Jövő otthona: van szakmai összefogás – a lakberendezők képesek rá
A LOSZ, a Lakberendezők Országos Szövetsége érték- és érdekszövetség, célja, hogy a lakberendező szakmát a nagyközönség számára bemutassa. Impresszív standot raktak össze a Construmán, mondhatni ez itt az éves építőipari kiállítás nagy dobása. Ács Erzsébetet, a LOSZ elnökét, a Jövő otthona projektmenedzserét kérdezte Pásztor Erika Katalina az Építészfórumtól.
Pásztor Erika Katalina: Miért vágtatok bele a Jövő otthonába?
Ács Erzsébet: Eddig minden évben voltak kiállításaink. Tavaly nagy sikerrel mutattuk be a Jövő konyháját. Ahogy akkor, idén is kaptunk a Hungexpotól anyagi és erkölcsi támogatást a stand megépítéséhez, és azok a cégek, akik évek óta támogatják a LOSZ-t, most lehetőséget kaptak egy különleges megjelenésre. A Hungexponak egyetlen kérése volt: olyan cégekkel dolgozzunk együtt, akik saját standdal vannak jelen a vásáron. Végeredményben közel 30 cég összefogásából jött létre a Jövő otthona. Az érdeklődő itt egyben, egy komplett lakásba beépítve nézheti meg azokat a termékeket, amelyeket külön-külön az adott cég kiállításán is megtekinthet.
PEK: Ez egy nagy projekt, mi az, amiért megéri megcsinálni a LOSZ-nak?
ÁE: A szakma szeretete. Minden évben megpróbáljuk túlszárnyalni az előző évi kiállításunkat. Mindig az Év Lakberendője pályázat nyertesei kapják a lehetőséget, hogy a kiállításban tervezőként részt vehessenek. Ez a kiállítás négy lakberendező, Petyerák Katalin, a 2015-ös Év Lakberendezője, Cseh Edit és Somlyai Tamás a pályakezdő kategória tavalyi nyertesei, valamint Bajainé Károlyi Zsuzsanna, a 2015-ös Év lakberendezője pályázat közönségdíjasának közös alkotása. Mindannyian a Junior Art Centerben végeztek, amelynek vezetője, a LOSZ egyik alapító tagja, Kővári Judit. Ő és jómagam projektmenedzserként dolgoztunk a projektben. 2016 októberétől szervezzük a megvalósítást.
A teljes cikket elolvashatja az Építészfórum oldalán!