Férfias, de tökéletes
Mindenekelőtt szeretném eloszlatni azt a közkeletű előítéletet, hogy egy férfi lakásának fekete-sötétbarna színekben kell tündökölni, helyesebben komorkodni. E lakás tulajdonosa középkorú, disztingvált, elfoglalt üzletember, aki otthonában nyugalomra, harmóniára, pihentető környezetre vágyik. Igényli a derűs színeket, kényelmet, kiegyensúlyozottságot. Teljes értékű otthont szeretne biztosítani kiskamasz lányának is arra az időre, mikor nála időzik, ezért is tartózkodtam az un. „pasis” színvilágtól, túlhangsúlyozott férfias relikviáktól.
Sikerült végre megvalósítanom egy régi vágyamat: Varrjuk egyszer a gombhoz a kabátot! Az első kiválasztott tárgy – ami, ha jól emlékszem a lakást is megelőzte, mert annak a vásárlási hercehurcája külön cikket érdemelne – a gyönyörű, kockás gyapjúszőnyeg volt. Ennek az árnyalatai határozták meg a lakás hangulatát, színeiből tudtam gazdálkodni a berendezkedés teljes folyamatában.
Hogy rátérjek végre a lényegre, a tér formálására és a műszaki megoldásokra is, először is le kell szögeznem, hogy túl sok fal mozgatás nem történt. Bár, mivel az emelt szintű szerkezetkész állapotban az elektromos vezetékek már be voltak húzva, és a gépészetbe is beavatkoztunk némiképp, azért így is maradt munka bőven.
A mostanában épülő társasházi lakások általános hibája szerintem, hogy a bejárati ajtóból az ember rögtön a konyhába csöppen, szinte az étkező asztal sarkába ütközik. Előszoba nincs, az építészek a kanapét szigorúan a mosogatódézsa irányába fordítanák, és általában nincsen hely szekrényeknek. (A söprűnek, felmosó vödörnek meg pláne.)
Ezeket a gondokat mindenképpen meg szerettem volna oldani, a tulajdonos kérésére pedig zárt konyhát is kellett kialakítani. Azt szerettem volna, hogy ez azért egy világos, derűs helyiség maradjon, ezért üveglapú ajtót és nagy ablakot alkalmaztam. Innen már csak egy lépés volt, hogy az amúgy is áthelyezett fürdő és WC falát is üveggel helyettesítsem az ajtó fölötti magasságban, hogy napközben is természetes fényt kapjanak a helységek. Ennek az lett az eredménye, hogy háromszor ijedtem meg reggeli munkakezdés idején, hogy valaki előző nap égve felejtette a villanyt. Pedig csak a nap sütött be a lakás közepén lévő WC-be. (Ja, és még nem is volt áram a lakásban.)
A fürdő falát azért helyeztem odébb, hogy az étkező részére egy védettebb sarkot alakítsak ki, amúgy sem volt szükség egy döntően egy fős háztartásban két WC-re, a mosógépet pedig a konyhában sikerült elhelyezni. A WC elfordításával pedig kulturált előszoba szekrénynek, mögötte pedig takarító eszközös kamrának sikerült helyet nyernem.
Kis változtatás volt, de tároló helyet lehetett nyerni azzal is, hogy a kialakított ajtónyílásokat a szobáknál is szűkítettem, a kapcsolókat a nyílásokhoz közelebb hozattam. Ilyesmivel gyakran 30-40 cm szekrénynek való helyet lehet nyerni, ha áruházi modulban gondolkozunk, akár 50 cm szekrény elem elhelyezhetősége múlik rajta. Kis lakásnál nagy szó!
Ami a berendezést illeti, a lehető legkevesebb kereskedelemben kapható bútort vásároltunk. Az alap darabok, a kanapé, a TV alatti íves szekrény, az étkező székek modern, de igényes termékek, a többi bútor túlnyomó részt méretre készült, saját terveim alapján. Többnyire a funkcionalitás és a visszafogottság volt a vezérlő elv, pl. a konyhabútor esetén, ahol a szabad rálátás miatt a nappalihoz való összhangot is szem előtt kellett tartani, vagy az előszobánál. Szabadabban, játékosabban terveztem a hálószobai szekrényeket, vagy a kislány szobáját.
Meghatározó jellegűek egy lakásban a nagy felületek. Itt egységes laminált padló uralkodik, világos színű, fűrészelt hatású, a konyhába is tökéletesen megfelelő. A beltéri ajtók sötét kerete, és vízszintes erezetű világos lapja határozta meg az asztalos bútorok anyagát is.
Rusztikus hangulatú ellenpont az előszobai nagy tükör kerete, a fonott „cipőhúzó” karosszék és a Flintstone ülőke, amit lerakó asztalkának állítottam az olvasófotel mellé. A szerintem nélkülözhetetlen antik részletek sem hiányozhatnak: praktikus összecsukható asztalkákat rejtő konzol az előszobában, szép zenélő óra a könyvespolcon.
Nagy kaland volt számomra az étkezőasztalnak megfelelő lábat találni. Mindenképpen valami nagyon nyers, nagyon ipari, „rozsdás” dolgot szerettem volna, de nemigen találtam meg az igazit, az idő pedig kezdett szorítani. Ekkor bukkantam rá a régi, míves vaskályhákat felújító és gyűjtő mesterre, aki aztán alkatrészekből elkészítette ezt a pompás darabot. Öblébe tetszőleges dekoráció helyezhető, cserélhető.
Ahogy a többi berendezési tárgynál, a lámpáknál sem kedvelem az egységes családok használatát, inkább formában, anyagban és hangulatban is változatos, egymást kiegészítő példányokat választok.
Nem szeretek egységes kategóriában, pl. „felső-közép árszínvonalú”, vagy „középkategóriás” vagy ehhez hasonló panelekben gondolkodni, vagy ezek szerint vásárolni. Minden lakásba javaslok drága dizájn terméket, vagy értékes egyedi ritkaságot is, de mindig megtalálom azokat az olcsó, vagy egyszerű-de-nagyszerű darabokat is, amikkel az előbbiekre valót ki lehet gazdálkodni.
Fotók: Berényi János
lakberendező
A TV2 SzÉpítők műsora is bemutatta a lakást: