Van egy hazai blog, amit szívesen olvasgatok. Érdekes otthonokba botlik az ember, és kis utánajárással még több képet talál az adott sztárok lakásairól. Most is egy ilyesmiről lesz szó…
London után immár Los Angelesben is otthonra lelt Gwyneth Paltrow és Chris Martin, akik valamivel több mint 10 millió dollárt fizettek ki egy tavalyi építésű házra. Megmutatjuk!
A színésznő és a Coldplay énekese London után Los Angelesben is bevásárolt, a motivációt nyilván nem kell különösebben találgatni. A pár 10 millió 450 ezer dollárt fizetett ki egy tavaly befejezett, hat háló- és nyolc fürdőszobás házért a város nyugati felében.
Nem is csináltak rossz vásárt, hiszen a neves építész, Windsor Smith tervezte ingatlant tavaly szeptemberben még közel 12 millió dollárért hirdették.
A képek kellemes otthonról tanúskodnak, fapadló, fehér falak és francia ablakok egész sora varázsolja el a nézőt (minket legalábbis biztosan).
A szívesen főzőcskéző (és erről a saját oldalán az érdeklődőket rendszeresen tájékoztató) Gwyneth Paltrownak nyilván fontos volt a konyha, ami igazi rusztikus hangulatot áraszt, elsősorban a padlónak köszönhetően.
A hat szobában aligha fog szűkölködni a négytagú család, a két gyerek, a nyolcéves Apple és a hatéves Moses alighanem az árnyas kertet élvezi majd a legjobban.
A 10,5 millió dollár persze jóformán aprópénz a párnak, melynek elmúlt évi bevétele (a Sunday Times idei listája szerint) 114 millió dollár volt.
Nos, eddig az eredeti írás, azt már csak én teszem hozzá, hogy a képeket elnézve a lakberendező is ügyes munkát végzett. A polcok ugyan kissé még üresek, de hát a könyvek beszerzése nem az enteriőr-tervező feladata (hacsak meg nem bízzák vele, mert volt már olyan, hogy valahova 2 méternyi piros könyv kellett, „mindegy-miről-szól” alapon. Mesélhetnék, de ezt most hagyjuk…)
A dísztárgyak a helyükön vannak, minden párna lazán ledobva (jelezvén a kényelmet, és higyjék el itt kényelmes és puha is minden), sőt a lakás fotózásra még pár csokor frissen vágott kerti virág is a vázákba került. Itt aztán valóban otthonra lelhet a hajszolt színész, vagy a zenész, és van idő a gyerekekkel is játszani. A fürdőszoba meg egyenesen pazar – na nem magyar léptékkel, mert ilyent itthon nem lehet eladni. Ám, ha mégiscsak van valaki, akinek tetszik és el tudna képzelni hasonlót otthonába, azonnal szóljon. Esküszöm, féláron megcsinálom…
Forrás: gazdagisztán luxus-blog