Tervezői Konferencia - 2023. június 7.

BUKÁS HELYETT BIZTONSÁG – HOGYAN LEHETSZ TERVEZŐKÉNT VÁLSÁGÁLLÓ?

TERVEZŐI KONFERENCIA

 

Kedves Tervezők!

 

Egy nagyon jó hírrel szeretnék szolgálni számotokra. A mai napon úgy döntöttünk, hogy a jövő héten tartandó tervezői konferenciát ingyenessé tesszük!

Hiszem, hogy felelősségünk segíteni a tervezőknek, mert a már elindult piaci változások mellett csak az tud fejlődni, aki a legjobb és leginnovatívabb ötletekkel, és a legmagasabb színvonalon tudja kiszolgálni ügyfeleit. Mivel sokan jelezték azt vissza, hogy amennyiben a rendezvény ingyenes lenne, akkor nagyon értékesnek tartanák a témakört, és szívesen jönnének el, a rendezvényt áthelyeztük a MAXCity-be és az így felszabaduló összeget arra fordítottuk, hogy az eredetivel megegyező terv alapján egy magas színvonalú eseményre invitálhassunk titeket teljesen térítésmentesen.

Az esemény helyszíne így talán kevésbé „fancy”, és a catering is egy kissé egyszerűbb, de a legtöbbetekkel beszélgetve arra jutottunk, hogy fontosabb a színvonalas program és a megszerzett tudás.

Szalay Ádámmal, Weiser Istvánnal és Egerszegi Krisztiánnal, valamint az egész SpaTrend csapattal tehát nagy szeretettel várunk titeket a jövő héten június 7-én szerdán a MAXCity-ben.

Hogyan légy tervezőként válságálló?
Jelentkezz be még ma!

 

Várunk szeretettel:

Vezse Roland
és a SpaTrend csapata


Dátum: 2023. június 7. 9.00-16.00
Helyszín: SpaTrend Outdoor Design MAXCity (első emelet)
2045 Törökbálint, Tópark u. 1/a. 1. emelet 130-131 bemutatóterem

 

 

A rendezvény regisztrációhoz kötött!


Tervezők százaival és építőipari szakemberekkel beszélgetve nagyon mély benyomásra és alapos ismeretekre tettem szert a hazai és a nemzetközi piac jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Bizonyára te is tapasztalod, hogy elindult az építőiparban egy kisebb (- nagyobb) lassulás, melynek nem tudjuk mi lesz a vége és elég egyértelmű az iránya. Jogosan teheted fel a kérdést Te is:

„Hogyan érinti ez az én vállalkozásomat?”

Mind a 2008-as, mind a Covid válságot átélve, sok tapasztalatot szereztem az üzleti kihívások terén, amelyet szívesen osztok meg másokkal. Feltettem magamnak a kérdést, hogy néhány elismert szakértővel együtt hogyan támogathatnánk a tervezői szakmát abban, hogy bármilyen piaci nehézség is adódik, könnyedén tudjon reagálni rá. Azért, hogy a nem várt buktatók, a megoldandó feladatok vagy kilátástalannak tűnő helyzetek ne okozhassanak fejtörést, megszólítottuk a téma ismert és elismert szakértőit, hogy utat mutassanak és inspiráljanak ezen időszak hatékony kezelésében.

Egy olyan inspiráló és évtizedek tapasztalatát átadó konferenciára invitállak téged ahol valós és hasznos válaszokat kaphatsz arra, hogyan előzd meg, vagy kezeld a válságot és ahol abban is útmutatásra lelsz, hogy milyen módon építsd személyes márkádat, vagy milyen szempontok szerint árazz. Ezen a kimondottan tervezőknek szánt rendezvényen megtanulhatod milyen marketing stratégiát alkalmazz, hogy ne csak biztonságba tudhasd vállalkozásod, hanem növekedj is!

Vezse Roland
és a SpaTrend csapata