A LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2014 pályázat közönségdíjasa: Vásárhelyi-Nagy Ilona

Vásárhelyi-Nagy Ilona

 

„Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.”

(Wass Albert)

 

 

 

 

Amikor megérkezik nyugodt, kedves, kiegyensúlyozott mosolya kíséri. Olyan „minden rendben lesz” személyiség, aki ezzel együtt rendkívül energikus és nagyon jó beszélgetőtárs.

 

A kezdetekről kérdezem…

 

Viczán Ágota
Honnan indult az utad, mely idáig elvezetett?

 

Vásárhelyi-Nagy Ilona
A Bölcsészettudományi Karon végeztem, magyar szakon, majd még két diplomát szereztem. Dolgoztam a környezetvédelemben is miközben folyamatosan azt szerettem volna, hogy olyan munkám legyen, amiben a hétfőt várom és nem a pénteket.
Aztán megszülettek a fiaim és egy esti játék alkalmával vetődött fel bennem az ötlet – természetesen legóztunk :o) – hogy nagy kedvem lenne elvégezni egy lakberendező iskolát.
A családom bíztatott, így a gondolatot tett követte. 2013-ban végeztem az EFEB-nél.

 

V.Á.
Most vagy tehát a szárnypróbálgatás időszakában!?

 

V-N. I.
Eleinte – ahogy ez más tervezőknél is gyakorlat – ismerősöknek segítettem és minden információt begyűjtöttem, amit csak lehetséges. Szaklapok, műszaki kiadványok, továbbképzések, kiállítások sora következett. Már komplett műszaki háttér áll a rendelkezésemre, segítve és kiegészítve a munkámat. Nagyon szorgalmasan tanulom a gépi tervezést, mely nagy biztonságot ad.
De kedvem és kíváncsiságom töretlen, így elkezdtem a Junior Art Lakberendezési iskolában a mester kurzust is.

 

V.Á.
Nagyon szép gépi terveket láthatunk Tőled, a hónap képe elismerő címet is megkaptad az ArchLine-tól!

 

V-N.I.
Igen, nagyon szeretek géppel rajzolni és nem állok fel addig az asztaltól, amíg nem tudom tökéletesen megrajzolni azt az enteriőrt, amit elképzeltem. Rendkívül fontosnak tartom, hogy szépen és jól megmutassam a teret. Ezért úgynevezett térbeli kollázsokat készítek.

 

Tökéletesen kidolgozom a helyiség egy részletét, a kiválasztott anyagokkal, színekkel, formákkal. Akár több változatot is készítek – így sokszor felülíródik a megrendelő által képviselt erőteljes álláspont és megszületik az a terv, mely sokáig örömet okoz a tulajdonosoknak. Otthonokat tervezek, hiszen a benne élő ember a mérce.

 

Például egy szép, kellemes hangulatú orvosi rendelő öröm a benne dolgozóknak és a pácienseknek is. A színek, a formák, az illatok hatással vannak ránk, akkor miért ne használjuk áldásos hatásukat!

 

V.Á.
Mely stílus áll közel a szívedhez?

 

V-N.I.
Természetesen minden stílusban megtalálom azokat a jegyeket, színeket melyekben szívesen tervezek. Mégis talán az Art Deco a legkedvesebb. Élhető, otthonos, elegáns terek. Szeretem a különleges merész vonalvezetését, erős, tiszta színvilágát.

 

V.Á.
A Home Staging területén is jártas vagy!

 

V-N.I.
A Home Staging egy szolgáltatás. A potenciális vásárlókat szinte az első pillanatokban magával ragadja az első benyomás alkotta kép. Ezért rendkívül fontos, hogy hogyan „tálaljuk” – „állítjuk színpadra” a portékát. Ezzel a módszerrel gyors és eredményes az ingatlan eladás.

 

Sokszor apró kis dolgokon múlik, hogy a vásárló nem, vagy csak alig alkuszik, vagy más esetben megveszi-e a lakást vagy sem, mert nem látja benne álmai otthonát.
Home Staging alkalmazásával, kimutathatóan hatékonyabb és gyorsabb az értékesítés.

 

Itt is érvényes az örök igazság: ki kell tűnni a versenytársak közül és ez a Home Staging szolgáltatásával könnyen megvalósítható.

 

V.Á.
Nagy örömmel készítem ezeket az interjúkat, különösen a pályakezdőkkel, hiszen szívmelengető érzés látni évek múltán a kiteljesedett tervezőket. Ez amolyan, ilyen volt ilyen lett érzés :o)

 

..és azt látom, hogy Nálad is érvényesek Baltasar Gracián szavai:
„Szorgalom és tehetség. Nincs kiválóság e kettő nélkül, igazi jelesség pedig csak ott van, ahol találkoznak.”

 

Az interjút Viczán Ágota készítette.

 

Tekintsék meg Vásárhelyi-Nagy Ilona közönségdíjjal jutalmazott munkáját!

 

  

 

Vásárhelyi-Nagy Ilona