2011. január 25-én tartottuk a Lakberendezők Országos Szövetségének 15. éves születésnapi rendezvényét, melynek keretén belül kihírdetésre került az „Év lakberendezője – 2010” és „Év pályakezdő lakberendezője 2010” pályázatok nyertesei.

 

 

A születésnapi rendezvény előtt sajtótájékoztatót tartottunk, ahol Szövetségünk jövőjéről és céljairól tájékoztattuk a sajtó megjelent képviselőit.

 

 

Az év lakberendezője 2011

 

 

A rendezvény előtt lehetőség volt a közönségdíj személyes szavazatainak leadására, ezért a LOSZ új irodájában nagyon sokan voltak és voksoltak a kedvencekre.

 

 

Az év lakberendezője 2011

 

 

Az év lakberendezője 2011

 

 

A jeles napra elkészült irodánk is, köszönet érte Darida-Sárközi Anita tervezőnek és a cégek komoly hozzájárulásainak! A közösen létrehozott iroda méltó, új arculattal fogadta a vendégeket.

 

Az év lakberendezője 2011

 

Az év lakberendezője 2011

 

A házban található tagcégeink külön készültek születésnapi meglepetéssel és várták a lakberendezőket és látogatókat.
Az est háziasszonya Kővári Judit (Junior Art Center) nyitotta meg Jubileumi ünnepségünket.
A rendezvényt a „My Friends” vokál előadásával kezdük, melynek érdekessége volt, hogy tagjaként Jobaházi Krisztinát üdvözölhettük (Miele).

 

Az év lakberendezője 2011

 

 

A Kerekasztal beszélgetést „Múlt és jövő találkozása” címmel, Berényi János a SzépLak folyóirat Főszerkesztője moderálta. Nagy örömünkre elfogadták meghívásunkat azok a vendégek, akik a Szövetség alapító tagjai voltak és szívesen meséltek a kezdeti lépésekről.

 

Az év lakberendezője 2011

 

 

 Az év lakberendezője 2011

 

 

Az idei éveben 5 fős zsűri értékelte a beadott pályázatokat:
– Dr.Bálint Imre Ybl díjas építész, a Budapesti Építészkamara elnöke
– Szenes István Ybl díjas belsőépítész, a Magyar Belsőépítész Egyesület elnöke
– Dr.Slézia József Művészettörténész
– Ebedli Gyula Belsőépítész
– Pozsonyi József Belsőépítész

Dr.Bálint Imre a zsűri elnöke és Pozsonyi József belsőépítész a zsűri tagja értékelte a pályaműveket, kihírdették a nyerteseket és átadták a díjakat.

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

Az „Év Lakberendezője 2010” Budai Ildikó lett, mind a szakmai zsűri döntése, mind a közönségszavazatok alapján.

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

Az „Év Pályakezdő Lakberendezője 2010” Szentgyörgyi Ágota lett, aki elnyerte a szakmai zsűri díját és a közönségszavazatot is.

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

– Hoventa kiállítás „Csillagsziget” tervező csapata a zsűri kiülöndíjazottja lettek.

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

Átadásra kerültek a felajánlott különdíjak a kiválasztott pályázóknak.

 

Az év lakberendezője 2010

 

Az év lakberendezője 2010

 

Az év lakberendezője 2010

 

Az év lakberendezője 2010

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

A koccintás és gratulációk után Szakos Andrea lakberendező tagunk zongorajátékát hallottuk Juhász László ütős kíséretében.

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

A rendezvényt Körtvély Adrienne divattervező műsora zárta.

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

Az ünnepi műsor után finom falatok és italok várták a vendégeket, köszönet érte a rendezvény támogatóinak:
Bulyáki Pálinka,
Caffé Molinari,
Junior Art Center,
Material Center,
Körtvély Adrienne
és Katona Borház.

 

Az év lakberendezője 2010

 

Az év lakberendezője 2010

 

A kellemes élőzenét Juhász László szolgáltatta.

Nagyon szép estét töltöttünk együtt, külön élmény volt, hogy olyan sok rég nem látott és sok-sok új arccal találkozhattunk!
Gratulálok az összes pályázónak, a nyerteseknek!
Köszönöm minden résztvevő segítő közreműködését, akik munkájukkal segítettek abban, hogy méltón ünnepeljük meg a LOSZ Jubileumi rendezvényét!

 

 

Ács Erzsébet
LOSZ elnök

 

 

Az év lakberendezője 2010

 

 

 

 

« A 3 »