Ács Erzsébet

Annyira különbözőek voltunk. És talán pont ezért működött olyan jól a barátságunk.

Évekig utaztunk együtt szakmai utakra, kiállításokra, külföldre és belföldre egyaránt. Rengeteg közös élmény, közös munka, közös nevetés köt össze bennünket. Erzsi igazi gourmet volt. A száraz borokat, a proseccót és a koktélokat szerette, én inkább az édesebb ízek felé húztam. Parfümben ő a fanyarabb, karakteresebb illatokat választotta, míg én a gyümölcsösebbeket. Az öltözködése letisztult, elegáns volt, én pedig mindig színesebb, kicsit extrább.

De nemcsak ezekben különböztünk.

Ő tárgyilagosabb, józanabb és kivételes emberismerő volt. Én sokkal impulzívabb, érzelmesebb, és könnyebben sodornak el az érzéseim. Talán ezért is jut eszembe most egy régi történet.

Sok évvel ezelőtt a LOSZ szervezésében részt vettünk egy NLP-tréningen, ahol többek között az önmenedzselésről és az érdekeink képviseletéről is tanultunk. Kaptunk néhány jól használható mondatot, technikát, amelyeket természetesen rögtön ki is akartunk próbálni. Egy közös munkánk végén éppen egy kissé döcögős elszámolás előtt álltunk. Erzsi határozottan felépítette a beszélgetést: néhány ártatlannak tűnő kérdéssel szépen előkészítette a terepet, majd elindult afelé a bizonyos mondat felé, amelynek a végén végre ki kellett mondani az elszámolásra vonatkozó kérést.

Én pedig… Nos, nagyjából a második mondat környékén valahogy teljesen önkéntelenül a megbízó ott játszó gyermeke mellett találtam magam, és szinte észrevétlenül „kihátráltam” a beszélgetésből. Nem tudatosan történt. Egyszerűen csak erősebb volt bennem az a bizonyos önmenedzselési gyengeség, mint az NLP-tréning frissen megszerzett bölcsessége.

Erzsi ezt a történetet még hosszú évekig emlegette. Sokszor nevetve mesélte tovább, példaként hozva arra, hogy milyen nehéz tud lenni saját munkánk értékét képviselni és kimondani azt a bizonyos mondatot. És talán nem csak a lakberendező szakmában.

Ma már mosolyogva gondolok erre a jelenetre. Látom magam előtt, ahogy ő próbálja követni a tervet, én pedig szép lassan eltűnök a tárgyalásból egy gyerek társaságában. És látom benne mindkettőnket. Őt, a józan, határozott, bölcs embert. És engem, akit néha még mindig könnyebben vezet a szíve, mint az esze.

A barátságoknak van egy különös tulajdonságuk. Amíg tartanak, természetesnek vesszük őket. Aztán amikor visszanézünk, rájövünk, hogy az életünk legjobb történeteinek a felében ugyanaz az ember áll mellettünk. Néha a háttérben, néha a főszerepben, de mindig ott.

Erzsi az a ritka ember, akivel még a legabszurdabb helyzetekből is éveken át idézhető legenda lett.
A legjobb barátságok talán pont ilyenek.
Nem múlnak el.
Csak egy idő után történetekké válnak.

Hiányozni fogsz, Erzsi.

Budai Ildikó

Elment Ács Erzsébet. Erzsi.
Reggel hívtak a hírrel, és azóta csak kóválygok. Vannak emberek, akiknek a jelenléte természetesnek tűnik. Akikről azt hisszük, mindig ott lesznek a szakmai rendezvényeken, a beszélgetésekben, a nevetésekben, a közös pillanatokban. Erzsi ilyen ember volt.

Mindig mosolygott.
Sokat nevetett.
És valahogy mellette az ember is könnyebben mosolygott.

Imádta a munkáját. Szerette a lakberendezést, szerette a szakmát, szerette az embereket maga körül. A LOSZ elnökeként nemcsak képviselte a szakmát, hanem lelket is adott neki. Olyan természetességgel volt jelen, olyan emberi melegséggel fordult mások felé, amit nem lehet megtanulni. Ez belülről jött.
Nekem különösen sokat jelent, hogy Judittal együtt ők kértek fel először arra, hogy LOSZ rendezvényen konferáljak. Ez bizalom volt. Lehetőség. Egy olyan gesztus, amit akkor is éreztem, és most is hálával őrzök.

