Krebsz Zsuzsanna - Finom szürkék és szaxofon

Finom szürkék és szaxofon

 

Ha erre a lakásra gondolok, puha pasztell árnyalatok jutnak eszembe, ezüstös szürkék, púderes tónusok. De nem volt ez mindig így, hiszen az erős cseresznye, az élénk sárga, kék és társai által meghatározott hangulatot száműztük a tágasabb hatás kedvéért.

Bár a lakás alapterülete nem kicsi, a szinte télikertként használható loggián kívül hét helyiség osztozik rajta. Az ide látogató sokfunkciós térbe érkezik, amely előszoba, nappali, dolgozó, étkező, konyha és közlekedő is egyben. Azon kívül, hogy a kabátoknak, cipőknek és a lerakandó dolgoknak legyen helye a bejárati ajtó közelében, fontos szempontom volt a tervezésnél, hogy az első benyomása az otthonról olyan vonzó legyen, hogy kíváncsi legyen, beljebb milyen hangulat fogadja. A nehézséget az okozta, hogy ebben a közös térben a szokásosnál is több tároló helyre volt szüksége a családnak, illetve a bejárati ajtó közelében nem volt lehetőség gardróbszekrény elhelyezésének. A sok nyílászáró egyénként is kevés bútorozható falfelületet biztosított ehhez. A rendelkezésre álló lehetőségeket beépített szekrényekkel kihasználva sikerült a tárolás gondját megoldani. Hogy a sok szekrény ne telepedjen túlságosan a helyiségre, igyekeztem a frontokat tapétával és tükörrel elrejteni, vagy üvegajtóval a benne elhelyezett, világítással is kiemelt tárgyakra terelni a figyelmet. A sok és többféle világítást és a következetes szín-, és anyaghasználatot is segítségül hívtam ehhez, tehát ebben a közös térben ugyanannak a lámpa-, és tapétacsaládnak a változatait használtuk. Ugyanez vonatkozik a bútorlapokra és a textilekre is.

A bővíthető étkezőasztalt és a kanapét térbe állítottuk. Helyüket az álmennyezettel és a belé tervezett lámpákkal ki is emeltük. Bár a meglévő bőrkanapé volt az egyetlen berendezési tárgy, mely az új elrendezés és a berendezés kiindulási alapját szolgálta, végül azt is lecserélték egy könnyedebb, mai darabra.Krebsz Zsuzsanna - Finom szürkék és szaxofon

A konyha sok háziasszony kedvenc főzőhelye lehetne a három ablakával, és azzal az adottsággal, hogy egy térben van ugyan a nappalival, étkezővel, de némileg el is különül tőle. De éppen az ablakoknak köszönhetően kevesebb felső szekrény elhelyezésére volt lehetőség, és az is adott volt, hol lehet főzőlapot és mosogatót elhelyezni úgy, hogy az ideális technológiai sorrend ne csorbuljon. Hogy minden szükséges funkciót kiszolgáljunk, kissé „átfolytunk” a nappaliba a sütőket is magába foglaló magas szekrénnyel. Az U másik szárán a kamraszekrény és a beépített hűtő kapott helyet. Így a két magas szekrény között elegendő szabad pultfelület maradt az előkészítési és főzési munkákhoz. Háziasszonyunk a fotózáskor isteni túrótortával kedveskedett nekünk. Ebből is úgy tűnt, a konyha kiállta a használat próbáját.

Amikor a nagylány elköltözött, az ikerfiúk külön szobába költözhettek. A pszichiáter szülők kifejezett kívánsága volt, hogy szobáik ne legyenek egyformák. Csupán abban, hogy mindkettőjük minden holmijának legyen helye benne, és a tanulás és szórakozás feltételeit is biztosítsuk. Mindketten vízilabdáznak, de míg Benedek olvasni szeret és zenél, Bálint inkább a számítógépes játékokkal foglalja el magát szabadidejében. Külön fürdőszobát is berendeztünk számukra, de mivel az a helyiség picit nagyobb alapterületű, mint a szülői fürdő, jobb híján itt helyeztük el a mosógépet és a szárítót is.

A szülői hálószobában az elképzelt nőiesebb hangulat érdekében púderes színű anyagokat használtunk. A meleg, visszafogottan rózsaszínes árnyalat megjelenik puhán a süppedős szőnyegpadlón, a bársonyos fali kárpiton és a többi textilen. A nagy tükörfelületek itt is testes tároló bútorokat rejtenek el a szem elől. Egyben tágítják is a kellemes adottságú, de méretes szekrényekkel nehezen berendezhető helyiséget. Ez a háló egyben próbahelyiségként is szolgál, hiszen a szaxofonok itt nem a dekoráció részét képezik csupán, napi használatban vannak.

Az első találkozástól a fotózásig két év telt el. Amikor az elkészült lakásban arról érdeklődtem, megérte-e a megpróbáltatásokat és beváltotta-e a változtatás a reményeiket, Kati a ház urát idézve ezt mondta: megszerettem a lakásunkat. Lakberendező nagyobb elismerésre nemigen vágyik.

Krebsz Zsuzsanna 
lakberendező

fotó:

Berényi János


Lakberendezés és szöveg:

Krebsz Zsuzsanna