Harmónia és elegancia
Megrendelőim felkértek egy újépítésű lakás teljes körű lakberendezésére. A feladat magában foglalta az egy légterű konyha-étkező-nappali, előszoba, két kisebb fürdőszoba és egy hálószoba megtervezését.
Mikor csatlakoztam a projekthez, a lakás villany- és kapcsolókiállásai már megvoltak, így ezeket nem tudtuk módosítani, így ehhez igazodtunk. A fürdők burkolatának kiosztása volt a legsürgetőbb feladat, mivel az építkezés ehhez a fázishoz közeledett. A burkolatok között strukturált csempét használtunk dekorációs elemként, míg a fehér színt a fa burkolat természetességével kombináltuk.
A gyerek- és vendégfürdő enteriőrje egyszerű, és a kis tér maximális kihasználására törekedtünk, helyet kapott egy kád, egyedi tervezésű mosdószekrényt és törölközőszárítót. A szülői fürdőben épített zuhanyt terveztünk, modern stílusú, egyedi gyártású mosdószekrénnyel és a helység többi fontos elemével.
Ezután az előszobára koncentráltunk, amely első benyomást kelt a lakásba érkezéskor. Itt arra ügyeltünk, hogy a kis helyiség ne tűnjön sötétnek, így világos színeket használtunk. Beépített szekrényt alakítottunk ki nyitott részekkel, egy kis ülősarokkal és pakolóhellyel.
A folyosó végig vezet minket a lakás fő terébe, a nappaliba és a konyhába. Itt megőriztük a modern, elegáns stílust, amely a konyha dizájnján is tükröződik. A fekete kiegészítők dominálnak, de a tölgy melegségével harmonizálnak, kellemes légkört teremtve. A konyhában egyedi, vékony munkapult áll, amelybe a beépíthető mosogató is beleolvad, így a külső szegélye nem látszik. Az egész konyha letisztult és elegáns. Az étkező is itt kapott helyet, egy nagy pultsziget formájában, amely kényelmesen kialakított, ezt LED világítással és függesztett lámpákkal kiegészítve.
A hálószoba a világos színekhez visszatér, a pihenés és harmónia érdekében. A különleges gardrób kialakítása kulcsfontosságú volt, amit lamellás válaszfallal választottunk el az alvó résztől. Az ágy egyedi tervezésű, bársonyos hátlappal rendelkezik, amely jelentős díszítőelemet ad a térnek.
Összességében az enteriőr az ügyfeleim igényeit és személyiségét tükrözi, és igazán látványos eredmény született.
Banyár Enikő
lakberendező