Nehéz most okosat írni. Talán nem is kell.
Maradnak a képek, a mosolyok, a közös mondatok, a szakmai találkozások, és az a furcsa, üres csend, amit azok hagynak maguk után, akik tényleg fontosak voltak.

Köszönöm, Erzsi, hogy mindig volt egy kedves szavad.
Köszönöm a bizalmat, a szakmai és emberi példát.
Jó utat, Erzsi.

Találkozunk még.

Pintér István
RAVAK Hungary

Erzsi szakmaisága, munkabírása és tenni akarása elvitathatatlan volt. Embersége, a mindenkinek kijáró jó szava és bátorító mosolya mellett végtelen szeretet jellemezte – az a szeretet, amellyel felém is fordult.

A földrajzi távolság miatt a személyes találkozásaink ritkák voltak, így leginkább a telefonhívások és az üzenetek maradtak nekünk. No meg az évenkénti, rendszeres milánói design „zarándokút” valamint a közös vitorlázások a különleges Stella csapattal.

A hajón reggelente ő ébredt elsőként, és azonnal vitte a kávét a kapitányainknak, akik meg is jegyezték: még soha nem volt ilyen jó dolguk.

Egyszer kikötöttünk egy kis horvát halászfaluban – a nevére már nem is emlékszem. Róttuk a köves utcákat, kerestük az izgalmas látnivalókat, amikor rábukkantam egy apró „hajós kápolnára”. Mondtam a Stelláknak, hogy én ide bemennék, mert kíváncsi vagyok, milyen energiák laknak benne. Ők türelmesen vártak odakint, amíg én bent a valamit kerestem. Amikor kijöttem, Erzsi volt az első, akit megláttam.
– Na, mit találtál odabent? – kérdezte.
– Sok szeretetet. Olyan jólesne most megölelni téged… Szabad? – kérdeztem vissza.
– Gyere, ölelj meg! – mondta.
És ott, azon a helyen, a kis halászfalu valószínűleg egyetlen aprócska terén szorosan átöleltük egymást. Akkor és ott mérhetetlen szeretet áradt szét köztünk – olyan, ami soha nem fogy el.

Szeretettel gondolok Rád! Köszönöm hogy voltál nekem.

Szabó Rita

Erzsit viccesen Don Mamanak hívjuk, mert egy kicsit olyan, mint egy igazi olasz mamma. Mindenkire figyel, minden információ összefut nála, mindenre emlékszik és cinkosan benne van minden huncutságban.

Vonzza maga köré az embereket, mert valamiért jó a közelében lenni.

Ha kell, gondoskodik rólunk, hiszen számtalanszor elmegy kora reggel a piacra vásárolni, hogy valami finomságot hozzon a közösen töltendő hétvégére. Együtt pakol, cipekedik velünk a kiállítások után, pedig neki más feladata lenne. Élvezettel szervez, irányít, mindezt szeretetből.

És bármikor segít. Ez a segítőkészség annyira a sejtjeiben van, hogy még akkor is ő akar segíteni, amikor már neki van szüksége segítségre.

Nem véletlen a jelen idő. Még nem lehet Róla múlt időben beszélni…

Istók Zsuzsa

Mindig a napos oldalon járt, úgy, hogy őt sem kerülhette el az árnyék, volt feladata bőven. De kősziklaként állta a hullámcsapásokat. Csodálatos csapatot varázsolt, fényes lelkével és éles eszével. Mindenki becsülte és szerette. Ritka virágszál ő, mint egy Middlemist’s red.

De a mi életünknek része volt és marad örökre, hála érte!

Viczán Ágota
Mediterrán Kerámia

Amikor Erzsire gondolok, mindig a vidám, nevető arcát, a huncut szemeit, a fantasztikus életörömöt látom magam előtt. Hihetetlenül sokat nevettünk együtt, és a mondás azt tartja, hogy a nevetéssel töltött percek pont ennyivel hosszabbítják meg az életet. Hiszem, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a végletekig kitoljuk azt az időt, amennyi neki adatott….

Nem szeretnék szomorúan gondolni Rá, ezért most megosztok egy számomra nagyon kedves és rendkívül vicces emléket, amelyet Erzsivel éltünk át néhány évvel ezelőtt.

