LOSZ Év Lakberendezője 2018

Sverha Nikolett (17-es pályázat)

 

A „LOSZ Év Lakberendezője 2018” pályázati kiírást ITT olvashatja el!

 

Sverha Nikolett

Sverha Nikolett

 

 

Sverha Nikolett tervezési koncepciója:

MŰLEÍRÁS

 

Megbízóim egy 30-as évei elején járó fiatal pár. Egy közös budai lakásban élnek, mindketten középvezetők egy nemzetközi vállalatnál. Öntudatos, ambiciózus, lendületes csapat. Határozott elképzeléseik vannak, de nyitottak az ötleteimre. Épülő házuk tervezésébe az alapozáskor kapcsolódtam be. A közös munka és az építkezés előrehaladtával derült ki, hogy útban első gyermekük, így a babaszoba kialakítása is a feladatommá vált.

A családi ház Budapest keleti agglomerációjában épült, a dél-nyugati lejtésű domboldalon. A domborzathoz igazodva a ház szinteltolással készült, az utcafronti rész 2 szintes, míg a hátsó traktus egyszintes, ahová egy két méter széles lépcső vezet 5 lépcsőfokkal, mert ez a rész 90 cm-el magasabban fekszik. Az egybe nyitott épületrész karakterét a nagy belmagasság és a ferde mennyezetsík adja.

A házba az első traktus bal oldalán juthatunk egy tágas előszobán át, ahová egyedi bútort terveztem. Jobbra van egy közlekedő, mely egyenesen a szülők kényelmes hálószobájába vezet. Itt egy külön térrészben alakítottam ki a gardróbot, így a helyiség nincs nehéz bútorokkal terhelve. Sötétebb színeket használtam és egy karakteresebb faerezetű falburkolatot, mely meghitté varázsolja a szobát. A kristályos csepp alakú függeszték káprázatos fényjátékot nyújt. A nagyméretű ágy mögött gipszkarton előtétfal van, ennek két oldalán helyeztem el a kapcsolókat és dugaljakat, ezt öleli körül a falburkolat, ami befordul a jobb oldalon, így visszabillenti az ablak által generált aszimmetriát. Az ajtóval szemközti falon egy pipere rész kapott helyet, ami alacsony fali szekrényekkel maradt légies. A földszinti fürdő, amely a folyosóról nyílik, a szülők hálószobája mellett van. Egyedi szekrényeket terveztem a dupla mosdókhoz, mely rejtett és direkt világítást is kapott. A tükör alatti részben alakítottuk aki a kapcsolók és dugaljak helyét, így az érintésvédelmi előírásoknak is megfelel és az összképet sem bontja meg. Egy WC és egy nagyméretű épített zuhany került még kialakításra, ami üveg tolóajtóval van ellátva. A földszinti közlekedő és lépcső antracit padlóburkolata került ebbe a fürdőbe, amit a WC mögötti gipszkarton falra is felfuttattam, az egyszerű, fényes fehér csempével szép kontrasztot mutat, a falfülke rejtett világítást kapott, csakúgy, mint a zuhanynál, de itt egy különleges geometrikus 3D dekorcsempét használtam a fülke kiemelésére. Ugyanez a dekor köszön vissza a mosdók fölötti falrészen is.

A hálószoba mellett egy hobbiszoba kialakítása volt a terv, de időközben a baba érkezése ezt némileg átalakította, hisz az a legoptimálisabb, ha a babaszoba minél közelebb kerül a szülői hálóhoz, amíg éjszakánként gyakran igényli az édesanyját. A színvilágot azután fixáltuk, hogy kiderült, kisfiú érkezik a családba. Nem akartunk kifejezetten babás elemeket használni, így egy könnyű, skandináv mintás tapéta mellett döntöttünk, ami később akár a hobbiszoba (ami egy kondiszoba lesz) kialakításánál is maradhat a falon. Ide a babaágy mellett egy pelenkázó komód, egy szekrény és egy kényelmes fotel került. Néhány kiegészítővel kellemes kuckója lett a kislegénynek.

A földszinten található még egy háztartás helyiség, a lépcső mellett kialakított részben. A gépész itt helyezte el a kazánt, a vízlágyító berendezést. Itt vannak a földszinti fűtéselosztók, valamint egy mosdó, egy mosógép és egy szárítógép.

