Avagy „csipkelakás” a Lakberendezők Országos Szövetségének standján, a Lakástrend & Design kiállításhoz kapcsolódó „madeinhungary” tárlaton, a Gödör Klubban.
Nem mindennapi lehetőség egy lakberendező számára, hogy kiállításon vehet részt és egy egész standot megtervezhet. Főleg, ha ezt a szakma talán legrangosabb hazai kiállításán teheti meg, fiatal iparművészek zsűrizett munkáival egy légtérben. A szomszédság kötelez. A környezet kínálja magát arra, hogy a LOSZ az eddigi hagyományoktól eltérő módon mutassa meg magát: ezúttal valódi falak, bútorok és tárgyak nélkül idézünk meg egy lakást a csipke, az áttetszőség, a fény-árnyék, a természeti motívumok és a barokk jegyében.
A stand információs részétől (Bohémia Bútor kanapé, fotelek, asztalka, M&A dekortextilek), a világítástól(Kolarz lámpák ill. Rio Lámpastúdió Artemide lámpái) és a padlótól (Max Parketta) eltekintve a teljes tér nemcsak „made in Hungary”, de igazi „handmade” is: vagyis kézzel készített egyedi darab. A legmodernebb, gépesített, a gyorsaságot hajszoló, mindent automatizáló és az emberi közreműködést kizáró felfogással kicsit szembeszállva szándékosan „low-tech” megoldás mellett tettem le a voksot: rengeteg időt igénylő kézi munkával, a legolcsóbb környezetbarát anyagból — a papírból — a mívességet, a személyességet mindennél fontosabbnak tartó, kicsit meseszerű installáció született.
Az alap egy saját készítésű papírbútor-installáció, mely egy csipkeszerűen áttört anyagú asztalkából, székből és paravánból áll. Ennek továbbgondolássával, térbeli kiterjesztésével született meg a lakás gondolata. A Gödörben eredetileg felkínált, a természetes fényt nélkülöző, hosszú, de keskeny téglalap alaprajz adta a további ötletet, hogy a teret egymásból nyíló (szintén csipkefalú) szobák sorára osszam fel, egy tengelyre felfűzve — ahogyan azt a barokk kastélyokban is alkalmazták — és az utolsó szobában helyezzem el a bútorcsoportot. Így, mintegy rájátszva a hosszúkás alaprajzra, azt nem eltüntetni akartam, hanem előnyt kovácsolva belőle, mély tér élményét nyújtani. A mennyzeti fémszerkezet szinte várta, hogy az elképzelt falakat lelógassam róla, úgy, mint egy díszletet a zsinórpadlásról. A sötétség most igazi előny lett volna: a fémszerkezeten lévő reflektorok fénye szinte kimetszette volna a sötétből a fehér „csipkefalak” rajzolatát, és az árnyékok vonalai tovább fokozták volna a díszletszerű hatást. A mostanában nagyon kedvelt barokknak nem szeszélyes formavilágát, inkább térszervezését és díszletszerű, illúziókeltő hatását alkalmaztam. Látványtervem még ide készült. A sok „volna” azt jelenti, hogy a helyszín változott: a LOSZ standja is a nagy, természetes fénnyel is rendelkező térbe került, szerencsére, egy sötétebb sarokba. Mivel két nem kívánt oszlop és egy használatban lévő ajtó is az új tér tartozéka lett, kissé megrövidítettem. Így a kb.8m hosszú, 3m széles alapterülehez kellett igazodni. A szobák egymásból nyílnak, de kevesebb van belőlük. Az egyes szobák áttört falaiba az adott helyiség jellemző darabjai (tárgyai, bútorai) vannak metszve, így e „falakon” keresztül áttekinthetjük az egész lakást. A standra csak egy bejáraton lehet belépni, hogy a vendég részesüljön a fokozatosan feltáruló látványban: az egymás mögött lévő áttört falak rajzai által nyújtott térélményben. Sötét padló és textil szolgál háttérként. A terek megkoronázásaként az utolsó szobába egy kisebb (18 karú), a középsőbe egy nagyobb (32 karú) kartoncsillárt is készítettem. Csak a falak és ajtók kimetszéséhez 42db 70x100cm-es fehér mikrokartonra volt szükség, de az asztalka lapja és lábai három rétegből állnak, melyeket külön metszettem ki és utólag ragasztottam-préseltem. A falmagasság az eredetileg tervezett 2,8m helyett végül 2,1m lett, vagyis három elem magas, ami megegyezik az „ajtók” magasságával. A metszésbe lakberendező kolléganőmön (Horváthné Cédulás Eriká) kívül a dologtól fellelkesült Anyukám is beszállt.
A standhoz érkező már a belépés előtt a „lakásban” érezheti magát, mert az áttört, 6m hosszú oldalfal az „előszoba”. Barátágos házőrző kutyus fogadja a vendéget a bejáratnál. A lazán felakasztott ruhadarabok, táskák, az elöl hagyott korcsolya és a velocipéd már jelzik, nem formális életet élnek lakói. Innen lépünk az első szobába, amelynek falában mennyezetig érő könyvesfal található sok könyvvel, hajómodellel, földgömbbel, a polc tetjéről le nem takarított, gyönyörű rajzú pókhálóval. Ez a „dolgozószoba”, egyben információs szobánk, az egyedüli helyiség, ahol a látogató valódi berendezési tárgyakkal találkozik. Itt leülhet és beszélgethet a helyszínen lévő lakberendezővel, itt helyezzük el információs anyagunkat. Valamint innen nyerhet bepillantást a „konyhába”. A készülő leves épp kifut a fazékból,a sütőben finom csirkesült készül… A második szoba egyik fala a „nappalit”, a másik a „gyerekszobát” jelzi. A játékok — babák, építőkockák, játékmackó, lufi, kisautó, egy babakocsi és egy hintaló, stb. – egy kisfiú és egy kislány birodalmát mutatják. Innen a fürdőszobába látunk: talán az egyik gyerek fürdik – a kádból felszálló gőz, a kipancsolt fürdőhab ezt jelzi. A „nappaliban” a falon lévő képek, a kandallóban lobogó tűz és a szék melletti hárfa teremt hívogató hangulatot. Az utolsó szoba – a télikert – a már említett asztalkával, székkel és paravánnal a „nappaliból” nyílik. Ez utóbbi lezárja a teret , de ablaknak is értelmezhető, amin át kilátunk a kertbe. A paraván-ablak mögött folyamatosan változó színes fények nem csupán a fény-árnyék játékát fokozzák, hanem a napszakok változó fényviszonyait is megidézik.
Remélem, hogy „térbeli lakásgrafikám” bejárása során vendégünk érezni véli a könyvek és a készülő étel illatát, a fürdőből kiszivárgó meleg párát, a kandalló tüzének melegét; hallani véli az óra ketyegését, a hárfa húrjainak zenéjét, a fedő megcsörrenését, a gyerekek zsibongását, a tűz ropogását — vagyis az életet, ami minden igazi otthonban zajlik.
GALÉRIA KELL