Krebsz Zsuzsanna - Színekkel szépült otthonná

Színekkel szépült otthonná

 

Egy vidéki kisváros lakóparkjában vásárolta meg a frissen házasodott pár egy kétszintes ikerház egyik felét. A néhány évvel ezelőtt épült ház még szinte újnak számított, berendezését is alig használták. Érthető volt tehát, hogy a lehető legkevesebb bontással és cserével szerettek volna a saját ízlésüknek és igényeinek megfelelő otthont kialakítani a kissé jellegtelen lakásból.

Földszint:

Krebsz Zsuzsanna - Színekkel szépült otthonná

Emelet:

 

Krebsz Zsuzsanna - Színekkel szépült otthonná

A bézs-barna szín páros egyöntetűen végigvonult a 200 m2 minden helyiségén, az előszobán, a három fürdőszobán, a tágas amerikai konyhás nappalin át a hálószobákig. Feladatom tehát egyszerűen összefoglalható volt: a lehető legtöbb berendezési tárgy megtartása mellett első sorban színekkel (textil, tapéta), lámpákkal és a kandalló új burkolatával tegyem testre szabottabbá a házat. Célom volt emellett az is, hogy ahol lehet, praktikusabb elrendezésre törekedjek. Azonban a konyha esetében erre nem volt lehetőségem, pedig szükség lett volna rá. A férfias dolgozótól eltekintve az új lakást lágyabb formák és nőiesebb színvilág jellemzik.

A földszinten egybefüggő térben kapott helyet az előszoba, a konyha az étkezővel és a nappali. A tárolás gondja szerencsére a gardrób helyiségekkel már megoldott volt. A nappali sötét sarkának közelében szerettek volna megbízóim egy újabb ablakot vágatni, de erre nem volt statikailag lehetőség. Helyette L alakban szerelt előtétfalba süllyesztett fülkéket terveztem. Egyik oldalára tükörburkolat került, ami a rejtett világítást is megduplázza.

A lépcsőre narancsos, puha szőnyegpadló burkolatot választottunk, mellé a falra keleti hatású tapétát, melyet a tulajdonos hölgy kelet iránti vonzalma indokolt.

Az emeleti három hálóból elsőre csak egy hálószobát alakítottunk át, illetve a hozzá kapcsolódó fürdő kapott teljesen új berendezést.

fotók

Berényi János


tervező

Krebsz Zsuzsanna