A bejárattal szemben található a lépcső, mely az emeletre vezet, ahol 2 háló, egy fürdő és egy gardróbszoba található. Az emelet később a gyerekek birodalma lesz, de egyelőre a két emeleti háló vendégszobaként illetve kondiszobaként funkcionál. Ezek tervezése nem volt a megbízásom része. Az emeleti fürdőben törekedtem arra, hogy kád és épített zuhany is legyen. A dupla mosdókhoz egyedi bútort terveztem. A kapcsolók és dugaljak helye itt is a tükör alatti részen van rejtve. A helyiség különlegessége, hogy a kádat a tér közepén helyeztem el és mögötte került kialakításra a wc és a zuhany. A kettőt egy 135 cm magas parapet téglafal választja el (ehhez rögzítették a geberit konzolt), valamint egy fix üveg, ezáltal a zuhany is természetes fényt kap, az osztott parapet falon pedig egy lerakó rész keletkezett, így a zuhanyozás közben használt piperéknek is van hely. A kád mögötti falrészt különleges 3D falburkolattal hangsúlyoztam, ami a mosdóknál is visszaköszön.

A hátsó traktus a közösségi tér központja, mely 60 m2-es és egy ugyancsak tekintélyes méretű terasszal kapcsolódik a kerthez, ahova hatalmas tolóajtókon keresztül jutunk. A ház észak-keleti fekvésű, mely a telekhez igazodik, így a nappali és a terasz sem kap déli napfényt, ezáltal egész nap kellemes a klímája. A nappali szépen benapozott, köszönhetően annak, hogy mindhárom irányban meg van nyitva ablakokkal. A házban padlófűtést alakítottak ki, így mindenhol kerámia padlóburkolatot választottunk, mely egységes felületet képez nemcsak a nappaliban, hanem az egész házban, sőt a terasz is ezt a burkolatot kapta (porcelángres, így kültérre is tökéletesen alkalmas) ezáltal a nyári időszakban a terasz, mintegy folytatása a nappali résznek. A ház modern minimál stílusban készült, egy kis indusztriális fűszerrel. Sok a fény, a terek átláthatóak, nagyon letisztult formavilággal dolgoztam, melyet különleges textúrákkal bolondítottam meg. Az otthon melegét a faerezetű burkolat, a famintás tapéta és a furnérozott reggelizőpult adja. A magasfényű fehér konyhát a sötét pult emeli ki, melyet egy kontrasztos falfestés is hangsúlyoz. A beépített kamrafalban kaptak helyett a konyhagépek (sütő, mikró, nagyméretű hűtőszekrény és egy külön fagyasztó is), valamint egy nagyméretű sarok kamraszekrény polcokkal (itt dugaljakat helyeztem el, az esetleges konyhai gépek használatához (pl. mixer, pirító stb.) és egy fiókos kamraszekrény is. A fogantyú nélküli frontok blum rendszerrel működnek, azonban a mosogatógép, a hűtő és a fagyasztó miatt Gola profilokat építettünk be. Ez megtöri a frontok egyhangúságát, a konyhapultot optikailag könnyíti valamint 4 db servo drive motort vált ki, amivel a költségeket is optimalizálni tudtam. A kamrafalra merőlegesen az észak-nyugati falon folytatódik a konyha alsó és felső elemekkel. Itt található a mosogató medence és a mosogatógép is, nagyméretű fiókok valamint egy borhűtő zárja a sort. A felső elemek lefordulnak, egyfajta keretet adva a konyhának. A két elemsor között egy 240/60 cm-es ablak nyitja a konyhát az oldalkert felé. A felső elemsor aljában ledsor fut. A szigetben kapott helyet az indukciós főzőlap, melynek bázisa három nagyméretű fiók, továbbá egy furnérozott reggeliző pultot is kialakítottunk. A sziget fölötti álmennyezet a páraelszívó kivezetés miatt volt szükséges, valamint megtörtem vele az egysíkú mennyezetet. A reggeliző pult fölötti függesztékekkel szép egységet alkot, továbbá kapott egy led peremvilágítást is, csakúgy, mint az étkező fölötti gipszkarton és a médiafal is. A 6×10 m-es tér hosszúkás „cső” hatását igyekeztem visszabillenteni a padlóburkolat kereszt irányával és az étkező rész kialakításával, ezáltal a tér sokkal tágasabb lett. A kanapé mögötti ablakok szintén az észak-nyugati falon nyitják a teret, az ablakok közé falikart helyeztem, így az esti órákban is megvan az a hatás, hogy onnan kap fényt a tér, valamint kellemes hangulatot ad a rejtett LED világítás mellet.

A kivitelezésben is részt vettem és koordináltam, így biztosítható volt, hogy a tervnek megfelelően készüljön el minden. Az ügyfeleim nagyon elégedettek a végeredménnyel, hálásak, hogy jelen voltam a helyszínen is, és rugalmasan kezeltem, ha valamin változtatni kellett. A ház minden részét nagyon szeretik és az első perctől otthon érzik magukat benne.