Az „Év Lakberendezője – 2010” cim elnyerésére kiírt LOSZ pályázatra 12 pályamű érkezett be, melyek szakmai zsűrizése megtörtént. Lehetőség nyílik azonban a közönségdíj elnyerésére is, amit az alábbiakban látható tablókra való szavazás alapján kap meg a legtöbb szavazatot elnyerő versenyző.
Sajnos honlapunk szerkezete nem teszi lehetővé a fotók életnagyságúra való felnagyítását, ezért a helyszínen való megtekintés olyan apróbb részleteket és finomságokat is megmutat, amit így, az internet segítségével nem tudunk megvalósítani.Kérjük tekintsék meg az „Év Pályakezdő Lakberendezője – 2010” pályázat tablóit is, ami a „Lakberendezési ötletek” fejezet (lásd balra) -> „Nem csak lakberendezőknek” alfejezetében található vagy az alábbi linken érhető el: www.lakberendezok.hu/otthon-teremtes/lakberendezesi-otletek/nem-csak-lakberendezoknek/az-ev-palyakezdo-lakberendezoje-2010-palyazat-tablok-amelyekre-szavazni-lehet.html
Közönségdíj:
A zsűri értékelését követően a pályamunkák kiállításra kerülnek, valamint ezzel egy időben. a LOSZ-portálon is megtekinthetők. A kiállításon az ott elhelyezett szavazólapokkal, a LOSZ-portálon az LOSZ e-mail címére (E-mail: losz@t-online.hu) a pályázó nevének beküldésével küldött szavazatokkal, garantáltan zárt rendszerben lehet szavazni – 2011 január 24. éjfélig.
A közönségdíj odaítélése: e két helyen leadott szavazatok összesítése alapján történik (egy e-mail címről csak egy szavazat adható)
Eredményhirdetés:
2011 január 25.-én. A közönségdíj odaítélésének tisztaságát a LOSZ Ellenőrző Bizottságának, Etikai Bizottságának személyes közreműködése garantálja.
– „Az Év Lakberendezője – 2010” pályázat Közönségdíjasa oklevélben részesül, jogosult e cím használatára, kiadványain feltüntetheti.
– a 2011.évben kiemelt kiállítási stand tervezésére való meghívást amely helyét szabadon választhatja.
A zsűri elnöke minden pályázó részére írásos értékelést ad – helyezéstől függetlenül- a beadott anyagról.
A pályázók (ABC-sorrendben) és beadott pályaműveik:
Berzsenyi Márta
BNV Trend-sziget Country-team
Budai Ildikó
Czédulás Erika
Fest Krisztina
Gyerekvilág – A jövő gyermekszobája
Hoventa-team 5*-os fürdőszobák
Joó Annamária
Koronczay Noémi
Lakatos Emese
Rubin Eszter
Szakos Andrea
Zámborszky Éva
Zsűri, zsűrizés menete:
A pályázat elbírálására – mint ahogy eddig minden évben – neves szakemberekből álló, független zsűrit kérjük fel. A zsűri tagjai saját sorukból elnököt választanak. Az értékelést minden tag külön végzi egy előre megbeszélt időpontban, amikor csak ő és a LOSZ Ellenőrző Bizottságának, valamint Etikai Bizottságának egy-egy erre kijelölt tagja van jelen. A zsűri a munkákat pontozza, a listát zárt borítékban adja át a bizottsági személyeknek. A zsűrizést követően a borítékok felbontását, és zsűritagok által leadott pontszámok összesítését a zsűri elnöke, és a bizottsági személyek közösen végzik. Ha több pályamunka összesített pontszáma azonos, akkor az elbírálási szempontok – ötletgazdagság, funkcionalitás és színharmónia – pontszámainak összessége a döntő a rangsorolásban.