2 éve az írtam „trendkövető” rovatomban, hogy: „Megfigyelhető, hogy a lakberendezés és a divat világa határozottan közeledik egymáshoz. A bútorok, szövetek és drapériák színe a kifutókon alig bemutatott ruhakölteményekkel mutat rokonságot, színben és vonalvezetésben is. A tehetősebbek már nem csak ruhaviseletükkel, de lakásuk berendezésével is ki akarnak tűnni a középszerű átlagból. „Mutasd meg, hogy egyéni vagy” – ez az új szlogen…” Nos, nézzük változott-e azóta valami?
Színek
A festék a leggyorsabb és legolcsóbb módja, hogy felfrissítsük otthonunkat. Ráadásul mind több és több környezetbarát festék áll rendelkezésünkre, hogy mindezt környezet tudatosan meg is tegyük. Ezek együttesen 2010 a színeket ismét trendivé tette. Vége a semleges színek, a barna-bézs árnyalatok „uralmának”! az idei évre az erős színárnyalatok megjelenését, és egyre népszerűbbé válását jelzik előre a vezető nemzetközi enteriőr tervezők. 2010-re fókuszba kerülnek az eleven színek: az érett sárgák, zöldek, vörös és lila árnyalatok, az akvamarin kékek.
A semleges és lehalkított színek közül 2010-re a szürke árnyalatai vették át a prímet a drappos, bézses színektől. De ne a 80-as évek hideg szürkéjére gondoljunk, sokkal melegebb árnyalatoké a főszerep az idén. A meleg, ám dinamikus szürkét más – eukaliptusz zöld, szárított-fű zöld, erős sárgák, ékszer-bíbor és lila – színekkel párosítva jósolják a trend-szetterek. Az igaz, ugyan, hogy pár barna árnyalat marad, de ezek is sötét, barátságos színek lesznek.
Vissza a földre
2010-re a Föld-központú design előretörését jósolják a trendet megszabó designerek. Ez a „Down to Earth” stílus elsősorban a természetes anyagok használatában nyilvánul majd meg. A nemzetközi lakberendezők egyre több fát, vagy faszármazékot alkalmaznak. Mindezek feltűnnek majd a kandallók, és kőborítású falak díszítéseként. Ez az jelenti, hogy sokkal több fa, parafa, bambusz lesz fellelhető a 2010-es trendeket követő lakásokban. A természetes anyagok használata kiterjed a drapériákra is. Trendi lesz organikus anyagokat alkalmazni, így a selyem, a szőttes, a len, a gyapot és gyapjú szövetek, és minden „reciklálással” készült anyag használata megengedett a függönyözés, kárpitozás területén. 2010-re sok mintát és vibráló színeket jósolnak a design guruk. Nagyobb divat lesz az igényes, elegáns függöny és szőnyeg, mint valaha.
Nem kell félnünk a túlságosan „bio”-otthonok létrejöttétől. Ezt a természetes trendet a 2010-es irányzat szerint némi csillogással dobjuk majd fel. Divat a „glam”, a Hollywood-stílusú csillogás. Egyre népszerűbb a Swarowski kristályok alkalmazása, a csillogó fémek (ezüstszürke, platina-fehér) alkalmazása bútoron, fogantyúkon, lámpákon és egyéb kiegészítőkön. A kristálycsillárok ismét népszerűek, miként a fényes, csillogó párnák és apró gombok is.
Hódít a tapéta
Korábban elképzelhetetlen, új tapétafajták jelentek meg a tengerentúlon. Divat a könnyen lefejthető tapéta alkalmazása. Olyan anyagról van szó, ami könnyen visszafejthető, kicserélhető (így akár évenként is felfrissíthetjük otthonunkat), sőt költözéskor magunkat is vihetjük (!). Nem kell azonban megijedni, nem fogják becsomagolni a trendi lakberendezők a lakást „díszpapírba”, sokkal inkább divat az egy-két fal burkolása, valamilyen erősebb (színű, vagy mintájú) tapétával – kiemelve ezzel annak szépségét.