Hompok Melinda

Fiatal hölgy lakásának átalakítása igazi nőies otthonná

 

Megbízóm egy fiatal, egyedülálló hölgy volt, aki az 54 m2-es zuglói lakását szerette volna melegséget árasztó, hangulatos otthonná változtatni.

Az egyik előző ügyfelem ajánlott neki, amikor elméletileg épp befejezte a lakásfelújítást, de sajnos nem volt megelégedve az eredménnyel. Ezért úgy döntött belevág még egyszer a munkálatokba. Találkozásunk előtt majdnem egy évvel kezdődött a kálváriája, amikor felkért egy lakberendezőt lakása áttervezésére, aki ügyesen átszervezte a tereket és megtervezte a berendezést, azonban a kivitelezés kezdete előtt magánéleti okokra hivatkozva magára hagyta a tulajdonost, aki kénytelen volt egyedül belevágni a projektbe. Sajnos a választott mesterek munkája azonban hagyott maga után némi kívánnivalót, ráadásul nem is a terveknek megfelelően valósultak meg az elképzelések.

Így rájött, hogy csak akkor lesz elégedett az otthonával, ha újrakezdi a procedúrát, ezért gyorsan neki is kezdtünk. A közös munka elején inspirációként kaptam skandináv, minimalista, rusztikus és nőies stílusjegyeket viselő enteriőrök képeit. Ezekből kellett egy meleg, otthonosságot árasztó, nőies, ugyanakkor a néhány megtartani kívánt bútorhoz illeszkedő modern otthont varázsolnom. Megrendelőm elsősorban fehérben és a kiegészítő színek visszafogott használatában gondolkodott, így ezen az úton indultunk el.

Az előszobában a meglévő beépített szekrényhez kellett alkalmazkodnunk. Ide a keskeny helyre való tekintettel egy kis konzolasztal került a kulcsok és táskák lerakásához, illetve egy több darabból álló, egyedi tükör, mely egyszerre tágítja és díszíti a teret.

Az amerikai konyhás nappali-étkezőben a modern, magasfényű fehér konyhabútor, a retro bordó hűtőszekrény és a sötétbarna laminált parketta adott volt. A többi, már megvásárolt bútor, lámpatest és kiegészítő továbbértékesítésre és ajándékozásra került. A hűvös, szürkés színű konyhapultot és ablakpárkányokat aranyló méz árnyalatú tölgyre cseréltük, melyek melegséget kölcsönöznek a lakásnak. Az alsó és felső szekrénysor közé egy edzett üvegre nyomtatott, zöldfal képét helyeztük, mely üde színt és otthonosságot hozott a konyhába. A rajta lévő apró bordó levelű növények pedig tökéletesen harmonizálnak a hűtőszekrénnyel.

A hűtő képében hangsúlyosan jelenlévő bordót zölddel, dzsungel mintás függönnyel és az ezen szereplő további színekkel egészítettük ki a nappaliban. A bútorok a megtartott konyhaszekrény anyagából és a méz árnyalatú tölgyből készültek méretre, az elhelyezendő tárgyakra szabva. Így öltött testet a nappali szekrénysor, a TV mögötti falburkolat kis polcokkal, egy fiókos komód, az étkezőasztal és a fürdőszoba ajtó melletti sarkot maximálisan kihasználó könyves szekrény is. A tulajdonos a tervezés kezdete előtt már megrendelt egy kanapét, mely a munkálatok vége felé érkezett csak meg, ezzel is fokozva az izgalmakat. A nőies hangulatért a rosé gold lámpatestek, a fém lábú, üveg dohányzóasztal és a további fémes kiegészítők felelnek. A komód feletti falat és a hálószobát Juliart egyedi festményei díszítik, melyek tökéletes színharmóniát alkotnak a többi dekorációs elemmel.

A hálószobában megtartottuk a gardróbszekrényt, az ágyat és a fehér laminált parkettát. A színvilágot igyekeztünk a nappalinál is nőiesebbre hangolni, így pasztell rózsaszín függönyt, takarót és díszpárnákat választottunk a szürke ágyhoz. A karnis eltakarása vékony, a lakás stílusához illeszkedő stukkó készült, akárcsak a nappaliban. Itt kihívás elé állított minket a szennyvízcső által produkált folyamatos csobogó hang, mely éjszaka is nagyon zavaró volt a tulajdonos számára. Ez pont az ágy fejvége mögött helyezkedett el a válaszfal kellős közepén. Ennek hangszigetelésére született az az előtétfal, mely a szigetelő funkción túl vizuálisan kijelöli az ágy helyét, valamint hordozza a falfülkéket az azokat ékesítő képekkel és dekorációs elemekkel együtt.

A fürdőszobában ügyfelem szerette volna megtartani a csempét és a fürdőkádat. A helyiséghez se színben, sem pedig méretben nem illeszkedő, meglévő bútoroktól megszabadultunk, helyüket egyedileg tervezett, a fürdőt optikailag nem szűkítő elemek vették át. Fehér színben készült a kazánt rejtő szekrény, ezzel ellensúlyozva robusztus méretét. A mosdó alatti szekrény tölgy színű lett, mert szerettük volna elkerülni a túlzottan hideg, steril végeredményt. A mosdó méretre vágott, mosógép felett végigfutó pultja alkalmas a virágok és használati tárgyak elhelyezésére. A kristályokkal szegélyezett tükör és a falikarok pedig az elegáns, budoár érzést erősítik.
A lakás egészében áttervezésre kerültek a rejtett és díszítő világítások, a fényforrások kiválasztásánál pedig nagyon ügyeltünk a meleg tónusú színek használatára, ezzel is erősítve az otthonos légkört.

Ugyan második próbálkozásra, de végül sikerült elérnie a kívánt végeredményt, így a tulajdonos hölgy végre elégedetten tér haza esténként otthonába.

A fotókat készítette: Lugosi Péter, Lugopicture

 

Hompok Melinda
lakberendező

 

Előtte-utána képek a lakásról:

 

A lakás végső dekorálása: