasz egyszerű, és ki is mondom fehéren-feketén – szó szerint…

 

Szóval: a fekete és a fehér!

Fekete-fehérA fekete már az elmúlt években bekúszott a köztudatba és lakásainkba, és mára már oly dominánssá vált, hogy lassan nem találni hozzá kiegészítőszínt. Hacsak elő nem vesszük a régi, jól bevált komplementert: a fehéret. Feketék a bútorok, fekete a barokk-mintás tapéta, és fekete (de legalábbis sötétszürke) a festett fal is. A legújabb trend szerint kissé okkult (és a lilával, vörössel kiegészítve igencsak vérfagyasztó, szinte vámpíros), igen érdekes, szó szerint „dark”-os hatást kelt – de erről majd egy másik írásban szólnék.

 

Nos ha elfogytak a színek, elő a fehérrel. Már csak azért is, mert a sötét falakhoz fény kell. A fehér a tisztaság örök jelképe, és egy olyan világban, ahol a gazdaság is szürke, legalább a látszatát adjuk meg a tisztaságnak… A fehér trendiségére azonban nem csak a lakberendezésben, hanem az élet más területein is érdemes felfigyelnünk: egyre több a fehér autó, fehér ruha, a high-tech masina. A fehér a szín-mentesség eleganciája, a puritanizmus esztétikája, a formák és vonalak kiemelésének legegyszerűbb eszköze. Egyszóval a fehér az elérhető luxust testesíti meg. És ki ne szeretne luxusban élni – vagy legalább annak a látszatát kelteni?

 

A fehér kiszorított szinte minden színt (a barna-bézs korszaknak vége!), és ha mégsem, akkor maga mellett csak a lecsendesített árnyalatokat, tiszta és világos színeket (pl. kobaltkék, pink, skarlátvörös, fűzöld) tűr meg.

 

2008 anyagai: texturált felszínek és átlátszó műanyagok

Textúrált felszínekAz új trend „megcsalni a szemet” és eltüntetni a külső és belső közötti határvonalat. Erre mi sem alkalmas jobban, mint az átlátszó anyagok, az üveg, a plasztik és akril-műgyanta használata. Ne lepődjünk meg tehát, ha selymesnek látszó bútorunk akrilát műanyaggal borított felszínű.

 

A szövetek és kárpitok – éppen ezen műanyagokat ellensúlyozandó – sokkal texturáltabb felszínűek, és érdesebb tapintásúak, mint elődeik. Divatos a juta, a vászon, a durva szövésű anyagok, és divat a hosszú szőrű, bolyhos szőrme használata is. (De a bőr sem ment még ki a divatból!)

 

A kiegészítők pedig még mindig fém, fém és újra csak fém – lehetőleg ezüstszínű, csillogó tükrös, vagy krómozott felszínnel. A lényeg, hogy megcsaljuk a szemet, és eltűnjön a külső és belső közötti határvonal – vagy ezt már mondtam volna?

 

2008 lakberendezési trendje

2008 lakberendezési trendjeiNos a világdivatot követő, és külföldi kiállításokon, Interior Design Magazinokon képzett lakberendezők már tudják, hogy a modern, hektikus életmódunk következtében odahaza mindenki egy kis lazításra vágyik. Ezt egy jól megtervezett enteriőrben a legkönnyebb elérnünk. Legyen stílusunk bár az egyenes vonalakat kedvelő, minimalista-modern, vagy túldíszített neo-barokk felé hajló az otthonunk egy oázisként szolgál. 2008 új szlogenje „a több, kevesebb” (more is less) és ez itt most főleg a színekre értendő.

 

 

Törődjünk bele hát a megváltoztathatatlanba – mert azt a világ divatdiktátorai már úgyis eldöntötték nélkülünk – hogy jön a fekete-fehér, igen-nem korszaka.

És színpreferenciától függetlenül fogadjunk meg egy jó tanácsot: kérjük ki egy megbízható lakberendező segítségét lakásunk enteriőrjeinek megtervezéséhez és álmaink megvalósításához. És ez nem csak trendi, hanem egy valóban egy okos gondolat is… (úgyhogy böngésszen bátran tovább itt a LOSZ-oldalán és válasszon egy tervezőt magának!)

 

Egy Guess divatszalon berendezése
« A 15 »