Modern luxus
Ennek a munkának ez év elején kezdtem hozzá. Az építész részéről a ház tervének alapkoncepciója készült el, a belső terek felosztását, elrendezését a tulajdonosokkal alakították ki, majd ennek a finomítása, bútorozáshoz való igazítása már az én feladatom volt.
A projekt különlegessége, hogy társszakmában dolgozó házaspárnak kellett terveznem, ami nem kis kihívás volt, hiszen mindenkinek megvolt a maga ízlésvilága, tapasztalata, de a sok egyeztetésnek, véleménycserének köszönhetően a lehető legoptimálisabb otthont alkottuk meg közösen.
Első körben a nappali, étkező, konyha, előszoba, folyosó részt kellett megterveznem, ami nagyon nagy feladat volt. Kérésük volt, hogy a nagy belmagasságot lehetőleg hagyjam meg ahol csak tudom, de a bútorozás és a lámpák megfelelő elhelyezése nem engedte mindenhol. Olyan megoldást kellett találnom, hogy a térérzet is megmaradjon, de a műszaki feltételeknek is megfeleljen a kialakítás.
A nappali – konyha – étkező egy légtérben közel 78 négyzetméter, az előszoba és a folyosó 21 négyzetméter. Ezeket egyben kellett kezelnem dizájn szempontjából. A harmónia és a magas minőségű anyaghasználat fontos volt a tulajdonosoknak.
A projekt különlegessége, hogy a födém áttörés helyét én határozhattam meg, igazodva az építészeti elemekhez, homlokzati és tető kialakításhoz és a statikához. Ez külön nehézséget jelentett, de megoldottam egy nagyobb méretű áttöréssel, ahol bevilágító ablak segíti a megfelelő fény bejutását a konyhai részbe.
A nappali – konyha – étkező modern, elegáns enteriőrt képez amely kortárs elemekkel lett kiegészítve. A szobába bársonyos anyagok kerültek a bútorokra, hangulatos miliőt teremtve az egész térben.
Modern, nyitott koncepció volt a tervezési tematikám, ahol a terek közötti harmóniát megfelelően kívántam bemutatni, az anyagok közötti egyensúllyal.
Az étkezőben elegáns, fényes, sötét felületű asztal található, és puha bézs tónusú étkező székek veszik körül. Az elegánsan megterített asztal modern edényekkel, kifinomult és étkezésre kész hangulatot jelez.
Az egész házban megjelenő modern, arany díszítésű lámpák egy csipetnyi luxust adnak, és fókuszált világítást biztosítanak.
A tervezés két részletben zajlott, másodikban a mester hálót, hozzá tartozó gardróbot és két fürdőszobát kellett megalkotnom.
Koncepcióm lényege itt is tükrözi a ház többi részében kialakított magas minőségű dizájnt.
Otthonosság és a praktikum elengedhetetlen nálam, így a bársonyos anyaghasználat és a meleg barna színek itt is megjelentek. A fürdőszobákba ugyanazt a burkolatot vittem be amit a ház alap lapjainak terveztem, a díszítő burkolatokat pedig egy – egy fő falon jól látható helyre helyeztem el, hogy belépve a „HŰHA ” érzés meglegyen.
Itt is nagy figyelmet fordítottam a személyre szabott tervezésre, ahol a munkám a megrendelő életviteléhez teljességgel igazodik, ahol az esztétikai élmény és a mindennapi használhatóság harmonikusan egyesül.
Szilágyiné Krisztina
lakberendező