Újratervezés
Újratervezés
Interjú Présel Nikolettel, az Újratervezés csapatának egyik tervezőjével
Az Újratervezés című műsor november 11.-étől látható a TV2 főműsor idejében. A vadonatúj doku-reality házigazdái Ördög Nóra és Stohl András, akikkel nehéz sorsú családokat és otthonaikat ismerhetjük meg, és kísérhetjük végig a házak újratervezése mellett a családok újjáépítését is. A családok között akad olyan anyuka, aki maga végezte háza kivitelezését. Illetve vannak olyan családok is, akik egy betegség miatt nem tudtak az otthonukkal eleget törődni. Miközben a műsorvezetők segítenek a családoknak az álmaik és vágyaik megvalósításában, egy profi csapat a tervezőkkel újjá varázsolja otthonaikat.
Takácsné Présel Nikolett lakberendező és LOSZ tag is részt vett az Újratervezés csapatában. Őt kérdeztük meg a műsorral kapcsolatban.
– 6 család történetét ismerhetjük meg, akik azon szerencsések közé tartoznak a nehézségeik ellenére, hogy az Újratervezés csapata fenekestül felfordítja otthonukat és életüket. A családok miután jelentkeztek a műsorba és bekerültek, egyeztettek veled az otthonaikkal kapcsolatban?
– A családok miután ki lettek választva a műsorba, azt csak az nap tudták meg mikor Nóra és András megjelent náluk, hogy közöljék a jó hírt. Így én sem tudtam egyeztetni a családdal a házzal kapcsolatos elképzeléseikről. Csak egy videóban láthattam őket, ahol pár szóban megemlítették mire vágynának az otthonukkal kapcsolatban. Ezt a videót akkor készítették mikor a csapat felmérte ki milyen körülmények között él.
– Egy családot egy hétig láthatnak a nézők a TV2-n. Valójában mennyi idő volt az otthonuk átalakítására?
– Egy családra 3 hét volt. Ez idő alatt meg kellett tervezni teljes egészében mindent és el kellett végezni az átalakítást, így a szakembereknek a dokumentáció is minél hamarabb kellett, hogy a bontási építési munkálatoknak neki tudjanak állni. Az így megtervezett otthonok kivitelezése egy szoros ütemezésnek és persze az ügyes munkásoknak köszönhetően gyorsan elkészült.
– A villámtervezés mennyire volt bonyolult? Hogy oldottad meg az egyedi gyártású berendezések beszerzését?
– Nem volt könnyű feladat. Olyan tervet kellett megalkotni, ami számukra tetszetős és a szűk határidőbe is belefér, annak ellenére, hogy személyes találkozóra nem volt lehetőség. Olyan berendezéseket választottam, amelyek azonnal elérhetőek raktárkészletről. Egyedi tervezésű bútorok készítésére a szűk határidő miatt nem volt lehetőség. Ahol mégis szükség volt valamilyen egyedi kialakítású bútorra a hely adottságai miatt, ott gipszkartonból épített tárolókkal oldottuk meg a feladatot.
– Mennyire volt nehéz a szűk határidő miatt összehangolni a kivitelezőkkel a munkát és a megbeszéléseket?
– Annak ellenére, hogy újként kerültem a csapatba és a kivitelezőket sem ismertem előtte, minden rendben és gördülékenyen ment. A határidő szűkössége miatt a tervekből minél hamarabb el kellett készíteni a számukra hasznos dokumentációkat, amellyel el tudták kezdeni a munkát. Természetesen előfordultak utólagos változtatások, mert egy bontási munkálat során mindig akadnak meglepetések és nem várt komplikációk. Olyan is előfordult, hogy az általam betervezett csempe nem volt megfelelő mennyiségben raktárkészleten, így azon is változtatni kellett. Mindezek ellenére a csapat rugalmasságának köszönhetően, sikerült minden akadályt leküzdeni és minden család számára a stílusukhoz illő és látványos eredményeket elérni. Szeretem a kihívásokat, így a szűk határidő nagy motivációt adott a munkához.
– A műsor során mi volt számodra a legjobb élmény?
– A remek csapatmunka mellett leírhatatlan élmény volt látni, amikor a családok belépnek és meglátják az újratervezett otthonaikat. Így a műsorban olyanban volt részem, amely ritkán adatik meg, hiszen a lakberendezők általában a családdal folyamatosan egyeztetve végzik munkájukat. Itt a meglepetés adott egy pluszt az egészhez.
– A családnak meglepetés volt az új otthon. Hogyan alakult ki a végleges terv, hogy döntöttétek el például, hogy milyen bontási építési munkák férnek bele egy adott otthon átalakításánál?
– Az Újratervezés című műsort a HBL Produkció Kft. készítette, így ők fogadták el a végleges terveket, amelyek kivitelezésre kerültek. Emellett természetesen a kivitelezőkkel folyamatosan egyeztettünk, hogy mely elemek mennyire munkaigényesek, melyek férnek bele a költségkeretbe és a határidőbe.
– Ha lehetőséged adódik a jövőben, szeretnél ismét együtt dolgozni a csapattal részt venni és ilyen műsorban?
– Természetesen igen, a csapat nagyon fontos dolog egy ilyen szűkre szabott átalakítás során, nagyon jól éreztem magam ebben a csapatban. Ha adatik lehetőség, mindenképpen szeretnék élni vele, amellett, hogy remek embereket ismertem meg segíthettem olyan családokon, akiknek nélkülünk nem vagy csak sokkal nehezebben sikerült volna befejezni otthonaikat.