Örömmel adjuk közre Molnár Judit gondolatait, melyet az Inspirációk élőben – Őszi Szakmai Konferencia kapcsán fogalmazott:
Kedves Judit, Erzsi és Mind! Mindannyian, akik szerveztetek, kiállítottatok, beszélgettetek, okosítottatok, vendégül láttatok bennünket!
Egy újabb élménnyel teli nap áll mögöttünk. Az autóban hazafelé az járt az eszemben, milyen jó, hogy egyfajta megnyugtató állandóságot jelent az életünkben ez az „Öbölházas” rendezvény. Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy a szakmabeliek nagy részét ismerem, ezért szinte egész nap beszélgettem. Ezeknek a rövidebb-hosszabb társalgásoknak a kezdőmondata majd’ minden alkalommal így hangzott:. „De jó, hogy idén újra itt találkozunk.”, vagy „Már nagyon vártuk, hogy jöhessünk.” Nos…igen. Készültünk rá mindannyian, hiszen nincs más nagyszabású szakmai rendezvény, ahol ilyen sokan lennénk egyszerre, egy helyen együtt. Nagy vonzerő az a fajta baráti légkör, ami minden alkalommal körülvesz bennünket. Figyeltem, hogy a kiállító, előadó partner cégek képviselőihez milyen bátran lépnek oda a kolléganők és kollégák. Ha ismeretlenek is voltak, mégis ismerősként fogadták őket. Köszönet érte, hogy ebben az oldottabb légkörben is megtalálták az egyensúlyt a profizmus és a baráti hangulat között és elláttak bennünket mindenféle hasznos ismerettel, anyagokkal, kreatív ötletekkel… kedves mosollyal, vidám pillanatokkal.
Örülök minden évben, hogy a szakmában dolgozó, sikeres kollégák is fontosnak tartják, hogy eljöjjenek. Ez számomra az jelenti, hogy a LOSZ, – hűen az alapításkor kitűzött célokhoz -, összefogja, megmozgatja a lakberendezőket, a társszakma képviselőit, kereskedőket, gyártókat.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy milyen komoly háttérmunka zajlott az elmúlt hónapokban, hogy mennyi egyeztetés, szervezés kellett ahhoz, hogy ez a nap sikeres legyen, hogy mi már csak egy gördülékeny, minden szempontból remek, jó hangulatú konferenciát kapjunk.
Ezúton is szeretném megköszönni nektek a munkátokat, a támogatásotokat és hogy ennyi mindent tesztek a mi gyönyörű szakmánkért!
… és csak remélni tudom, hogy… jövőre… veletek… ugyanitt! 🙂
Molnár Judit