Mindenki ismeri a Harry Potter filmeket, de vajon hol lakik a főszereplő, Daniel Radcliffe a valóságban?
Daniel Radcliffe már három meseszép ingatlannal rendelkezik, és mind a nagy alma húsában helyezkedik el. A legutolsó lakásért 4 millió fontot csengetett ki a sztár, így a három szerény odú együttes értéke közel 10 millió font. Nem is beszélve arról az öt hálószobás házról, ami a West Village-ben van, 3, 75 millió fontba került, és 1847-ben építette egy hajóskapitány, ajándék gyanánt a lányának. A „kis túlélő” egyre nagyobb falatnak számít az ingatlanpiacon. Sorra vásárolja legénylakásait, főleg New York szívét szereti.
Radcliffe első New York-i lakását 2007-ben vásárolta 3.2 millió fontért. Ez egy ötödik emeleti fészek a SoHo-ban. Pár hónappal később beleszeretett egy három hálószobás hajlékba, ami a Hudson folyóra néz. A meghitt legénylakásért egészen pontosan 3 millió fontot fizetett ki. Ezt követően jött a nagy színpadi áttörés, az Equus, ahol Daniel már cseppet sem kisfiús báját villantotta meg, valami sokkal izgalmasabbat kapott tőle a közönség. A rendszeres munka Londonba szólította, így az előadások idejére beköltözött egy 11. emeleti ingatlanba.
A fiatal csillag eddig összevarázsolt vagyonát több mint 20 millió fontra becsülik, így nem okoz gondot a gyönyörű kúriák gyűjtögetése. A legutoljára vásárolt csodáról egy magazin a következőt írja: „az ingatlan New York egyik legpatinásabb, fákkal övezett, macskakövekkel kirakott környékén helyezkedik el. Déli fekvésének köszönhetően állandó fényár úszik az ablakokon át, és a házon belül van egy különálló földszinti lakást, ami teljesen el van szeparálva a kuckó többi részétől” Danielt, az ingatlanokért folyó versenyben, filmbeli legjobb barátja Rupert Grint követi szorosan, az ő birtokában levő épületek is majd meghaladják a 10 millió fontot.
Pár hónappal később beleszeretett egy három hálószobás hajlékba, ami a Hudson folyóra néz. A meghitt legénylakásért egészen pontosan 3 millió fontot fizetett ki. Ezt követően jött a nagy színpadi áttörés, az Equus, ahol Daniel már cseppet sem kisfiús báját villantotta meg, valami sokkal izgalmasabbat kapott tőle a közönség. A rendszeres munka Londonba szólította, így az előadások idejére beköltözött egy 11. emeleti ingatlanba.
A fiatal csillag eddig összevarázsolt vagyonát több mint 20 millió fontra becsülik, így nem okoz gondot a gyönyörű kúriák gyűjtögetése. A legutoljára vásárolt csodáról egy magazin a következőt írja: „az ingatlan New York egyik legpatinásabb, fákkal övezett, macskakövekkel kirakott környékén helyezkedik el. Déli fekvésének köszönhetően állandó fényár úszik az ablakokon át, és a házon belül van egy különálló földszinti lakást, ami teljesen el van szeparálva a kuckó többi részétől” Danielt, az ingatlanokért folyó versenyben, filmbeli legjobb barátja Rupert Grint követi szorosan, az ő birtokában levő épületek is majd meghaladják a 10 millió fontot.
Rupert 5,4 millió fontért vásárolta a Hertfordshire-i, 22 hektáros területen fekvő birodalmát, mely a 18. században épült, és „csupán” 6 hálószobája van. A kertben hatalmas medence, és két melléképület díszíti a ház környezetét. Emma kisasszony szerény maradt, már ami a folyamatos ingatlanvásárlást illeti. 3 millió fontot költött egy villára, London északi részén, valamint 1 millió fontba került a kis takaros faházikó, amit franciaországi kiruccanásakor látogat a színésznő.
A Harry Potter filmek sztárjának, Daniel Radcliffe-nek fent említett Manhattan-i lakása csekély 5,65 millió dollárt ér a West Village szívében (West 12th Street in Manhattan). A 3000 négyzetláb (kb. 300nm) méretű ingatlanban 5 hálószoba, 4 fürdőszoba található, és mindez egy történelmi épületben. Ez már a harmadik New York-i ingatlanja, ami a Harry Potter filmekből és franchise jutalékból befolyt összegből megvásárolt a elmúlt, 1-2 évben. A házat egy hajóskapitány építette 3 lánya részére, még 1847-ben, és Manhattan egyik legszebb részén található (a Greenwich és Washington Streets közötti részen).
Délre tájolt ablakain temérdek napfény ömlik be a lakásba, amig csak süt a nap. Tartozik hozzá egy méretes kert, koros fákkal és parkosított résszel. A földszinten egy különálló hálószobás aparmann van, ami akár vendégszobának is kitűnő, fatüzelésű kandallójával és kertre néző ablakával. Ha Daniel nem használja, akár ki is adható a lakásnak ez a része, némi pénzt hozva a konyhára. A fő rezidencia 3 emeletet foglal el, nappalival, étkezővel, konyhával és 4 hálószobával – na meg a hozzájuk tartozó 3 fürdővel és balkonnal. Ebben a részben összesen 6 kandalló működik, ami alaposan rásegít az épület fűtésére (bár én még nem láttam volna olyan angolt, aki fázott volna az angolhoz képest enyhe és párás New York-i időjárásban). Az alábbi fotókon beleshetünk Daniel Radcliffe legújabb New York-i otthonába:
Nos, a lakberendezés ugyan hagy némi kívánnivalót maga után (különösen, ami a sztárok lakásának színvonalát illeti), ám azt gondolom ez az ingatlan nem elsősorban lakás, hanem befektetés céljára lett megvásárolva. És azért ebben, a Home Staging-elt állapotban is bőven lakható, ha Mr. Potter New York-ban tartózkodik. Az igazi „csiribú-csiribá” pedig akkor jön majd, ha egy szakavatott enteriőr-tervező a kezébe veszi a projektet… addig meg: „LUMOSZ” vagy inkább: „EXPECTO PATRONUM” – vérmérséklet szerint…