Puttók és császárnő reliefen
Éteri terek megmentése egy bérpalota csonka lakásában
Eladásra szánt, majdnem 100 négyzetméteres lakás felújításában vettem részt. A lakás Pesten, egy 1890 körül épült bérpalotában található, amelyet Wellisch Alfréd műépítész tervezett. A historizáló, eklektikus épület főleg neoreneszánsz és szecessziós stíluselemekben bővelkedik.
Mint nagyon sok régi pesti bérházi ingatlan esetében, itt is az eredetileg sokkal tágasabb, nagypolgári rezidenciából választották le a lakást. Az elmúlt évtizedekben itt lakott az Operaház egyik magántáncosa, majd több gazdája is lehetett. Ez rögtön látszott a sok olcsó kényszermegoldáson és az egymással köszönő viszonyban sem levő stílusjegyeken, amelyeket az aktuális lakók mindig hozzátettek az éppen megtalált állapotokhoz. Ebből aztán persze valami teljesen más eklektika kerekedett, mint amilyen az épület saját eklektikája.
Egyvalamiben azonban egyetértés mutatkozott a korábbi lakók újabb és újabb felújítási buzgóságában: a nagy, dupla szárnyú ajtókat és a fölöttük levő reliefeket szerencsére egyikük sem bántotta. Talán a szobák így is tetszettek nekik, a gipsz tekintetekkel együtt. De az is lehet, hogy nem akartak még a domborművek leverésére is költeni, vagy csak megtanultak együtt élni az összevissza nézegető puttókkal és Mária Terézia királynő arcképével. Mert a hasonlóság és a terézvárosi helyszín alapján a Habsburg uralkodó az, akinek koszorú ölelte arcképét a Monarchia mesterei itt megörökíthették.
A lakást a tulajdonosa eladásra szánta, a felújításra viszonylag szűkös kerete volt. A feladatom a nappali és a nagyobbik háló (talán a valamikori szalon és a szivarszoba) felújításának a megtervezése volt. Az újra vakító fehérre festett reliefeket – hála a profi kivitelező csapatnak – most a kétféle szürke árnyalat emeli ki, amelyeket a fal, illetve a mennyezet kapott.
A gömbölyded reliefekkel és a rozettákkal éles kontrasztot alkotnak az új, sötét lámpák és a filigrán, fekete csővázas csillárok, amelyeket szintén én választottam. Az is cél volt, hogy egyfajta mai összhang jöjjön létre a használtan beszerzett, vintage jellegű bútorokkal, valamint az áruházi modern darabokkal együtt. Talán sikerült.
Borszéki Kata építész: projektvezető, használt bútorok beszerzése
Jankovich Oszkár lakberendező: színterv, berendezési tervek, új bútorok és tárgyak beszerzése
Köszönet a Mestereknek a profi kivitelezésért!