Legrand a legjobb gyárak között

 

Első alkalommal osztották ki az Év Gyára verseny nyerteseinek járó díjakat május 13-án.
A Legrand Zrt. a “Legjobb menedzsment folyamatok” kategóriagyőztese lett és kiérdemelte a zsűri “Társadalmi felelősségvállalás különdíját” is. A díjátadó gálán a vállalat nevében Károlyi László vezérigazgató úr vette át a két oklevelet és az üvegbeton emlékplakettet. 

 

Legrand - Év Gyára 2015

 

A Profession Publishing Hungary Kiadó – két fordulóban – kiírt, Magyarországon hiánypótlónak tekinthető pályázatán 3 méretnagyságban, 7 kategóriában összesen 51 pályázó versenymunkáját bírálta el a szakmai zsűri. A beküldött pályamunkákat 75%-ban objektív adatokra, 25%-ban személyes benyomásokra támaszkodva a Process Solution csapata értékelte. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen szektortól függetlenül a teljes hazai gyártóipar összemérését kellett a pályázati rendszerben megvalósítaniuk. A rövid listára került cégek személyes auditálását követően a 13 fős szakmai grémium hozta meg a döntést.

 

A Legrand Zrt. pályázati anyaga alapján 3 kategóriában (legjobb menedzsment folyamatok, termelés és dolgozói elégedettség) is bekerült a rövid listán szereplők közé, ami egészen kiemelkedő eredmény. A díjak átadásánál méltatták a vállalat eddig elért eredményeit, újító gondolatait és folyamatait. A “Legjobb menedzsment folyamatok” kategóriagyőzelme azt bizonyítja számunkra, hogy céljaink teljesítését támogató és innovatív vezetési szemlélet mellett jó irányból közelítjük meg.

 

A pályázati kiírásban nem szerepelt a társadalmi szerepvállalás, mint külön kategória, de a zsűri egyöntetű döntése alapján különdíjat ítéltek meg a Legrand Zrt.-nek ezen a területen bemutatott tevékenységéért.

 

Az Év Gyára 2015 pályázaton elért kiváló eredmény mindannyiunk munkájának elismerése, gratulálunk és köszönjük minden munkavállalónknak!

 

Károlyi László
vezérigazgató

 

Legrand - Év Gyára 2015 - Legjobb management folyamatok kategória