Idén új kategóriában is indítottunk versenyt, így 2012-ben az Év Lakberendező Teamje cím elnyerésére öt csapat pályázott.
A jelentkező csoportok lehettek állandó alkotóközösségek, vagy akár egy konkrét munkára alakult szerveződés is. Feladatuk egy megvalósult munka bemutatása volt, melyet egy tablóra rendezve lehetett bemutatni, tervekkel, fotókkal.
A pályázatokat név nélkül, úgynevezett Azonosító számmal ellátva kellett beadni. A Szakmai Zsűri az értékelés után bontotta fel a csapatok és csapattagok nevét tartalmazó borítékokat, és így derült ki, melyik számhoz, kik tartoznak.
A csapatokat és pályázatokat az Azonosító számok sorrendjében mutatjuk be.