A Török Kereskedelmi és Iparkamara meghívására Bursába utaztunk egy szakmai kiállításra. Bursa a török bútorgyártás fellegvára, és a rendezvény célja az volt, hogy a helyi gyártók bemutatkozhassanak a nemzetközi piacon, valamint közelebb hozzák egymáshoz a gyártókat és az Európa különböző országaiból érkező szakmai partnereket.

Mi a LOSZ képviseletében vettünk részt az eseményen, és azt gondoltuk, hogy a hagyományos bútorvásárokhoz hasonlóan majd sétálgatunk, nézelődünk, inspirálódunk, és megismerjük az újdonságokat. Ennél nagyobbat azonban aligha tévedhettünk volna.

A szervezők már kora reggel buszra ültették a nemzetközi vendégsereget, majd mintegy kétórás utazás után megérkeztünk egy sivatag kellős közepére épült hatalmas bevásárlóközpontba, amely kizárólag török bútorgyártók bemutatótermeinek adott otthont. Ekkor derült ki számunkra, hogy az egész napot egy B2B üzleti találkozón kell töltenünk.

Kaptunk egy saját asztalt, névtáblát, és mielőtt feleszmélhettünk volna, már sorban álltak előttünk a tárgyalópartnerek. Ráadásul pontos nyilvántartást kellett vezetnünk arról, hogy kivel egyeztettünk, amit a nap végén szigorúan ellenőriztek is. Nem volt kibúvó!

Miközben rajtunk kívül szinte minden résztvevő kereskedő volt, és komoly üzletek születtek, mi újra és újra igyekeztünk elmagyarázni, hogy lakberendezők vagyunk, nincs importcégünk, és nem vásárolunk tőlük nagy tételben. Ennek ellenére minden egyes kiállító végignézette velünk a katalógusait, mi pedig udvarias érdeklődéssel és lelkes bólogatással próbáltunk kifejezni a tetszésünket, még ha nem is volt mindig így.

A nap végére teljesen kiszáradt a szánk, az agyunk pedig szinte kiürült a rengeteg információtól és látványtól. Olyan mértékben elfáradtunk, hogy már magyarul is alig tudtunk megszólalni.

Az egész helyzet annyira abszurd és szürreális volt, hogy amikor végre kijutottunk a mosdóba, vulkánszerűen kitört belőlünk a nevetés. Percekig csak kapaszkodtunk egymásba, könnyes szemmel nevettünk, nem tudtuk abbahagyni, és alig kaptunk levegőt.

Ezt a történetet Erzsivel még hosszú ideig emlegettük. Valahányszor eszünkbe jutott, újra nevettünk rajta, és mindig jókedvre derített bennünket.

Sallak Andrea

Erzsi számomra olyan volt, mint egy édesanya, a legkedvesebb barátnőm és a legjobb kollégám egy személyben.

Amikor megismertem, azonnal a szeretetébe fogadott. Kedvessége, türelme, gondoskodása és örökké derűs, életvidám természete miatt nagyon hamar a szívemhez nőtt. Őt egyszerűen csak szeretni lehetett.

Annyi közös emlékünk van, amelyekre mindig mosolyogva fogok visszagondolni. Felejthetetlenek maradnak a kiállítások, amikor annyira belefeledkeztünk a munkába, hogy sokszor észre sem vettük, ránk virradt. Kimerülésig dolgoztunk, hogy néhány nap alatt több száz négyzetméternyi stand elkészüljön. Még a fáradtságban is ott volt a nevetés, a jókedv.

Soha nem felejtem el azt az éjszakát sem, amikor egy ilyen hosszú munka után indultam volna haza. Mivel vidéken lakom, másfél órát kellett volna vezetnem. Erzsi ezt nem engedte. Sofőrszolgálatot hívott, és csak akkor nyugodott meg, amikor tudta, hogy biztonságban hazaérek. Ez volt ő – mindig másokra figyelt, mindig gondoskodott rólunk.

Az utolsó közös munkánk emléke is örökre velem marad. Anyagmintákat, katalógusokat cipeltünk fel az ügyfélhez, még székeket is vittünk magunkkal. A megrendelő az ablakból nézett bennünket, majd széles mosollyal csak ennyit mondott: „Úgy látom, beköltöznek hozzám!” Olyan jót nevettünk. Vele mindig öröm volt dolgozni – minden gördülékenyen ment, és a legnehezebb pillanatokban is megtalálta a humort.

