Felújítás – A mosogatógép és a légkeveréses sütő listavezető a beépített gépek népszerűségi listáján.
Sokba kerülhet elhirtelenkedni a konyhafelújítást. A régi bérházakban és a panelekben a többi között az elektromos hálózat keserítheti meg azok életét, akik jól átgondolt tervek nélkül vágnak bele a konyha átalakításába. A buktatók mellett a korszerű gépek és berendezések óriási kínálatával is szembe kell nézni.
Egy konyha akár 3-4 nap alatt is átalakítható, mégsem érdemes túl gyorsan nekilátni a fúrás-faragásnak – később ez sokba kerülhet. A kivitelezők tapasztalatai szerint a hagyományosan tavasszal kezdődő felújítások során, aki teheti, nem csupán egy-egy helyiséget alakít át, hanem az egész lakást, házat. Ez nemcsak gazdaságosabb, de egyszerűbb is, a munkálatokkal járó káosz több évre letudható. Mindazonáltal a konyha kiemelt figyelmet érdemel, hiszen nemcsak a mindennapok egyik központja, de fajlagosan az egyik legdrágább helyiség is, mert itt található a legtöbb gép.
Átalakítás előtt érdemes átgondolni, hogy miért, mennyire akarjuk átalakítani a konyhát, és mik az anyagi lehetőségeink. Fontos az is, hogy a családból hányan és milyen gyakorisággal főznek, hol és hogyan étkeznek, és mindez hogyan alakul majd a következő 5-10 évben.
– A családi állapot változásával általában megváltoznak a főzési szokások is. Nem mindegy, hogy gyerekek születnek, vagy éppen elköltöznek otthonról, és az sem, mekkora a baráti kör, gyakoriak-e nagy családi összejövetelek. Ezek hatással vannak a konyha méretére is. El kell dönteni, hogy teakonyháról vagy látványos, szigetes elrendezésről álmodunk. Ilyenkor minden mindennel összefügg – mondja Zámborszky Éva lakberendező, a Lakberendezők Országos Szövetségének korábbi elnökségi tagja.
A következő lépés a bútor- és készülékválasztás lehetőségeinek felmérése, és az elektromos, a víz- és gázvezetékek korának, állapotának ellenőrzése. Ezeken nem érdemes spórolni, mert az új konyhát elöntő víz vagy az újonnan beszerzett – ráadásul beépített – mosogatógép, amit nem bír el az elektromos hálózat, jókora bosszúságot okozhat. Ezzel a problémával a felújítók gyakran szembesülnek régi belvárosi bérházakban és az annak idején lényegesen kisebb energiafelhasználásra tervezett panelházakban is. Az új gépekhez funkciójuktól függően lefolyóra, vízbekötésre, elektromos csatlakozásra van szükség.
Pénztárcafüggő, hogy kinek mire futja, de a mosogatógép és a légkeveréses sütő most a legnépszerűbb beépített gépek listájának elején áll. A víztisztító berendezés hasznos és népszerű is, és egyre inkább az a beépített vízlágyító. Ezt legjobb oda beiktatni, ahol a vízvezeték bejön a házba, így az egész rendszert vízkőmentessé teszi, emiatt a villanyszámla is alacsonyabb lesz. Léteznek már olyan mosó- és mosogatógépek is, amelyek a napkollektor fűtötte meleg vizet használják.
– Ami a kínálatot és az árakat illeti, határ a csillagos ég: kapható pél dául munkapultba süllyeszthető főzőlap és japán grill 7-900 ezer forintért. Egy egyedi készítésű, híres tervező keze alól kikerülő külföldi konyhabútor gépek nélkül többmilliós tétel, a különleges kőből készült burkolatok négyzetmétere is több tízezer forint. Ráadásul egy luxuskonyhához prémium étkészletek, főzőedények, evőeszközök, formatervezett kiegészítők és dekorációk is tartoznak – mondja Zámborszky Éva.
A legolcsóbb anyag továbbra is a laminált bútorlap, a legdrágább pedig a fafurnéros és a tömörfa ajtólap egyedi fém- vagy üvegbetétekkel, különleges fogantyúkkal. A bútorok árát és minőségét azonban sokkal inkább a vasalatok, fiókok, szerelvények határozzák meg. Aranyárban ugyan, de kaphatók már olyan munkapultok, amik teljes tervezői szabadságot adnak, és akár íves formájú felületek kialakítására is alkalmasak. Igazi kuriózum a fényáteresztő betonból készült konyhapult. Ez a magyar találmány világsikert ért el.
Aki lakberendező segítségét kérné, azzal kell számolnia, hogy a konyha és a fürdőszoba a leginkább munkaigényes tervezési feladat. A megbízásnak a tanácsadástól a komplett tervezésig több fokozata is lehet. – Eddigi pályafutásom során nem állt meg senki a tanácsadásnál. A lakberendezők leggyakrabban alaprajzi négyzetméterárral számolnak, ami egy átlagos konyha komplett tervezése esetén hatezer forint körül mozog. A megbízások zömében a konyha együtt készül a vele egyterű étkező-nappalival – tapasztalja a lakberendező. Az egyik leggyakoribb konyhatervezési hiba a rossz technológiai sorrend: a tároláshoz, előkészítéshez, főzéshez, tálaláshoz szükséges elemek felcserélése. Sokan figyelmen kívül hagyják azt is, hogy bal- vagy jobbkezes-e, aki a konyhát a legtöbbet használja.
Gyerekcipőben
A lakberendezőre szánt összeg többszörösen megtérülhet, hiszen a szakemberek tudják, hol szerezhetők be leggyorsabban, legolcsóbban a gépek, anyagok, eszközök. A lakberendezők alkalmazása Magyarországon még nem bevett szokás. Többek közt emiatt is jár gyerekcipőben az idősek, mozgássérültek igényeinek megfelelő konyhák építése is. A szakemberek olyan magyar céget nem is tudtak említeni, ahol motoros mozgatású felső szekrényeket gyártanának. Ezek az eszközök fel- és leemelik a bútort, hogy a magasabban lévő tárgyakhoz is hozzá lehessen férni.