Szilágyiné Krisztina - Bajai kétszintes családi ház

Bajai családi ház

2018 év végén keresett meg Gabi és Zoltán, hogy Baján épülő családi házuk főbb helységeinek belsőépítészeti terveit készítsem el, majd utána segítsek annak a kivitelezési munkáiban is. Már az első pillanatban jó volt a kommunikáció közöttünk, hamar egymásra hangolódtunk, vidám hangulatban kezdődött közös kapcsolatunk, ami a projekt végéig is megmaradt. Csodálatos emberek!

Alaprajz kiértékelésével kezdődött a munkafolyamat, megkértek rá, hogy nézzem meg mielőtt egy kapavágás is lenne, hogy belsőépítészetileg megfelelő-e a helységek mérete és elosztása. Csak kisebb változtatásokat kellett eszközölni, ezért 2019 év elején az előzetes igényfelmérés után hozzáláttam a ház belsőépítészeti tervezéséhez. Jól haladtam a koncepcióval, kialakult bennem a megfelelő anyag, szín és stílusirányzat, ami felé viszem a házbelső arculatát. Gabiék egy modern enteriőrt szerettek volna, de kérésük volt, hogy otthonos is legyen. Meleg anyag és színhasználatot kértek, élhető otthont, ahol két lánygyermekükkel élvezhetik az új otthon adta kényelmet.

Szilágyiné Krisztina - Bajai családi ház

Minden munkámban a harmóniára és az eleganciára törekszem, a ház adta nagyvonalú terek alkalmassá tették, hogy luxus érzetű, harmonikus otthont tervezzek. Így az első választásom egy olasz gyártmányú, magasfényű, márványmintás burkolatra esett. Amikor először találkoztam velük, Zoltánnak első kikötése volt, hogy szürke padlólap ne legyen, Gabi szerette volna de Zoltán félt tőle. Igyekeztem elterelni egy modernebb szín, forma és anyagvilág felé őket, a megszokott barna és bézs kombinációból. Megnyugtattam őket, főleg Zolit, hogy a szürkének rengeteg árnyalata van és ne féljen tőle, én azért vagyok, hogy ezt egységbe és formába öntsem. Mindent egységben és egyben kell látni! Ezért is voltak hasznunkra a professzionális látványterveim, mert azokon még lehet változtatni, illetve egyben láthatták az általam megálmodott enteriőrt. Kiindulópont volt az egész alsó szintet meghatározó fényes, szürkés padlóburkolat, majd e köré építettem a koncepció további részeit.

A burkolat „hidegségét” mindenhol textil mintás tapétával ellensúlyoztam. Álmennyezet került kialakításra mindenhol, arra kristályokkal díszített lámpák kerültek ezzel is növelve a luxus érzést. A függönyök rejtetten kerültek felhelyezésre, amelyeket a saját textil kollekciómból választottunk. Fényáteresztő egy lukacsos és színes függöny lett, eltérően a hagyományos struktúrájú függönytől, dekor sálak pedig magában mintás, kissé fényes textilek lettek.

Szilágyiné Krisztina - Bajai családi ház

Nappali-étkező egyben közel 50 m2, ebből nyílik a konyha, fürdő-gardrób és a szülői hálószoba. Étkezőbe olyan asztalt terveztem, ahol nagyobb családi összejövetelnél is többen körbe tudják ülni. Étkező székekben fontosnak tartom, hogy nagyon kényelmesek legyenek, ezért karfás, fotel székeket tettem. Étkezőbe bekerült még a tálaló szekrény helyettesítésére egy fali vitrin és egy szép komód is, így a tálaláshoz szükséges eszközök mindig kéznél vannak.

Nappali szervezesen kapcsolódik a többi helységhez, meghatározó eleme az egész háznak. Függesztett média falat terveztem, sok pakolós résszel, szeretem eltüntetni a felesleges, kevésbé fontos dolgokat, így rendezettebb és tisztább hatású a tér.
Terveken eredetileg egy nagy kanapét és két fotelt terveztem, de később ezt sarokülőre cseréltem mert erre volt igényük. Elemes, jól építhető, kényelmes modellt választottam. Ebben nagy segítség mindig a több mint 20 éves bútor kereskedői tapasztalatom. Határozottan és tudatosan választom ki a megfelelőt ügyfeleimnek, mert ismerem a bútor szakma minden rejtelmét. Mi a kényelmes és mi nem, melyik gyártó milyen anyagokkal dolgozik, így jobban bele látok a bútorok belsejébe is…stb.
Média fal szín és anyaghasználata kombinált, meleg fahatású a fényes kasmír szürke színnel elegáns elegyet alkot. Ez az anyag és színhasználat végig megy a lakás többi helységein is.
Eredetileg a kandalló fa tüzelésű lett volna, de később ezt megváltoztatták bioetanol látvány kandallóra, így ezt a részt újra kellett terveznem.

