Sallak Andrea interjúja a Bau Styl vezetőivel

Interjú a Bau Styl vezetőivel

A Bau-Styl Kft. csatlakozott a Lakberendezők Országos Szövetsége céges tagozatához. Ezen alkalomból a cég vezetőivel, Dobos Gáborral és Dobosné Reginával készített interjút a LOSZ Év Lakberendezője 2019 pályázat szakmai nyertese, Sallak Andrea

 

Minden, ami egy ház építésénél fontos lehet – Ez a Bau-Styl Kft. – aki közel 30 éve indult az ország egyik első építőipari, kereskedelmi családi vállalkozásaként, és akit már 6 éve a Budapesti agglomeráció egyik legmeghatározóbb fürdőszobaszalon szereplői között említünk. A cég vezetőjével, Dobos Gáborral és a fürdőszobaszalon üzletág vezetőjével, Dobosné Reginával beszélgettünk a bemutatóteremről, a termékeikről és a Lakberendezők Országos Szövetségével tervezett közös együttműködésről.

– Mi volt a konkrét céljuk azzal, hogy egy építőiparban dolgozó cég kapcsolatot keressen a lakberendezőkkel?
D.G: Cégünk nem kizárólag építőanyagokkal kereskedik, hiszen 6 éve kibővítettük profilunkat burkolóanyag és szaniter forgalmazással is. Vecsésen egy 500 négyzetméteres fürdőszobaszalonban várjuk vásárlóinkat, partnereinket, ahol a mai modern elvárásoknak megfelelően tudjuk bemutatni termékválasztékunkat. Az elmúlt években is sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítanunk lakberendező, belsőépítész partnereinkkel, de bízunk benne, hogy a jövőben sikerül tovább bővítenünk az együttműködések számát.

– Mely cégeket képviselnek, milyen árukészlettel találkozhatunk a bemutatóteremben?
D.R: Alapvetően felsőközép-, és prémiumkategóriás termékekkel foglalkozunk. A burkolatok többnyire Olaszországból érkeznek, képviseljük a FAP, az Atlas Concorde, a Caesar, Marazzi, a Marca Corona, az Iris, az Imola és a Novabell cégeket, de foglalkozunk elérhetőbb árú lengyel és spanyol lapokkal is. A szaniterek közül az összes ismert német, olasz, spanyol gyártó a beszállítónk közé tartozik.

– Mi az, ami Önök szerint kiemeli a szalonjukat a más, hasonló termékeket kínáló cégek közül?
D.G: Kis- és nagykereskedelmi szereplőként versenyképesebb árakat tudunk garantálni a vevőinknek, partnereinknek. Ezen felül termék portfóliónkból hatalmas raktárkészlettel rendelkezünk, így, amennyiben nem áll rendelkezésre a kiválasztott termék, saját logisztikai folyamatainknak köszönhetően, viszonylag rövid idő alatt be tudunk szerezni. Célunk, hogy vásárlóink igényét maradéktalanul ki tudjuk szolgálni!

– Mi az a plusz érték, ami a lakberendezők számára vonzó lehet?
D.R: Plusz értékként a teljes együttműködési folyamatra helyeznénk a hangsúlyt. A piac többi szereplőjénél is ismert jutaléklehetőségeken túl az elsődleges célunk, hogy partnereink projektjeit az elejétől a végéig kiemelt figyelemmel kísérjük, így könnyítve meg munkájukat. Ebben segítségünkre vannak szakmailag felkészült és motivált kollégáink.

– Milyen egyéb szolgáltatásokkal csábítják Vecsésre az ügyfeleket?
D.G: A távolság ellenére sok budapesti ügyfelünk van, akiknek vonzó a jó közlekedés, az ingyenes parkolási lehetőség. Ezen kívül kialakítottunk olyan kis tárgyalókat, ahol a lakberendezők, belsőépítészek nyugodt körülmények között tervezhetnek megrendelőjükkel. Fontos megemlíteni még, hogy igény esetén ingyenes 3D látványtervezést is biztosítunk partnereinknek. Ezeken a terveken valósághű módon jelenítjük meg a korábban megálmodott enteriőrt.

– Milyen terveik vannak a LOSZ-szal kapcsolatban?
D.G: Céljaink közé tartozik, hogy a piacon megszerzett 30 éves tapasztalatunkat továbbadjuk.
Jövő évi terveink között szerepelnek olyan továbbképzések megvalósítása, amivel segíthetjük a lakberendezők, belsőépítészek munkáját. Mivel minden építőipari ágazattal kapcsolatban állunk, szinte nincs olyan kérdés, amire ne tudnánk a választ és nincs olyan probléma, amiben ne tudnánk segítő kezet nyújtani.

 

Sallak Andrea interjúja a Bau Styl vezetőivel