Kicsi nekem ez a ház…
Természetesen ilyenkor a megoldás nem az, ha „kirúgjuk az oldalát”, hanem, ha bővítünk. Ez történt a kétszobás, eredetileg legénylakásnak használt otthonnal is, ami nemcsak 2 szobával bővült, a meglévő terek is új értelmet nyertek.
Mivel a meglévő bútorok közt nagy számban voltak egészen sötét, távol-keleti hangulatot idéző darabok, és a tulajdonos is szerette volna megtartani ezeket, ezt a hangulatot vettük alapul. A távol-keleti hatást fehér falakkal tettük még hangsúlyosabbá, ami a tér optikai növelése szempontjából is jó megoldásnak tűnt. A sötét bútorok és a fehér falak kontrasztját világos tölgy színnel törtük meg. A háziasszony kérése volt, hogy szeretne színeket látni az addig barna árnyalatokba öltöztetett lakásban. A választás a zöldre és a lilára esett, így az összhatás egyszerre fiatalos, üde és elegáns lett.
A hálószoba bútorzata szinte teljesen adott volt, mindössze egy széles beépített gardróbszekrénnyel egészítettük ki. A színek közül a nyugtató zöld dominál. A tölgy szín az ágy mögötti falburkolaton illetve a mennyezet díszítésén jelenik meg. Pici csillogást a csillár és az asztali lámpák segítségével csempésztünk a térbe.
A konyha-étkező-nappali hármasa jelentős átalakuláson esett át. A korábbi gyerekszoba teljes területét hozzácsatolták. Ide került át a nappali funkció. Az ülőgarnitúra és a médiafal alsó része adott volt, DVD – és CD tárolóval, valamit biokandallóval egészítettük ki. Mivel a házaspárnak jelentős mennyiségű könyve van, az ülőgarnitúra mögötti falszakaszt pedig teljes terjedelmében egy tolóajtós, beépített könyvszekrény takarja. Ezzel a megoldással a nem túl tágas teret optikailag nagyítani tudjuk. Mivel a lakásnak ez a része északról és keletről kap csak fényt, a tükrök által megduplázott fény főleg a sötét téli délutánokon tesz jó szolgálatot.
A helyiség másik felében helyezkedik el a meglévő konyha és az étkező. A teraszajtótól jobbra lecsippentettünk pár m2-t, hogy legyen háztartási helyiség a lakásban. Pont azokra a dolgokra tudjuk itt rácsukni az ajtót, amik egyébként a rumliért felelősek a lakásban. 🙂
A konyha méretén változtatni nem tudtunk, viszont ésszerű elrendezésével kényelmes és praktikus lesz a négyszemélyes családnak. Színeiben passzol a lakás többi részéhez, a frontok tölgy és fehér színűek, a munkapult mögötti falon a hálószoba zöld színű tapétája köszön vissza, üvegborítás alatt.
Vásárhelyi-Nagy Ilona
lakberendező