Petyerák Katalin - Egy felújítási napló margójára

Egy felújítási napló margójára

 

Azok a munkák, amelyeken az elmúlt időszakban dolgoztam alapvetően két nagy csoportba sorolhatók: a klasszikus lakberendezői feladatokra és a „home staging” projektekre. Most ez utóbbiról szeretnék beszélni, de előbb tisztázzuk mi a hasonlóság és a különbség a két feladat között.

Mindkét esetében a pénz – esztétikum – funkció háromszögben navigálunk, tehát egy adott költségen belül maradva minél szebb és használhatóbb belső teret szeretnénk alkotni. Azonos az eszköztár is, hiszen tervezünk, bontunk-építünk, burkolunk, berendezünk és dekorálunk… a különböző gépészeti és egyéb feladatokról már nem is beszélve. A leglényegesebb különbséget talán a Divattervezők és a Stylistok példáján lehetne elmagyarázni. A Stylist első sorban azon munkálkodik, hogy egy adott ügyfél egyéni adottságait és igényeit, és a divatot harmóniába hozva alakítson ki egy a célnak tökéletesen megfelelő öltözéket/ruhatárat. Ezzel szemben a Divattervező az általános közízlés számára elfogadható a megcélzott vásárlói szegmens feltételezett igényei alapján alkot piacképes ruhákat/együtteseket. A Klasszikus Lakberendező a Stylisthoz hasonlóan egy konkrét megrendelő igényeit igyekszik kielégíteni, míg a Divattervezőhöz hasonlóan a Homestager feladata az, hogy a megrendelő lakását alakítsa át úgy, hogy az kitűnve a lakás kínálatból, a legjobb áron eladható legyen.

Petyerák Katalin - Egy felújítási napló margójára

Most az év végére fejeztem be néhány ilyen munkámat, melyekből egy budai bérházi lakás home staging példáján mutatom be azt, hogy hogyan is működik egy ilyen projekt. Adott volt egy 106 éves körfolyosós bérház első emeletén, egy nagyon elhanyagolt 88 m2-es (nappali + háló + cselédszoba) fafűtéses lakás. A feladatom az volt, hogy tervezzek meg és bonyolítsak le egy olyan beruházást, amely jelentősen megnöveli az ingatlan értékét. Minden ilyen projektemnél kell egy kis boszorkányság – meg kell jósolni, hogy ki/kik fogják megvenni, vagyis, hogy ki a célcsoport. Az értékesítés szempontjából természetesen érdemes úgy kialakítani, hogy minél szélesebb réteget célozzon meg.

A mai kor igényei egy 88 m2-es lakásnál megkövetelik, a két hálószobát és 2 fürdőszobát, így ezt figyelembe véve alakítottam át a tereket. A nappaliba bekerült a konyha és az étkező, a régi konyha és cselédszoba egybenyitásával pedig kaptam még egy udvarra néző csendes szobát, ami mellé még kialakítottam egy zuhanyzós fürdőt, és egy gardrób helyiséget is. A régi kádas fürdőszoba és a különálló WC megmaradt. Így létrejött egy modern 2 hálószobás 2 fürdőszobás lakás, mely kényelmes otthont biztosíthat egy családnak, vagy egy otthon dolgozó egyedülállónak, vagy akár Airbnb-s kiadásra is alkalmas.

Petyerák Katalin - Egy felújítási napló margójára

Az átalakítás műszaki, gépészeti része nem volt egyszerű, hiszen az új fürdőszobához és a konyhához el kellett vezetni a vizet, meg kellett oldani a szellőzést, és a konyhai elszívó kivezetését. Teljesen új fűtésrendszert kellett kialakítani, a legmodernebb kondenzációs kazánnal. Mivel a kémény helye adott volt, komoly fejtörést okozott az is, hogy a kazánt hova rejtsem el, de végül előrébb építve a kádat egy hófehér Lacobel üveggel borított fal mögé bujtattam, mely a kazán előtt nyitható ajtóval rendelkezik.

Az egykori nagypolgári életet idézte a 3,6 m belmagasság, a faragott tokozatú 3 m magas kétszárnyú ajtók, amiket mindenképpen meg akartam tartani, így azokat felújíttattam. Valamint úgy döntöttem, hogy a jó állapotban lévő, halszálkában lerakott tölgyfa parkettát is megtartom, ami természetesen csiszoláson, és lakkozáson esett át.

Az előszoba burkolatához a lakás előtti körfolyosó burkolata adta az ihletet, így esett a választásom a most egyébként is divatos patchwork hatású cementlapra, melyet úgy rakattam le, hogy „befolyik” a nappali konyha részébe. Az egyik fürdőszobában a TUBADZIN „All in white” burkolat családot használtam, a másikban pedig metró csempét, és itt egy helyen a cementlap is visszaköszön. A fürdők padlóburkolata világosszürke fa hatású lap.

A tapétát a nappaliban is és a hálóban is díszléccel kereteztem, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy megmaradjon a lakás századfordulós hangulata. Ebbe került egy modern, a mai kor igényeinek megfelelő berendezés.

Petyerák Katalin - Egy felújítási napló margójára

Az egész lakás színvilágában a szürke árnyalatait követtem a fehértől a feketéig. Kiegészítőnek pasztell rózsaszínt, pinket, ezüstös kéket, alkalmaztam, de ezek a színek többnyire csak a textilekben jelennek meg, így szabad mozgásteret hagyva a leendő tulajdonosnak a színvilág kiválasztásához.

Home staging esetén fizikailag berendezett tereket alakítok ki ténylegesen bebútorozva, dekorációval, lakástextilekkel otthonossá téve. Ebben is igyekszem két lábbal állni a földön és olyan bútorokat és berendezési tárgyakat berakni, amelyek megjelenésükben illeszkednek a megcélzott stílushoz de inkább csak jelzés értékűek – megfizethetők. Érdekes módon sokszor ezekhez a berendezési tárgyakhoz is ragaszkodnak a vásárlók.

 

Petyerák Katalin
lakberendező