„Lakberendezői szolgáltatást igénybe venni ma már nem luxus, sőt egyre inkább hozzátartozik a racionálisan megtervezett otthonteremtéshez.” Az előbbi mondat a Lakberendezők Országos Szövetségének (LOSZ) kis füzetéből való, amelyet az őszi BNV 2004-n, az „Alkotó elemek – Formáló elmék” címen (be)rendezett LOSZ standon kaptak a látogatók.

 

Az „enteriőr sziget” alcímet viselő kiállításon a lakberendezők által berendezett öt enteriőr az alapelemeket, azok tulajdonságait „öntötte formába”, azaz a tűz, a víz, a fa, a föld és a fém jellegzetes jegyeit hangsúlyozva mutatta be. Ezek határozták meg az alkalmazott színeket, a választott bútorok jellegét, és természetesen anyagát is. A tűzhöz meleg színeket és japános hangulatú minimált, a vízhez különböző kéket és üveget, fához természetközeli színeket és organikus formákat, a földhöz föld színeket és természetes anyagokat, míg a fémhez modern technikát és high-tech stílust rendeltek a lakberendezők.

 

A következetesség minden lakberendezői munkánál az egyik legfontosabb elv, a gondolatoknak, az elképzelt és megvalósított ötleteknek minden esetben többek között ezt is kell tükrözniük. A fentiek esetében az egyértelműen megfogalmazott elvárásokhoz alighanem egyszerűbb volt alkalmazkodni, így születhettek a „vegytiszta” megoldások ám a valóság – s ezt a lakberendezők alighanem jól tudják -, mindig bonyolultabb, több nehézséget vet fel, nagy alkalmazkodó- és empatikus képességet igényel. A tervező munkája összetett, és minden szempontból, anyagi és esztétikai értelemben egyaránt felelősségteljes, s nem feledkezhetünk meg arról sem, a lakberendezés és lakberendezőnek lenni bizalmi feladat.

 

Mindezek természetesen nem új keletű megállapítások, fogalmazhatnánk úgy is, hogy szinte közhelyek. Mégis kötelező szem előtt tartani ahhoz, hogy minőségi és színvonalas munka kerüljön ki a lakberendezők keze alól. S hogy ezt ki ítéli meg?

 

Elsősorban a megrendelő, akinek tájékozódását nagymértékben segítik a látott, akár a BNV-n bemutatott munkák, akár a LOSZ-nak, mint felelős szervezetnek az ajánlása. Éppen ezért üdvözölhetők azok a változtatások, a minőségre vonatkozó szigorítások, amelyek a szövetség munkájában egy ideje megfigyelhetők.