2009. január 01. Az ember egy új év kezdetén elmereng azon, hogy vajon mit hoz ez az év számára? A bőszen hirdetett válság mennyire fogja megtépázni a megrendelői kört? Esetleg stagnál vagy növekedni fog a lakberendezők utáni kereslet?
Nem tudni. Előre senki nem mond, nem mer mondani semmi bizonyosat. Így történt velem is a fent említett időpontban. Teljesen bizonytalanná tettek a jövőre vonatkozó hírek. Csak magamban és a munkám minőségében bízhattam.
Mivel eddigi életemben a páros számok vonzottak és – érdekes módon – jelentették számomra az előbbre jutás tényét, úgy gondoltam és úgy terveztem el az év első napján, hogy ha nem is lesz az idén elég megrendelésem – páratlan évszámról lévén szó – de szeretnék valahogy, valamilyen módon tovább lépni, tovább jutni a jelenlegi állapotnál.
Tulajdonképpen ez a gondolat egy budapesti megrendelőm ötlete volt. Hogy miért? Talán mert bízott bennem a több éves ismeretség és együtt elvégzett munka után. Nem tudom bizonyosan, de ez úton is köszönöm és rettentően hálás vagyok érte neki.
Ezek után el kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy veszem a bátorságot és a LOSZ tagjai közé lépek. Végül november végén beadtam portfóliómat, ami után értesítettek, hogy 2010 januárjától hivatalosan is LOSZ tag vagyok. Az öröm, amit akkor éreztem, szavakba nem ölthető, hiszen egy másodperc töredéke alatt váltam boldog emberből még boldogabb emberré. Egy, a környezetében már bizonyított lakberendező, akinek most az a feladata, hogy a szakma berkein belül is megmutassa a benne rejlő tudást. Nagy kihívás!
Az első olyan közös program, ahol megismerhettem a LOSZ tagok egy részét, az az év végi karácsonyi parti volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam az összejövetel előtt. Úgy éreztem magam, mint egy megszeppent kis diák, aki először lép be az iskola kapuján. Igyekeztem hasznossá tenni magam és segíteni ott, ahol tudtam. Míg én a szendvicsek körül sürögtem-forogtam, addig hozzá értő kezek varázsolták lakályossá és otthonossá a parti helyéül szolgáló tanácstermet. Itt elmerengtem egy pillanatra. Mennyire összetett a mi munkánk és, hogy mennyire szükség van ilyen szakavatott kezekre a mindennapi életünkben is? Mindenkinek van példaképe. Nekem globálisan a termet díszítők lettek azok. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a körükbe kerülhettem és, hogy észrevétlenül is, de ebben a pár órában tanulhattam tőlük. Ezúton is köszönöm!
A parti után hazafelé tartva hihetetlen melegséget éreztem a szívemben. Nem a pohárpezsgő, sem a fűtés melege nem játszott közre abban, amit éreztem. Megfogalmazódott bennem egy mondat: „Megérkeztem”, itthon vagyok! Az eddig elvégzett rengeteg munka gyümölcsét érzem beérni látni, mivel egy olyan közegbe kerülhettem, ahol mások problémái és örömei megegyeznek az enyémmel, amit alkalom adtán meg lehet beszélni, esetleg megvitatni. Jó volt itt lenni Veletek!
Végül szeretném felhívni a még nem LOSZ tagként munkálkodó lakberendezőknek a figyelmét arra, hogy merjenek álmodni és bízzanak saját magukban úgy, mint ahogy bennem is bízott a fent említett illető, aki felnyitotta a szemem és rávezetett arra, hogy tekintsek kifelé a világra.