Erzsi nemcsak kivételes kolléga volt, hanem olyan ember, akinek a szeretete, embersége és jósága mély nyomot hagyott mindazok szívében, akik ismerték.

Mindig különleges helye lesz a lelkemben. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem őt. Hiszem, hogy valójában nem ment el. Itt él tovább az emlékeinkben, a nevetéseinkben, a történeteinkben és mindannyiunk szívében.

Nekem most is itt van, és örökké itt is marad velem… velünk.

Szeretlek, Erzsi.❤️

Kiszely Beáta

Szia Erzsi!

Jó hogy beszélünk, most egy kis nyugi van, meg kánikula. Lement a választás, és mindenki nagyon odatette magát, és még pályázati videók is készültek. Remélem tetszettek az ötletek a jövőre vonatkozóan! Szinte láttam hogyan forgatod a szemeid hidd el nekem. Én is sóhajtottam persze veled együtt, de ez így jó most. Kialakul majd, nagy a lelkesedés és valahogy mindenki Neked akarja megmutatni, hogy mire képes. Talán ez a legnagyobb elismerés Neked tőlük, tőlünk!

A céges tagok is nagyon rendesek ám, ne izgulj miattuk! Persze ehhez az is kellett, hogy anno te jól irányba állítottad őket a belépésük alkalmával. Nem is értem hogy csináltad, de a végén működött.

Mostanában is vannak ám új ötletek, de valahogy az volt a klassz amikor TE azt mondtad: „Te figyelj Ottó, arra gondoltam, hogy nem lehetne esetleg…”. És én erre jegyzeteltem egy sort, és annyit mondtam: felhívom és meglátom mit lehet csinálni, de biztosan ki lehet rá valamit találni. Minden elnökségi után az M1 bevezetőjén már tárcsáztam is még frissében. 10-ből 4-5-ször működött is az alapötlet. Állati jó antennáid vannak, és a pletykarádió állomásod pedig verhetetlen. Emberismeretben és szakmai megítélésben sosem nyúltál mellé és amit mondtál arról a „pasiról és csajról…” az mindig úgy is volt. Valahogy mindig úgy éreztem hogy ezek a találkozások és információ cserék Téged 300 %-ra feltöltenek, de ezt máshogy nem is lehetne csinálni.

Beszélhetünk itt lakberendezési piacról, vagy AI-ról, meg a Verseny Hivatalról, a végén mindig az emberi kapcsolatok oldják meg a helyzetet. És te nagyon jó vagy ebben a műfajban is. Néhány kiállítás építés hajnala után amikor láttalak „enyhén feldúltan” szinte festékes kézzel interjút adni a sajtónak, na akkor irigyeltelek nagyon. Hogy van benned ennyi erő és önuralom, hogy mosolyogva tudod tolni a LOSZ szekerét 2 óra alvással?

Szerintem a 30 éves Losz Bálon te érezhetted a legjobban magad, és hidd el hogy csak nagyon kevés ember tudja hogy micsoda energiát adtál ennek a szervezetnek és adsz ma is és holnap is. Na puszi, most megyek a családhoz, de majd megint beszámolok a fejleményekről a „kopaszi„ után!

Feuertag Ottó
Europa Design

Drága Erzsi! Rengeteget köszönhetünk Neked!

Nagyon sokat segítettél nekünk, csendben, mosolyogva, mindig ott voltál, mindig számíthattunk Rád, Te voltál a konferenciák, tanácsadások, standtúrák mozgatórugója. Te töltötted meg lélekkel a rendezvényeket. Barát voltál, segítő, kolléga és egy csodálatos Jelenség. Nélküled már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen, de hisszük, hogy ott leszel velünk mindig, mindenhol. A szívünkben biztosan! Nagyon fogsz hiányozni! 🖤

Homeinfo.hu

Ács Erzsébet lakberendező pályafutását közgazdászként kezdte: diplomáját a M. K. Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, majd saját vállalkozást alapított, ahol adótanácsadással és könyveléssel foglalkozott. A lakberendezés iránti szenvedélye azonban új irányt adott életének: 1997-ben lakberendezői végzettséget szerzett, és ettől kezdve a szakma aktív szereplőjévé vált.

