Tizennégy belsőépítész és lakberendező társammal együtt köszönettel tartozom Takács Gábornak, Szabó Annának (Acrokerámia, a bemutatóterem címe: 1117 Bp., Budafoki út 70., tel.: 206 1929, web: www.acromat.hu) és a sironei CE.SI. kerámia gyárnak azért a négy napos szakmai útért, melyen 2006. januárjában részt vehettem. Tanulságos, érdekes és meglepetéseket is tartogató napokat töltöttünk együtt a továbbképzés alkalmával.
Már az indulás is rendhagyónak bizonyult, ugyanis a repülőgépen ülve kaptuk a hírt, hogy Milánóban hatalmas hó esett, amíg a leszálló pályát nem takarítják el, nem szállunk fel. Mivel a hó támadása nem hagyott alább, később az ottani repülőtér felett köröztünk, mire végre leszállhattunk.(Az eltakarítatlan utakon történt, hóláncos, buszos közlekedés későbbi örömeit már nem részletezem.)
A CE.SI. elsősorban egyszínű kerámia burkolólapokat gyárt, a mozaik mérettől a 7,5 x 7,5-ös, 7,5 x 10-es, 10 x 10-es, 15 x 15-ös, 10 x 20-as, 20 x 20-as méreteken át a 10 x 30-as és a megszokott 30 x 30-as lapokig sokfélét, akár háromszögletűeket is. Minden szokásos kiegészítő elemmel a negatív és pozitív sarkok minőségi kivitelezéséhez. Mindezt a szivárvány minden színében, fényes vagy matt felülettel, egyaránt fagyálló minőségben. A meghívás gyárlátogatásra szólt (a sokfogásos ebéd mellett), de a gyártás folyamatát csak részleteiben sikerült megtekintenünk, mivel az itt szokatlan hóakadályok miatt a dolgozók nagy része otthon rekedt. A kapott termék minták és katalógusok kis híján túlsúlyként jelentkeztek a reptéri mérlegelésnél, de tervező munkánkhoz hathatós segítséget fognak nyújtani.
A másnapi program milánói városnézésre szólt, egy kis meglepetéssel. Ellátogattunk ugyanis a SICIS üvegmozaik gyártó cég bemutatótermébe, ahol három szinten szinte minden felületetet, legyen az padló, fal, berendezési tárgy vagy kiállítási darab, üvegmozaikkal borítottak, illusztrálva, hogy e látványos anyag felhasználási módja szinte végtelen. (További ötleteket meríthetünk a prospektus-csomagban mellékelt megoldásokból, de a magas minőségű termékeknek természetesen az áruk sem alacsony.) Csoportunk vetekedett egy japán túrista csoporttal, már ami az itt készített fotók mennyiségét illeti. Elemek, akkumlátorok és kártyák váltak a további látnivalók rögzítésére alkalmatlanokká, pedig a milánói dóm, a híres passzázs, a Scala és a későbbi comói kirándulás is megérdemelte volna, hogy ne csak az emlékezetünkben raktározzuk el. Akárcsak a nagy nevű divat és bútor cégek áruházaiban berendezett enteriőrök, de itt úgyis tilos volt fotózni.
Az időjárás megpróbáltatásaiért kárpótolt minket az a gondoskodás és ellátás, melyben a szállodában és az egész út során részünk volt. (Fogyókúrázóknak és antialkoholistáknak nem ajánlott!)