Újabb lakás Szentpétervárból, Oroszországból. Ez a 94 négyzetméteres lakás egy fiatal, kétgyermekes páré. Három hálószobás, két fürdőszobás, és van benne hely főzésre, és együtt töltött időre is. Szinte mindent a sötét tónusok uralnak, ami erős kontrasztot ad a beépített fényekkel.

 

Egy extrém, modern lakás

 

Ránézésre kissé sötétnek tűnik ugyan, ám de mégis nagyon otthonos, komfortos. Csak a gyerekszobák kaptak világos (és természetesen vidám), ám sokkal nyugodtabb színeket. Ám itt is a barnás, sötétebb tónusok kaptak főszerepet.

 

Egy extrém, modern lakás

 

A konyhabútor vörös akril-lapot kapott, a falon Fornasetti tányérok és beépített LED-ek találhatók, a pult mögött fekete, mozaikcsempe van. A mozaik a fürdőszobában is visszaköszön, ami szintén a fekete-fehér párosításra épít. Az étkezővel szomszédos nappaliban központi helyet foglal el a falba süllyesztett lapos televízió, mellette egy márvánnyal keretezett ajtó található meg. A mennyezet kissé teátrális (de legalábbis az éjszakai szórakozóhelyek hangulatát idéző). A szoba egyik falát egy óriási akvárium foglalja el. A lakberendező mindenütt felhasználta a tükröződés térnövelő szerepét ennek a lakásnak a felújításakor.

 

Egy extrém, modern lakás

 

Extrém, modern városi lakás. A design kissé ugyan oroszos beütésű, de azért sokan itthon is megirigyelnék ezt a fajta designt és enteriőrt.

 

Egy extrém, modern lakás

 

Forrás:

www.digsdigs.com

 

« A 5 »