2010-től a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) elnöke. Több mint 20 évig dolgozott azon, hogy a szakma ismert és elismert legyen, a minőségi munka pedig figyelmet és a pályakezdők megfelelő segítséget kapjanak. A tagság 2012-ben, 2015-ben és 2018-ban is bizalmat szavazott neki, így több cikluson keresztül irányította a szervezet munkáját.

Munkájáról, ami egyben az élete volt, így vallott: „A lakberendezés számomra szakma, hobby és kikapcsolódás. Egy elkészült lakásban mindig én magam is benne vagyok egy kicsit… kiállításokra, szakmai továbbképzésekre járok és képzem magam, hogy megrendelőim igényeit maximálisan tudjam kielégíteni.”

A LOSZ élén kiemelt feladatának tekintette a minőségi lakberendezés népszerűsítését és a szakma presztízsének erősítését. Hivatása, munkája és egyben hobbija volt a lakberendezés, évekig vezette a LOSZ kiállítási projektjeit, amelyekkel két alkalommal különdíjat nyert vezetésével csapata az „Év lakberendezője” pályázatokon.

Szinte a kezdetektől részt vett Klasszis TopDesign szakmai designversenyünk zsűrijének munkájában. Mindig rendkívüli alapossággal készült a verseny előkészítésére és a pályaművek értékelésére: rengeteg időt és energiát fordított a beérkezett munkák átnézésére, miközben szakmai tanácsaival és meglátásaival nagyban segítette a zsűri munkáját. A személyes zsűriüléseken is meghatározó szerepet vállalt, amikor közösen vitattuk meg és hoztuk meg döntésünket az adott év nyerteseiről.

Emlékét fájó szívvel megőrizzük. Nagyon fog hiányozni kedves, színes, okos, hozzáértő személyisége idei designversenyünk lebonyolítása során.

Turizmus Online

Ács Erzsébetet 2005-től ismerem lakberendezőként, majd titkári éveim alatt barátokká váltunk.

2010-ben az akkori titkár furcsa módon távozott a Szövetségtől, így ideiglenesen elvállaltam, hogy az éppen kezdődő – Erzsi által vezetett Construmát segítem az irodai háttérrel. Aztán a Közgyűlés elnökké választotta Erzsit, és én még négy évig maradtam a titkári székben…

Az elmúlt 16 évben napi szinten, a legközelebbről láttam, hogy sohasem félt megfogni a munka végét! Számára nem volt lehetetlen, bármilyen nehézséggel megküzdött a szakmáért, értünk…

Erzsi nehéz helyzetben vette át a LOSZ vezetését, a gazdasági világválság hatott a Szövetség anyagi helyzetére, és a tagság létszáma is minimális volt. Akkoriban a lakberendező szakmát inkább bútortologatásra, és étkészlet kiválasztásra alkalmas tevékenységnek tekintették sokan.

Innen pozícionálta a Szövetséget a mai helyére, hatalmas elszántsággal, megfeszített munkával, kreatív előrelátással és rengeteg szeretettel. Ma a Szövetség méltón képviseli a szakmát, tagjai közé tartozni érték, akár lakberendezőként, akár cégként.

Erzsinek különös képessége volt a helyzetek felismerésére, a lehetőségek kreatív kombinálására. Mindenkihez megértő figyelemmel fordult, és nem maradtak el az eredmények sem. Egyre bővült a taglétszám, és egyre több lehetőséget harcolt ki a Szövetségnek és tagjainak, mind a kiállításokon, mind a médiában, vagy társszakmai szervezeteknél.

A kiállításokról eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor már az egész csapat fáradt volt a rengeteg szervezéstől és munkától, az éjszakába nyúló standépítésektől. Nem úgy, mint Erzsi! Ő lubickolt ilyenkor! Ő volt, aki mindig kint volt az építkezésen, ha kellett bútort pakolt, vagy felmosott, ha kellett intézkedett és szervezett, hogy minden gyönyörű legyen a látogatók érkezésére. No persze ő is nagyon kimerült a végére, de a stand szétszerelésének pillanatában már lelkesen készült a következő kiállításra…

Tárgyalások során elérte, hogy a Szövetség egyre komolyabb standok megvalósítására kapott lehetőséget, és vezetésével az egyre kimagaslóbb minőségű enteriőrök rendre nyerték el a „Legszebb stand” díjakat, ezzel is bemutatva a lakberendezési szakma fontosságát, és növelve a Szövetség presztízsét. Nem volt olyan komoly kiállítás, ahol ne lett volna jelen a LOSZ.

