Mielőtt megosztanánk az érdeklődőkkel a 2005-ös BNV kiállítás LOSZ-Trendsziget képeit, szeretnénk néhány képpel bepillantást engedni az előkészület munkálataiba is.

 

BNV 2005 előkészületHiszen a 350 m2-es, kétgenerációs otthon falai, berendezése nem csak úgy kinőtt az A pavilon közepén, hosszas előkészítés, sok-sok egyeztetés előzte meg, és igen rövid idő alatt kellett, hogy mindaz, ami a látogatók szeme elé tárul meg is valósuljon.

 

 

A kiállítás megnyitása előtt 1 héttel kezdett dolgozni a kivitelező cég a standon, épültek a falak, elindult a villanyszerelési munka. Az építés időszaka folyamatos kapcsolattartásról szólt a kivitelező szakemberekkel, festőkkel, burkolókkal, villanyszerelőkkel. Számolások, telefonok, szükség esetén improvizáció. Mindamellett, hogy mindennap történt még valami váratlan dolog, amit meg kellett oldani minden nappal előrébb jutottunk a cél felé, a szombati nyitás pillanatához. Keddtől szombat reggelig nem is tudni pontosan hány szakember dolgozott velünk együtt, egyszerre, vagy egymást váltva. Mindenki végezte a feladatát, szerencsés volt, hogy ekkora területen nem kellett egymást kerülgetni a szakembereknek sem, mindenki elfért, és mindenki igyekezett hasznossá tenni magát.

 

 

Bár azt gondoltuk, hogy a festési munkálatok hét közepére elkészülnek, de még péntekre is maradt festeni való. A burkolás, a fugázás nagyjából csütörtökre megvolt, péntekre maradt a bútorok érkezése, a kiegészítő kellékek, egyedi lámpák, textíliák, dekoráció, a grafikák felkerülése. Voltak akik péntek este beütötték az utolsó szöget, feltették a képeket a falra, de voltunk páran, akiknek szombaton hajnalban még bizony sok tennivalója akadt az enteriőrökben. A takarítástól kezdve a polcok felhelyezésén, a katalógusok kihelyezésén át, egyszóval maradt még munka bőven szombat reggelre is, de 10 órára a nyitásra minden a helyére került.

 

 

Ilyenkor mindig nagy az izgalom, hogy minden elkészül-e időre. Mindenki odaér-e időben a szállítással. Nem fog-e valami megsérülni, jó lesz-e falszín, megfelelő lesz-e a világítás? Olyan ez, mint egy lakberendezési munkánál is. Az ember az utolsó pillanatig aggódik, hogy minden jó lesz, minden megvalósul-e, olyan lesz-e a berendezés, amilyennek elképzeltük, passzolnak-e egymáshoz a színek, harmonikus lesz-e az enteriőr? Talán sokan azt gondolják, hogy ez „csak” egy kiállítás, ahol nem olyan nagy gond, ha valami mégsem pont olyan lett, mint az elképzelés. Ez egyfelől igaz lehet, hiszen a kiállítás 9 napig tart, és amikor vége van mindent lebontanak és kész, már csak a képeken nézhetjük meg az alkotó munka eredményét. Másfelől viszont ezt a kiállítást ennyi idő alatt nagyon sok ember látogatja. Egyáltalán nem mindegy, hogyan valósul meg, és mit látnak, mit gondolnak a látogatók a bemutatott enteriőrökről, hiszen ebből tudják lemérni azt, hogy hogyan és mit is tud nyújtani egy lakberendező a megrendelőinek.

 

 

Nem feltétlenül és elsősorban a stílus maga kell, hogy tetsszen a látogatóknak, hanem az, hogy lássák mitől is más egy lakberendező által berendezett tér. Hogy felfigyeljenek arra, hogy egyedi és megvalósítható tereket lehet berendezni. A folytatásban a Kétgenerációs otthon és a berendezett enteriőrök képei következnek. 

 

« A 19 »