Az YBL Egyesület 16 éve rendezi meg az újdonságával lelkesen üdvözölt „Ybl szülnapot.” Az elmúlt 15 év alatt mindig bebizonyosodik, hogy az egyesület jó hagyományt teremtetett. Mindig örömmel jönnek ismét hívó szavunkra, nemcsak a szakma jeles képviselői, hanem érdeklődők Budáról – Pestről, vidékről – külföldről. A Mester szobra előtti főhajtás után köszöntjük a Mívesmestereket, az Ybl-díjjal kitüntetetteket „mívesmesteri” tudást megbecsülve, örökös tiszteletbeli tagjainkká avatva. A 2008-as Ybl díjasok már egyesületi tagok, hiszen 2008-ban már ünnepeltük őket.
Ez a nap semmiképpen nem hivatalos protokoll, egy szűk szakmai kör elkülönült eseménye, hanem egy szál virág az Ybl szoborhoz, minden „szakmai ártalom-gond” nélküli találkozás a soha, vagy rég nem látott kollegákkal, kellemes szombati séta a kézen fogott gyerekekkel, unokákkal, velük együtt enni a több emeletes, óriás születésnapi tortából, s pogácsára inni a barátokkal egy pohár bort – a Mester előtti főhajtás ürügyén…
Program: 2018. április 7.
11 ÓRA
Főhajtás a Mester szobránál, köszöntőt mond: GÓDOR CSABA vezérigazgató
Ybl díjas Mívesmesterek ünneplése
Callmeyer László Gall Anthony John Szabó Levente DLA
Vasáros Zsolt DLA Zakariás Attila István a 2018. és a
1958. 1968. 1978. 1988. 1998. évek Ybl díjjal kitüntetett építészei
12 ÓRA
„Seventeen Big Band” koncert – 5 emeletes születésnapi torta – vár a Bazár a Várbazár előtt
13 ÓRA
Ybl Budai Kreatív Ház, Ybl Vízház, egykori Várkert Kioszk szakmai bemutatója – bemutatják dr. Olách Mihály Zoltán vezető tervező építész és Somlai Tibor designer
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER a Lechner Tudásközpont
A DÍJTALAN RÉSZVÉTEL ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT:
A MÉK 1,5 kreditponttal minősíti a rendezvényt:
www.yblegyesulet.hu/kreditpont