Ahogy arról már hírt adtunk, novemberben megalakult a LOSZ Junior munkacsoportja, mely az ünnepek dacára sem tétlenkedett. A kezdeményezés hírére többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának, így a létszám mára elérte a 20 főt.

 

Az Elnökség még decemberben kijelölte a legfontosabbnak ítélt feladatokat, melyekkel a csoport leginkább segíteni tudja a Szövetség munkáját. Ezek jelentős része már „gazdára” is talált és a gyakorlati megvalósítás első lépéseit tervezik.

 

A csoporttagok szerepet kapnak többek között a LOSZ Keddek és a hamarosan induló LOSZ Akadémia szervezésében, a különböző médiumokkal illetve társszakmákkal való kapcsolattartásban, a céges tagokkal, például a Praktiker Magyarországgal közös projektek menedzselésében, a MaxCity-ben lévő LOSZ iroda kihasználtságának növelésében és az új honlap tartalommal való feltöltésében is.

 

LOSZ Junior munkacsoport