Zámbó Tímea - Belvárosi mini lakás

Zámbó Tímea

LOSZ Év Lakberendezője 2019 - szakmai különdíjas

Belvárosi mini lakás

 

ELŐZMÉNYEK
A tulajdonos egyszemélyben maga a lakás tervezője is, aki munkája miatt hetente néhány napot töltött a belvárosban, így erre a célra alakította ki a mini otthont.

Az ingatlan kiválasztásánál nem annyira a méret számított, sokkal inkább a tér geometriája volt mérvadó. Így szeretett bele a tervező az évtizedek óta fotólaborként működő 17 m2 alapterületű 7. emeleti helyiségbe, ahonnan kedves panoráma nyílik a városra.

Zámbó Tímea

KONCEPCIÓ
A tulajdonos számára fontos volt, hogy (a vizesblokk kivitelével) minden funkció egy légtérben kapjon helyet. Így az összes belső válaszfal elbontásra került, ezáltal a lakás egy (jelen esetben) nagyon értékes négyzetméterrel gyarapodott.

Az L alakú alaprajz megkönnyítette a funkcionális elosztást: egyik szárában a hálórész, míg a másikban a vizesblokk és a nappali funkciók kerültek kialakításra.

Mivel főleg korán reggel és késő este tartózkodik otthon a tulajdonos, ezért esetében a nappali funkciók háttérbe szorulnak, helyette kiemelt jelentőséggel bír az ágyból feltáruló panoráma- ezt a szempontot a hálórész kialakítása során kiemelten kellett kezelni. A hatalmas tükörfelületek oldják a falak pozitív csatlakozásának feszült csomópontját, s jelentősen növelik a térérzetet. Az időszakos használat miatt lényeges szempont, hogy a pakolás és a takarítás gyorsan megoldható legyen, emiatt nagy felületen zárható tárolófelületek jelennek meg a lakásban.

A fürdőszobát egy falburkolatba rejtett ajtón keresztül lehet megközelíteni. A bejárattal szemben teljes falfelületen került beépítésre a tükrös szekrény, mely így a nappaliból nézve is esztétikus látványt nyújt. A zuhanyzó kényelmes használatát szolgálja, hogy az oldalfalon felfalazott pakolófelület került kialakításra.

 

ANYAGOK/ VILÁGÍTÁS/ GÉPÉSZET
Az anyagok kiválasztásánál a természetesség élvezett előnyt. A padlóra válogatott svédpadló került középbarna dió árnyalatban, míg a falburkolat lakkozott natúr rétegelt lemezből készült, egyedi dekorfuratokkal díszítve.

A korábban sötét tereket többek között az átgondolt szín- és világítás tervezés tette otthonossá. A nagy fehér falfelületeket a földszínek, és a kedves pasztell kiegészítők teszik lágyabbá, barátságossá. A világítás kialakítása során általános, helyi és hangulatfényekkel dolgozott a tervező. Különlegesség, hogy az ágy fölött egy, a tulajdonos számára fontos csillagkép formájában bocsájtanak ki fényt az apró spotok elalvás előtt.

A megfelelő levegőminőséget hővisszanyerős szellőztető rendszer biztosítja.
A háztartási gépek diszkréten a konyhabútorba kerültek beépítésre, míg a fekvő kivitelű vízmelegítő a gardrób felső szekrényében található.
A belső oldalakon elhelyezkedő fűtőtestekre egyedi burkolat került.

 

UTÓÉLET
A gondos tervezés meghozta az eredményét, hiszen a tulajdonos annyira megszerette a praktikus belvárosi mini otthont, hogy már több, mint egy éve állandó lakhelyeként használja.

Zámbó Tímea

okl. építészmérnök
belsőépítész – környezettervező művész