A M. K. Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját, majd saját céget alapítva, adótanácsadással és könyveléssel foglalkozott.
1997-ben végezte el a lakberendezési iskolát.
Három évig a MAXCity lakberendezési áruház tervezőjeként dolgozott, majd egy új építésű lakásokat kivitelező és forgalmazó cég tervező munkatársa volt.
Az előző elnökség megválasztott póttagjaként szerzett tapasztalatokat.
2010-től a LOSZ elnöke, 2012-ben, 2015-ben és 2018-ban a tagság újraválasztotta.
A 2013-ban megalakult Szakmai Szervezetek Országos Szövetsége alelnöke.
A LOSZ elnökeként fő feladatának tekinti a minőségi lakberendezés és a szakma népszerűsítését.
Hivatása, munkája és hobbija a lakberendezés, évek óta vezeti a LOSZ kiállítási projektjeit.
Az „Év lakberendezője” pályázaton két alkalommal különdíjat kapott az általa vezetett kiállítás.