Karim Rashid az ismert amerikai tervező a New Yorkból alig egy órányi utazással elérhető Croton-on-Hudson bukolikus vidékén rendezte be hétvégi házát, ami bemutatóteremként is szolgálhatna a saját meghatározása szerint „érzéki minimalista” stílust képviselő munkáinak.
A New Yorkban designstúdiót vezető Karim Rashid, kevés szabadidejében csendre és nyugalomra vágyott a nagyváros energikusan nyüzsgő atmoszférájának kontrasztjaként.
A nemzetközi pályamunkák és megbízások miatt az év jelentős részét utazásokkal, repülőgépeken és luxusszállodák lakosztályaiban töltő művész hétvégi otthonként éppen ezért egy, az amerikai metropoliszból tömegközlekedéssel is könnyen elérhető, egyszerű, emberközeli megoldást keresett feleségével, a digitális festészetnek hódoló Megan Langgal. A helyiek által a szép természeti környezet és az izgalmas történelmi építészet miatt „amerikai Loire-völgyének” is nevezett Hudson folyó vidékén már számos ismert személyiségnek áll háza.
Több neves építész is tervezett a környékre, így itt található többek között a magyar születésű Breuer Marcell villája is. Karim Rashid egyszerű és egyúttal rendhagyó megoldásra lelt Carl Koch 1956-ból származó, hajdanán katalógusból rendelhető és előregyártott elemekből megépíthető családi házával, amire egy internetes hirdetésben talált rá.
A múlt század negyvenes-ötvenes éveiben népszerűek voltak a sorozatban tervezett, tömegigényeket kielégítő és alacsony befektetést kívánó családi házas megoldások. A Sears, Aladdin vagy Gordon Van Tine amerikai építészek nevével jegyzett panelházak számos államban voltak kelendőek, de az egyik legismertebb észak-amerikai tervező, Frank Lloyd Wright is elkészítette a maga Usonian épületét. A Walter Gropius tanítványa, Carl Koch tervezte Tech-built névre keresztelt katalógusház is rendkívül sikeres volt egyszerű és adaptálható. vonalaival, elemekben szállítható, az építkezés helyszínén alig három nap alatt összeszerelhető elemeivel. A Croton-on-Hudson egyik lankás zöld negyedében álló, sárga-kék elemekből épített ház, bár háromszor váltott tulajdonost, keveset változott, alapvetően megőrizte eredeti állapotát, s amin Karim Rashid sem sokat alakított. Azonban belül szinte kivétel nélkül saját tervezésű bútoraival és kiegészítőivel rendezte be, az ötvenes évek szín- és formavilágát meglepően harmonikus egységbe olvasztva saját, neon koloritokkal és lekerekített formákkal jellemzett tervezői stílusával.
Karim Rashid megrendelésre készülő tárgyaiban és saját hétvégi házában egyaránt kortárs átiratban idézi meg a hatvanas évek hangulatát. A neonfényes, rózsaszín, sárga és türkiz tónusokkal és gömbölyded formákkal berendezett terekben racionális megoldásokra törekedett. A nagyméretű ablakokkal a kertre és az újonnan kialakított teraszra nyíló nappali, étkező és konyha egylégterű földszinti helyiségébe tevékenységenként elkülönülő és szigeteket formáló színes bútorokat választott. Az étkező egységét a kék üveglapos, fémcsőlábas asztal és a Magis cégnek tervezett púder rózsaszín Butterfly székek képezik, míg a nappaliban eklektikusan helyezte el a hullámzó szalag formáját öltő Kurv ülőbútort és a vidám, narancsos és süppedős Blob Chair néhány darabját. A kiegészítők között megtalálhatók az emberi fejet formázó fehér Ego váza és az olasz Egizia cégnek tervezett kettős falú, jel-motívumokkal díszített Ikons üvegek, míg a fehér, kék és okkersárga színű falakat felesége alkotásai díszítik.
A felső szinten, a hálószobában a természettel vidám kontrasztot alkot a narancsszínű berendezés, miként a fehér keresztes mintával szőtt ágytakaró, a Step cég által forgalmazott geometrikus rajzolatú szőnyeg, a szélmalmot idéző Triptik állólámpa, egy német porcelán manufaktúrának rajzolt váza és a lekerekített formájú Blobject műanyag zsámoly, amit a japán Idée cégnek tervezett. Az előtérben kialakított dolgozósarok némileg ellentmondásos a tervező eredeti célkitűzésével, ugyanis Croton-on-Hudsonba kizárólag kikapcsolódni vágyott, de gyorsan beigazolódott, hogy kreatív habitusa itt is visszafoghatatlan. Az innen szárnyasajtóval nyíló szomszédos szalonban a szokatlan, ívelt formájú és nagyméretű pamlag elé terített szőnyeg a német Teppich Dreschle kiadásában látott napvilágot és geometrikus mintázatával, illetve tónusával egységet teremt a dohányzóasztallal és a nyugszékkel. A ház felújítását Rashid annyira izgalmasnak találta, hogy a közelmúltban, egy amerikai designkiállításon már be is mutatta saját tervezésű, előregyártott műanyag elemekből épített házának prototípusát, a Kit 24-et. Az elnevezésben is szereplô szám a nap 24 órájára utal, de a kétszintes, organikus épület ugyancsak ennyi falelemből állítható majd össze. Mindenesetre Karim Rashid New Yorkhoz közeli hétvégi házának különböző helyiségei már most is mindent felölelő megoldást mutatnak a modern, szintetikus anyagokat és színeket előszeretettel alkalmazó 21. századi vidéki életre.
Forrás:
Intérieur magazin 2008 X/4.