Szilágyiné Krisztina - Bajai családi ház

Konyha nagy kihívás volt, egyrészt elosztásilag és látványilag. Nincs közvetlen ablak ebben a helységben, így az építész a nappali fény bejutását egy födém eltolással oldotta meg ahol tetősíkba elhelyezett ablakon keresztül árad be a fény. Nagyon jó és látványos megoldásnak találtam, ezt figyelembe véve alakítottam ki a nem mindennapi felosztású és kinézetű konyhát.
Világos szürkésbarna fa hatású bútorlap és a fehér fényes színt együtt használtam, hogy optikailag is növeljem a teret. Nappalihoz kapcsolódó helységek átjáróiba belső burkolást alkalmaztam, azonos anyag használattal, mint a konyhában, ezzel is egységessé téve a kinézetet, de mégis elválasztódnak a terek egymástól, nem utolsó sorban védik a falat.

Hálószoba 16 m2, ez a helység a békéről és a nyugalomról szól. Minden munkámban nagyon fontos, hogy az ügyfeleim igényei, kedvenc színei megjelenjenek az adott térben. Ez így volt ennél is, meleg barna fahatású padlólaphoz a modern egyszínű szürke árnylatokat tettem. Falra tapéta került, mintás az ágy mögé, kristály hatású lámpák itt sem maradtak el.

Szilágyiné Krisztina - Bajai családi ház

Fürdőszoba ismételten tágas, nagyvonalú, ezért ide is olasz gyár termékeit helyeztem. Erről is készült látványterv, ami nagyban segítette a munkát.
Bútor fényes fehér egyedi tervezésem úgyszintén.
WC-ben eredetileg volt egy kis ablak, de az később nem került beépítésre. Itt is ugyan az a fény „játékos” megoldása látható, mint a konyhában. Zuhanyzás közben közvetlen kapja a fényt ez a rész. Ez nagyszerű megoldás volt az építésztől!

Eredetileg a nappali-étkező-konyha –fürdőszoba és a hálószoba tervezésére kértek fel. De ahogy haladtunk a munkákkal az előszoba és az emeleti rész tervezésére, design kialakítására is felkértek. Ezt nagy örömmel tettem, mert így végig tudtam vinni az egész házon egy egységes összképet.

Tulajdonképpen amit belsőépítészetileg megterveztem, az teljességgel meg is valósult, hála kiváló asztalosomnak és szakembereinek. Minden munkafolyamatot átbeszéltünk, folyamatosan egyeztettünk, ez az egyik legfontosabb része a kivitelezésnek. Elkötelezett híve vagyok a minőségi munkának, és maximalista minden téren.

Jó visszaemlékezni azon pillanatok egyikére amikor asztalosaim dolgoztak és Gabi anyukája sütött rengeteg palacsintát a fiúknak, hogy jobban haladjon a munka. Csodálatos gesztus volt tőle és ez a többi munkafolyamatnál is így volt, legyen az függönyözés vagy éppen fotózás. Gabival és Zoltánnal azóta is baráti a kapcsolatunk, egy újabb projekten dolgozunk együtt.

Szeretettel gondolok vissza azokra a napokra amikor láttuk együtt kinőni a házat a földből, együtt bosszankodtunk vagy nevettünk, mert ez is vele jár egy ilyen munkával. De amikor mindkét fél törekszik arra, hogy a legjobbat hozzuk a ki az adott helyzetből abból egy szép, álomotthon tud megvalósulni. Büszke vagyok arra, hogy amit megálmodtam azt teljességgel elfogadták, hiszen ezért kértek fel egy szakembert, még nagyobb boldogság nekem, hogy imádják otthonukat és büszkék rá.

 

Szilágyiné Krisztina 
lakberendező