A nyár színei

 

A piros

 

ElesgoVégre megérkezett a nyár, az időjárás azonban nem mindig makulátlan. A ború és az eső ugyan átmenetileg megpecsételheti hangulatunkat, vannak azonban dolgok, amelyeket szinte semmi sem vehet el tőlünk ilyenkor – amelyektől igazán nyárias ez az évszak. Ilyenek például hazánk szezonális gyümölcsei, zöldségei, amelyek éppen most élik érési és betakarítási időszakaikat. Ilyenek például az eper, a barack, a málna, a szőlő, a paradicsom, a paprika: a lista szinte végtelen, de egyebek mellett ezek azok az „apróságok”, amelyek a nyarunkat azzá teszik, ami.

 

 

 

A nappali eperföldje

 

piros_cikk_2Tudományos tényeken alapszik, hogy az eper csökkenti a szívbetegségek és az agyér-elmeszesedés kialakulásának kockázatát, a kötőszöveti gyulladásokat, de egyes források azt is állítják, hogy az eper szépít. Ugyan már az első gyümölcsök között, tavasszal találkozhatunk vele, mégis inkább a nyár egyik vezéralakjának mondható. Fogyasztható nyersen, önmagában, de remekül alkalmazható sütemények ízesítésére, díszítésére is. Készíthetünk belőle ezen felül ízletes gyümölcsturmixot – így az eper leve is fantasztikus. Forró nyári napokon azonban néhány darab jégkocka társaságában hideg nyári ásványvizünkben, frissítőként a legjobb.

 

 

 

Végtelen virágmező a hálószobában

 

piros_cikk_1A szántóföldeken, utak szélén élénkpirosan tündöklő pipacs már májusban megjelenik, és nem ritka látvány egy-egy óriási pipacsföld sem. Ennek oka, hogy egykor gyomnövényként volt számon tartva. Ám akkoriban még valószínűleg nem volt ismert számos felhasználási módja. Magjából salátaolaj készíthető, de önmagában is megállja a helyét például sütemények ízesítésére. A virágából főzött tea nyugtató hatású, csillapítja a köhögést, és öblíti a torkot.

 

 

 

Egy valódi ékszer

 

piros_cikk_3Mindannyiunk nevében kijelenthető tény, hogy van a környezetünkben, lakásunkban egy olyan berendezési tárgy, amely valamiért kifejezetten a kedvencünk, és kedves a szívünknek, mint például a kanapé, egy asztal, egy figura, vagy egy bögre. Ezek állandó díszei szobáinknak, vannak azonban szezonális ékei is az évnek. Télen például ott van az égősor, a papírból kivágott hópehely, vagy a műhó, csakúgy, mint nyáron a friss virágok. Lakásunk diszkrét díszítésére remek alapul szolgálhat egy-egy szál frissen vágott virág a szabadból. A dolog különlegessége, hogy az elhelyezést és tárolást is fel lehet dobni: például egy élénkpiros vázával.

 

 

piros_cikk_4

 

Az eperföld, a vörös virágos rét többé már nem egy házon kívüli látványosság: az Elesgo Supergloss Extra Sensitive termékcsaládja lehetővé teszi, hogy mindezt valóra váltsuk otthonunkban. A (szó szerint) színes választék tartalmazza a piros padlót, amelynek segítségével egy burkolat válik majd szobáink ékszerévé. Lekerekített élei és szuperfényes, akrilgyantából készült felülete egyszerre testesíti meg a virágszirmok formás, egyedi megjelenését, valamint a friss, vörösen pompázó gyümölcs érzését. „Uniclic” összerakási rendszerének segítségével az applikáció gyerekjáték lesz: gyorsan, problémamentesen kapunk egy valóban különleges végeredményt. Gyermekek és allergiában szenvedők is bátran élvezhetik a mindennapokat az Elesgo padlóival, hiszen hála különleges bevonatának, károsanyag-kibocsátása a megszokottól eltérően minimális. Hővezető, rugalmas felülete pedig garantáltan tesz róla, hogy lábainkon kívül szívünket is melegen tartsa.

 

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_11.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_21.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_31.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_41.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_51.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_61.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_71.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_81.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_91.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2016/07/elesgo_galeria_101.jpg[/imagetab]
[/tabs]