A LOSZ Karácsonyi ünnepségének előestéjén fogadjátok szeretettel Ács Erzsébet elnök asszonyunkkal készített interjút!

 

Ács Erzsébet lakberendező

 

 

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára tegyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
(Weöres Sándor)

 

 

Közös elnökségi munkánk 2009-ben kezdődött. Barátságunk még ennél is korosabb, így nagyon régóta szemtanúja vagyok örömének, küzdelmeinek és sikereinek.
Az elnöki tisztet 6 éve tölti be. Ennek kapcsán emlékezünk meg az eltelt évek történéseiről, összegezve a feladatokat és az eredményeket.

 

Viczán Ágota
2010-ben választottak meg először a LOSZ Elnökének, kérlek mesélj nekünk a kezdetekről!

 

Ács Erzsébet
Hosszú út, komoly munka áll mögöttünk. Az első pár évben a legfontosabb cél az életben maradás volt. Megtartani és hatékonyan működtetni a LOSZ-t.

 

Érték és érdek szövetség, mely aktív tagok és megtartó pénzügyi háttér nélkül kiapad. Így az első időszak napi, rendszeres, sokszor éjszakába nyúló munkával telt. A legégetőbb tennivalók közül egy is elég nagy feladat lett volna, de nekünk jutott ezekből egy csokorra való. Az üres kasszán kívül a könyvelés rendbe tétele és egy peres ügy is terhelte a költségvetést. Megfeszített munka kezdődött, komoly erőfeszítésekkel néha ellenszélben. A gazdasági helyzet sem kedvezett. Kevesebb lett a tervezői munka, így azok a tervezők, akik nem hivatásszerűen foglalkoztak a lakberendezéssel kiléptek. Fáj a szívem minden egyes kilépőért. A cégek közül sokan tönkre mentek vagy jelentősen csökkentették a költségeiket.

 

De még ebben a nehéz helyzetben is megcsináltuk 2010-ben pályafutásom eddigi legnagyobb céges és tervezői összefogásával a Hoventa kiállítást. Olyan esemény volt ez, melyre mindenki szívesen emlékszik vissza. A kiállítást tervező csapat az Év Lakberendezője pályázaton külön díjat kapott. Ez az elismerés azóta hagyomány lett, új kategória született, az „Év Lakberendező Teamje”. Azóta számos kiváló alkotóközösség nyerte el ezt a rangos szakmai elismerést.

 

V.Á.
A kiállítások sikerein kívül más területeken is születtek komoly eredmények!

 

Á.E.
Igen, nagyon sok területen fejlődtünk.
Úgy gondoltam, hogy az Év Lakberendezője pályázaton teret, lehetőséget kell adni külsős tervezőknek is, így a pályázat nyitott lett. Jelentősen növekedett az érdeklődés, rendkívül színvonalas pályázatok érkeznek. Szeretettel üdvözlöm az új tervezőket, akik friss szemlélettel, fiatalos lendülettel töltik meg a Szövetséget.

 

A nyertes pályázóknak komoly szakmai elismerés ez a díj, mely az értékes nyereményeken kívül, mérhetően, új lehetőségeket ad.

 

Céges tagok támogatásával elkészült a LOSZ marketing terve, az új honlap, ami komoly, emberfeletti munka volt. Felismertük és éltünk a virtuális tér adta lehetőségekkel. Folyamatosan jelen vagyunk egyéb más online felületeken is, friss információkkal, program ajánlóval és szakmai hírekkel.

 

Megnövekedett a cégek bizalma, a tartalmas együtt gondolkodás új távlatokat nyitott. Minden egyes emberrel, minden egyes céges taggal személyes kapcsolatom van. Fontos a szoros, építő közeg.
A szakmai továbbképzések sora bővült és elindítottuk a fiatal tervezőket segítő mentor szolgálatunkat is.

 

Mindig szépen és komolyan ünneplünk. Szakmai szempontból jelentős esemény volt az a rendezvény sorozat, melyet a LOSZ 20 éves fennállásának alkalmából rendeztünk.
Csodálatos élmény volt a Mariott Hotelben a gála, ahol 180 tervező társunkkal, kollégákkal köszöntöttük a pályázat nyerteseit és együtt koccintottunk az elmúlt 20 év sikereire.

 

Összegezve zsúfolt, de sikeres éveket zárhatunk. Köszönet érte minden egyes résztvevőnek és segítőnek, mert bizony sok harcostársam akad. Hálás szívvel gondolok mindenkire, aki munkájával, idejével vagy akár csak egy jó szóval segítette a munkámat!

 

Nagyon sok ember viseli a szívén ennek a közösségnek a jövőjét. Ettől él és töltődik meg tartalommal, élettel újra meg újra!

 

Az interjút Viczán Ágota készítette.