Megújította az Év Lakberendezője Pályázatot. Az addig csak LOSZ tagoknak kiirt pályázat nyílttá vált, így a teljes szakma megmérettetheti tudását a neves építészekből és belsőépítészekből álló Zsűri előtt. Emlékszem, mennyire izgatottan várta minden évben a beérkező pályázatokat, és mekkora büszkeséggel töltötte el, hogy milyen sok kiváló lakberendező van az országban, vagy a határon túl is.
Nyitott személyiségét a Zsűri tagjai is pillanat alatt a szívükbe zárták, a kapcsolat hivatalosból barátivá változott.

Örök optimistaként folyamatosan kereste a lehetőségeket a megújulásra, a kapcsolódást a tagsággal és a társszakmákkal. Örömmel vállalta az egyre gyakoribb felkéréseket tervpályázatok elbírálására. Média megjelenésekben szaktekintélyével hitelesen népszerűsítette a tudatos termékválasztást, a minőségi lakberendezést.
Rendszeresen vizsgáztatott lakberendezési iskolákban. Fontosnak tartotta az utánpótlás nevelését, és mindig boldogan mesélte, hogy milyen kreatívan oldották meg a feladatokat a hallgatók.

Minden évben nagy elánnal vetette bele magát a szakma évek óta legjobban várt eseménye, a Kopaszi-gáti Konferencia szervezésébe. A régről ismert konferenciát megújították, és az oktatás mellett a lakberendezők és tagcégek együttműködése került középpontba.
Mindig fontosnak tartotta a szakma fejlődését, és a továbbképzést, így minden évben hangsúlyt kapnak a kiváló újdonságokat és innovációkat bemutató előadások. De ugyanilyen fontosnak tartotta a személyes kapcsolatépítést is, ahol a tervezők és cégek kölcsönösen segíthetik egymást a munkák során. Az együttműködés kialakítására igyekszik lehetőséget nyújtani az egész napos Konferencia a kiállítótereivel, és büféasztal melletti beszélgetéseivel.

Erzsi mindig az aktualitást kereste, így a Konferencián csemegeként mindig sikerült olyan különleges meghívottat találni, aki bemutatta éppen elkészült, vagy díjazott munkáját. Mára már elengedhetetlenné vált a Kerekasztal Lovagjainak beszélgetése is, melynek során egy-egy kiemelt, trendi témát járnak körbe sajátos szempontjaik alapján.
A rendezvény annyira népszerűvé vált, hogy rengetegen látogatják a LOSZ tervezőtagságán kívül is.

Erzsi elnöklése alatt valósult meg az I. Tervezők Bálja is. A LOSZ 20. születésnapját különlegesen szerette volna megünnepelni a társszakmákkal közösen, társadalmi esemény formájában. Lelkesen vetette bele magát a szervezésbe, figyelt a helyszínre, dresscode-ra, menüre, de még a legapróbb asztaldíszre is. Persze voltak szirénhangok, akik óvták egy ilyen nagyszabású rendezvény megvalósításától. Aztán az este emelkedett hangulatát élvezve felkiáltottak: „Ez hihetetlen! Tényleg megcsináltátok!”

Az esemény annyira sikeres lett, hogy azóta mindenki várja a következő bált. Mostanra már hagyomány lett, hogy öt évente a kiemelt évfordulókon kerül megrendezésre az újabb Tervezők Bálja.

Legutóbb 2025 januárjában ünnepeltük együtt a LOSZ 30. éves jubileumát, Nagy Gatsby stílusban, … még Erzsivel együtt…
Ugyanolyan odafigyeléssel készült, mint az első bálra.
Megjelenése stílusos volt, ragyogott, boldoggá tette, hogy mindenki jól érzi magát a rendezvényen, szeletelte nekünk a tortát… Imádta a körülötte lévő nyüzsgést, az embereket, kollégákat…

Erzsi! Nagyon hiányzol…

Máray Klára