Dávid Julira emlékezünk
Dávid Júlia … JULI
Azért vállaltam, hogy írok pár gondolatot Juliról azoknak, akik csak távolabbról ismerték, mert én közelebbről…. azt gondoltam, nem lesz olyan nehéz, hiszen annyi emlékem, élményem van vele, amiből bőven tudok válogatni….. azonban 15 évnyi intenzív emlékből nagyon nehéz szomorú szívvel rövidke, összeszedett bemutatót írni. Viszont a rengeteg képet végignézve csak mosolyokat, teli szájjal, könnyesre nevetős arcokat láttam, így megerősítettem magamban az érzést, hogy elmondjam nektek az egyik legfontosabbat Juliról: szerette az életet, szeretett nevetni, bolondozni, jókat beszélgetni, mindig valami újat, kreatívat kitalálni…. így született meg egy nagyon nehéz gazdasági környezetben és időszakban egy erőt adó és összekovácsoló „szellemi alkotóműhely” a YUNO Design a Margit híd pesti lábánál.
Azok a lakberendezők, akik ott találkoztunk – néha csak éppen összefutva, miközben a megbízóinkkal anyagokat válogattunk, terveket egyeztettünk, vagy egy-egy szakmaibb vagy lazább tematikus rendezvényen – ma is együtt vagyunk, többek vagyunk egymásnak, mint kedves, ismerős kollégák. Biztos vagyok benne, hogy azokban a nyűgösebb, gazdaságilag instabil években ez a kis közösség valódi támogatást jelentett, ha csak lelkileg is, …de ha a lelked rendben van, akkor tudsz jól működni….
„Tökéleteset nem akkor alkottál, ha már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha már nem tudsz mit elvenni belőle.” – Antoine de Saint-Exupéry
Nem kellett volna elvenni belőle !!!!! ….
Dávid Júlia – lakberendező – 2024. szeptemberétől nem velünk mosolyog tovább, hanem mosolyogva figyel minket – fentről (ebben biztos vagyok)
Budai Ildikó